Közvetlen államfőválasztást sürgetnek az ellenzéki oldalon
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Bejelentette lemondását Novák Katalin az államfői posztról, illetve Varga Judit is közleményt adott ki a visszavonulásáról, az érkező ellenzéki reakciókat ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint Novák Katalin és Varga Judit felelősségteljes döntést hozott.
Az ellenzéki reakciókból látszik, hogy váratlanul érhette őket Varga Judit távozása, mert az első közleményeikben továbbra is a volt igazságügyi miniszter felelősségvállalását hiányolták. Később több párt is frissítette vagy kiegészítette a reagálását.
DK: Nem szabad megengedni Orbánnak, hogy ismét ő válasszon
A Demokratikus Koalíció az elsők között reagált Novák Katalin lemondására, az ellenzéki párt azt kezdeményezi, hogy közvetlenül az emberek döntsenek az új köztársasági elnökről.
Magyarország három legutóbbi köztársasági elnökéről is Orbán Viktor döntött. Kettő még a hivatali ideje lejárta előtt megbukott, a harmadik pedig csak súlytalan aláírógépként működött, egy pillanatig sem betöltve a köztársasági elnök valós szerepét. Azért, hogy ez ne történhessen meg újra, az árnyékkormány programjával összhangban azt kezdeményezzük, hogy ne Orbán Viktor és az Országgyűlés, hanem az emberek döntsenek az új köztársasági elnök személyéről, ahogy ez Európa legtöbb országában is kitűnően működik
– közölte Dobrev Klára európai parlamenti képviselő a Facebook-oldalán.
A DK az ehhez szükséges javaslatot benyújtja a parlamenthez, a közvetlen köztársaságielnök-választás költségeinek minimalizálásáért pedig azt javasolják, hogy ez a választás is június 9-én, az európai parlamenti és az önkormányzati választásokkal egy időben legyen.
Ezzel párhuzamosan pedig aláírásgyűjtést indítanak a közvetlen köztársaságielnök-választás mellett, hogy minél több magyar ember támogatását megszerezzék.
Nem szabad megengedni Orbánnak, hogy ismét ő válasszon
– zárta bejegyzését Dobrev Klára.
Mi Hazánk: Legyen valóban zéró tolerancia
A Mi Hazánk szerint szükséges, de nem elégséges Novák Katalin távozása, hiszen Varga Judit ugyanúgy felelős a döntésben, mint a (volt) államfő. „Várjuk tehát az ő bejelentését is” – közölte a párt. Arról is tájékoztattak: a Mi Hazánk megtartja keddi fáklyás felvonulását Bicskén, hogy „az öngyilkos áldozatra is emlékezzen, illetve a gyermekvédelmi rendszer hibái ellen tiltakozzon”.
Legyen valóban zéró tolerancia a pedofíliával szemben! Szorgalmazzuk továbbá a közvetlen államfőválasztást és azt, hogy a legfőbb közjogi méltóság ne pártember, hanem megkérdőjelezhetetlen erkölcsű, a saját szakmájában sikeres ember legyen
– olvasható az ellenzéki párt közleményében.
Frissítés: Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke és frakcióvezetője később az X-en úgy fogalmazott:
Novák Katalin az egyetlen elfogadható döntést hozta azzal, hogy lemondott. Varga Judit is, bár neki már a végrehajtómaffia-ügy kirobbanásakor kellett volna távoznia. Szégyen ez az ügy azokra nézve is, akik a nemzeti oldalon napok óta hallgatnak. Nem egyszeri esetről volt szó, a bicskei gyermekotthonban 10-15 éven át folyamatosan zajlott az igazgató, V. János mocskos pedofil terrorja, és legkevesebb 10 fiúgyermek életét tette tönkre ez az undorító szörnyeteg. Egyikük öngyilkos, a másik fiú LMBTQ-aktivista lett, a többiek csak simán lelkibetegek, roncsok.
A Mi Hazánk elnöke szerint képtelenség, hogy ebből az igazgatóhelyettes semmit nem vett észre, még akkor sem, amikor vallomást hamisított.
Nincs annál undorítóbb, aljasabb bűn, mint a gyermekek megerőszakolása, megtámadása. Három gyermek édesapjaként is mondom, hogy az ilyen szörnyetegek számára nincs kegyelem, nekik a legsúlyosabb büntetés jár, és soha többet nem engedhetnénk vissza őket a társadalomba. Mondanám a halálbüntetést, de lehet, hogy a pedofilok számára jobb az életük végéig tartó börtön, munkatábor, ahol rengeteg bűnözővel vannak összezárva
– fogalmazott az X-en Toroczkai László.
Azt is bejelentette, hogy a keddi tüntetésüket, fáklyás felvonulásukat megtartják, mert az magáról a szörnyű jelenségről szól. „Arról, hogy olyan jogszabályokat kell alkotnunk, amely a pedofilokat örökre kivonja a társadalmunkból, és lehetetlenné teszi, hogy a jövőben olyan személy kegyelmet kaphasson, aki kiskorúak ellen követ el bármilyen bűncselekményt” – tette hozzá Toroczkai László.
Donáth Anna: Orbán Viktornak ki kell állnia
Donáth Anna szerint a pedofilügy három felelőse közül az egyik épp most mondott le.
Novák Katalin után az a minimum, hogy Varga Juditból nem lesz EP-képviselő-jelölt, és lemond országgyűlési mandátumáról. Varga Judit azért nem maradhat képviselő, mert igazságügyi miniszterként aláírta Novák vállalhatatlan kegyelmi döntését, és ezzel vállalta a politikai felelősséget. Orbán Viktornak pedig ki kell állnia, és magyarázatot kell adnia a történtekre. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy nem tudott az ügyről. Ő a miniszterelnök, az ő kormánya nevében írta alá Varga Judit a kegyelmet. Ez Orbán rendszere, így eltagadhatatlan a felelőssége
– közölte a Momentum elnöke.
Azt is bejelentette, hogy pártja este hat órára tüntetést tervez a Sándor-palotához, amelyen Hodász András volt katolikus pap is felszólal.
Frissítés: Később a Momentum elnöke Varga Judit távozása kapcsán is reagált a közösségi oldalán:
Ez gyors volt: Novák után Varga Judit is lemondott. De pontosan tudjuk, hogy a Fidesz háza táján semmi komoly döntés nem történik Orbán Viktor tudta és beleegyezése nélkül. Orbán Viktornak ki kell állnia, és magyarázatot kell adnia a történtekre. Ő a miniszterelnök, az ő kormánya nevében írta alá Varga Judit a kegyelmet. Ez Orbán rendszere, így eltagadhatatlan a felelőssége.
Jobbik: Elérkezett a közvetlen államfőválasztás ideje
A Jobbik– Konzervatívok szerint elég volt abból, hogy
a Fidesz elnöke, Orbán Viktor saját hűséges pártkatonáit ülteti az egyik legfontosabb főméltóság tisztségébe, a köztársasági elnöki székbe.
A párt követeli, hogy a köztársaságielnök-jelöltek közvetlenül mérettessék meg magukat.
Bízunk benne, hogy Orbán ugyanolyan rekordsebességgel jelenti be az Alaptörvény-módosítást ebben a kérdésben is, mint ahogyan néhány nappal ezelőtt Novák Katalin segítségére sietett, mindhiába. Novák Katalin gyalázatos tettével megbukott, de az aljas pedofilkegyelem másik főszereplője, Varga Judit sem úszhatja meg a felelősségre vonást. Varga Juditnak is le kell mondania tisztségeiről. A politikai felelősség pedig nyilvánvalóan mindkettejük főnökét, Orbán Viktort terheli. Hisszük, hogy a köztársasági elnök egyik legfontosabb feladata, hogy személyével megtestesítse a nemzet egységét, és sehogy máshogy nem tudja hitelesen képviselni a nemzetet, mint azáltal, hogy a nemzet tagjai közvetlenül választják! Éppen ezért a mai napon ismét, immáron sokadjára benyújtottuk a köztársasági elnök közvetlen választására irányuló Alaptörvény-módosításunkat. Egy normális országban ez nem lenne kérdés!
– közölte a Jobbik – Konzervatívok.
MSZP: Nem Novák az egyetlen, akinek vállalnia kell a felelősséget
A szocialista párt szerint bár Novák Katalin a lemondásával vállalta a felelősséget tettéért, „ám ennyivel nem zárul még le a történet”.
Az MSZP közölte:
Helyre kell állítani a köztársasági elnöki intézmény tényleges funkcióját, azt, hogy kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Orbán bábját nem követheti egy másik a pozícióban: válasszunk közvetlenül köztársasági elnököt!
Hozzátették: „Az ügy még azért sem zárulhat le ennyivel, mert nem Novák Katalin az egyetlen felelős. Politikai felelőssége van Varga Juditnak, aki akkor hivatalban lévő igazságügyi miniszterként ellenjegyezte Novák kegyelmi döntését, és ezzel átvállalta a politikai felelősséget.”
A szocialista párt továbbá jelezte: fel kell állítani az MSZP által kezdeményezett parlamenti vizsgálóbizottságot, aminek feladata a kegyelmi és az ellenjegyzési gyakorlat felülvizsgálata mellett a konkrét kegyelmi ügy teljes körű feltárása.
Varga Judit nem szerepelhet a Fidesz EP-listáján, melynek jelenleg listavezetője, azonnal távoznia kell neki is a közéletből! Nem felejthetjük el azt sem, hogy az ügyben a legfőbb felelősség a miniszterelnöké, Orbán Viktoré, ő helyezte pozícióba ezeket az embereket, tőle függnek a miniszterek és a köztársasági elnök is
– olvasható az MSZP közleményében.
Azt is írták: „Nem elegendő pusztán az alkotmányt sem módosítani, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a kiszolgáltatott gyermekek megfelelő védelmet kapjanak az államtól, ennek pedig első lépcsőfoka kell legyen a gyermekvédelmi ellátórendszerek teljes körű átvilágítása, valamint ennek részét kell képezze a gyermekvédelmi szakemberek számának növelése. Nem elegendő egy személy távozása, magát az ellátórendszert kell felülvizsgálni és jobbá tenni.”
Frissítés: Utólag az MSZP korrigálta a közleményét, és azt elismerték, hogy Varga Judit is vállalta a felelősségét. A javaslataikat azonban fenntartják, a legfőbb felelősnek pedig Orbán Viktort nevezték meg, mert a miniszterelnök helyezte pozícióba Novák Katalint és Varga Juditot.
Ungár Péter: Novák Katalin nem tudja helyrehozni a kárt
Az LMP társelnöke a Facebook-oldalán közölte:
Novák Katalin helyes döntést hozott, ugyanakkor döntésével nem tudja helyrehozni azt a kárt, amit mi, magyarok, mi mindannyian elszenvedtünk. Hatalmas sebeket kapott a közbizalom, és az emberek joggal vonhatják kérdőre a választott politikusaikat: hogy történhetett ez meg? Miért és milyen indokok alapján? Jogunk van tudni, az emberek magyarázatot várnak.
Ungár Péter továbbá azt írta:
A magyar polgárok megérdemlik, hogy a választott vezetőik, akiket ők közvetlenül vagy közvetve közjogi méltósággá választottak, magyarázatot adjanak nekik. Ha úgy döntött Novák Katalin, hogy távozásával sem adja meg nekik ezt a magyarázatot, akkor azt Orbán Viktornak kell megtennie.
Arra is rámutatott az LMP-s politikus, hogy a Fidesz második köztársasági elnöke bukik meg:
Ez nem véletlen. Nem tévedés. Nem mulasztás. Nem hiba. Arra kell gyanakodnunk, hogy ez azért történik meg, mert képtelenek a konszenzusra, a kompromisszumra. Amikor fel kellene mutatni a nemzet egységét, amikor ki kell állni a próbát, akkor elbuknak. Nem mindannyiunkat képviselik, és részérdekektől hajtva döntenek. Nem Novák Katalinról kell beszélnünk: az Örökkévaló látja csak, hogy tetteinek milyen következményeit kell majd elviselnie. Arról kell beszélnünk, hogy kinek mit kell tennie annak érdekében, hogy a magyar emberek bizalmát megszolgáljuk.
Ungár Péter szerint a kormánypártokon és azok vezetőjén van tehát a sor, hogy választ adjon az emberek jogos kérdéseire.
Párbeszéd – Zöldek: A köztársaságpárti ellenzék adjon közös államfőjelöltet
A Párbeszéd – Zöldek részéről Szabó Tímea ügyvezető társelnök reagált egy videóban Novák Katalin lemondására: „Ez az első szükséges, de nem elégséges lépés.” Később jelezték, hogy mivel Varga Judit is bejelentette a visszavonulását, így pártjuk másik követelése is teljesült.
Frissítés: A Párbeszéd – Zöldek a Facebook-oldalán közölte, hogy Novák Katalin lemondása és Varga Judit visszavonulása felér egy „dupla beismerő vallomással”, az immár volt köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter „pedofilbotránya pedig nem rendszerhiba, hanem maga a rendszer”, „a Fidesz züllött rendszere”.
Továbbá a párt azt is írta:
Az, hogy a Fidesz három köztársasági elnökéből két csúfos bukással és botránnyal végezte, világosan mutatja azt a szellemi és erkölcsi mocsarat, amelybe Orbánék beleráncigálták hazánkat. A hatalom, ami csak magával foglalkozik és elfelejt különbséget tenni jó és rossz között, előbb csak recsegni kezd, majd végletesen eltorzul. Ennek a két embernek a lemondása éppen ezért csak az első lépés a megtisztulás felé vezető úton.
A Párbeszéd – Zöldek szerint itt az ideje, hogy a köztársaságpártiak, a demokratikus ellenzék pártjai közösen jelöljenek olyan új államfőt, aki nemcsak a nemzet egységét jeleníti meg, hanem példát mutat abból: a magyar emberek valóban egymásról gondoskodó, egymást segítő, szolidáris társadalomban akarnak élni.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)