Eltűnt K. Endre Facebook-oldala
További Belföld cikkek
-
Az MNB elárulta, mi most a helyzet az ötforintosok bevonásával
- Elfogták a külföldieket lehúzó bandát a budapesti bulinegyedben
- Rosszabb állapotban vannak az egészségünkért dolgozók, mint az átlag magyar
- Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak
- Lakmusz: Magyar Péter a Tisza Párt háttéremberével kötött túlárazott szerződéseket a Diákhitel Központ vezetőjeként
Csütörtök este még terjedelmes írásban rágalmakról beszélt, majd jogi lépésekkel fenyegetőzött K. Endre, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettese közösségi oldalán. A hosszabb bejegyzésben arra is kitért, hogy vannak olyanok, akik támogatásukkal biztatták őt, és megvédte az ügyben érintett Novák Katalint és Varga Juditot. Másnapra azonban eltűnt az oldal, helyette az „ez a tartalom jelenleg nem érhető el” üzenet fogadja az érdeklődőt.
A bíróság által korábban elítélt K. Endre néhány napja indított Facebook-oldalt „A bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese voltam” címmel. Első posztjában önmagát egy tisztességben megőszült, egész életében jogkövető, becsületes pedagógusnak nevezte, aki ellen a sötét középkort idéző boszorkányüldözést folytatnak, amely a neki kegyelmet adó Novák Katalint is érinti.
Nyilatkozatban védte meg Novák Katalint a kegyelemben részesített K. Endre
Szerinte politikai jellegű médiahisztéria és középkori boszorkányüldözés zajlik.
A kegyelmi ügytől volt hangos a pénteki kormányinfó is, ahol többek között kiderült, hogy a kormánypártok nyitottak arra, hogy tovább szigorítsák a gyermekekkel szembeni bűncselekmények büntetési tételét. A sajtótájékoztató után alig két órával pedig lemondott zsinati elnöki tisztségéről Balog Zoltán.
Este hat órakor tüntetés kezdődött a Hősök terén, ahol Odakint most szörnyek járnak – Kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért címmel szervezett demonstrációt több youtuber a kegyelmi ügy kirobbanása, valamint Novák Katalin köztársasági elnök lemondása után.
A tüntetők egy része a Fidesz székházához vonult, át akarták törni a rendőrsorfalat
Megtelt a Hősök tere és az Andrássy út a pénteki demonstráción.