„Csalódtam benne” – Novák Katalin kegyelmi döntéséről kérdeztük a tüntetőket

PAP 1268
Pénteken előbb a Belügyminisztérium, majd a Sándor-palota előtt felállított színpadon követelték civil szervezetek képviselői és ellenzéki politikusok Novák Katalin távozását. A köztársasági elnököt azután szólították fel lemondásra, hogy kiderült, tavaly elnöki kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesét, aki bűnsegédként vett részt pedofil bűncselekményekben. Videóriport a demonstrációról.

Novák Katalin kegyelmi döntésének ügyében péntekre két demonstrációt is szerveztek Budapestre, amelyek végül a Sándor-palotánál egyesültek. A szervezők az Országos Közös Akarat, valamint a Momentum Mozgalom voltak. A tiltakozáson több ezren vettek részt, a köztársasági elnöki hivatal épülete előtt beszédet mondott Donáth Anna, a Momentum elnöke és EP-képviselője is. Az ellenzéki politikus Novák Katalin lemondását követelte, egyúttal azt kérte, hogy amíg az államfő nem távozik posztjáról, a tüntetésen résztvevők mindennap jöjjenek este 6 órára a Sándor-palota elé tiltakozni. A demonstrációt az Index élőben követte, erről bővebben itt olvashat.

(Borítókép: Tüntetés Novák Katalin ellen 2024. február 10-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)