Novák Katalin lemondása után is tüntetők vonultak a Sándor-palotához
„Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. A gyerekek és a családok védelme mellett voltam, vagyok és leszek. Államfőként ma utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről” – jelentette be szombat délután Novák Katalin, aki a kegyelmi ügy következtében mondott le. Ezt követően Varga Judit is közölte, hogy lemond.
A Sándor-palotához 18 órára hirdetett demonstrációt a lemondások ellenére is megtartotta a Momentum, az előzetes tervek szerint beszédet mondott Hodász András volt katolikus pap, valamint Donáth Anna, a Momentum elnöke. A palota előtti teret tegnap is tüntetők lepték el.
Donáth Anna: Orbán Viktor két nő szoknyája mögé bújt
Bedő Dávid, a Momentum országgyűlési képviselője elmondta, hogy a párt kezdeményezi a közvetlen államfőválasztást, „mert a Fidesz által jelölt köztársasági elnökök sorra megbuknak – morálisan és politikailag is”.
Donáth Anna szerint a lemondások azt üzenik, „igenis van ráhatásunk arra, hogy mi történik Magyarországon. Igenis félnek az emberek dühétől”. A Momentum elnöke úgy látja, Novák Katalin nem azért mondott le, mert „megszólalt a lelkiismerete, hanem mert a Karmelitából ráparancsoltak. Novák megpróbált amögé is bújni, hogy milyen nehéz nőként a politikában. Valóban nehéz, de nem azért, amit ő mond. Ő nem nőként, emberként volt képtelen megőrizni az integritását. Ennek az országnak szüksége van erős női politikusokra, mint például Solt Ottilia vagy Kósáné Kovács Magda, de nem olyan példákra van szükségük, mint Novák vagy Varga Judit”.
Orbán Viktor most két nő szoknyája mögé bújt, de továbbra is magyarázattal tartozik
– hangsúlyozta Donáth Anna.
(Borítókép: Németh Kata / Index)