Emberöléssel és másfél milliárd forintos ingatlancsalással vádolnak egy bűnözői csoportot
Két éve tart a nyomozás a bűnözői csoport tagjai ellen, akik hamis szerződésekkel szereztek meg 17 ingatlant, amelyeket időközben továbbértékesítettek – közölte Suszter Tamás, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese.
Mint mondta, az ügynek idáig 21 gyanúsítottja van, közülük hét szervező, nyolc segítő és hat stróman.
A gyanúsítottak 13 sértett ellen követtek el bűncselekményt, mely során összesen másfél milliárd forint értékben csaltak ki hamis adásvételi szerződésekkel 17 ingatlant.
Hiripi Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztály megbízott főosztályvezetőjének tájékoztatása szerint a csoportban elszámolási vita támadt, mivel az egyik gyanúsított, egy 69 éves nő – aki strómanként vett részt az ügyben –, kevesellte a neki járó pénzt.
A 48 éves D. Szilvia és a 34 éves S. Zoltán egykori élettársak ezért megfojtották a nőt, majd egy Cegléd közeli tanya kútjába rejtették.
Szabó Gyula rendőr alezredes, a Veszprém VMRFK Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztályának osztályvezetője felidézte, hogy 2022 tavasza óta nyomoznak az ügyben.
Mint mondta, a gyanúsítottak az ország különböző tájain, elsősorban Budapesten és a Balaton környékén kerestek fel lakatlan ingatlanokat. A vizsgálat további gyanúsítottak kihallgatásával folytatódik – tette hozzá.