Újabb akcióba kezdett az antifa támadások vádlottjának családja

2024.02.19. 16:43 Módosítva: 2024.02.19. 16:43
Ismét az emberek támogatását kéri Ilaria Salis családja, hogy a 39 éves milánói nő gond nélkül védhesse meg magát a magyar bíróságon az elsőfokú ítéletig. Úgy számolnak, hogy több millió forintra rúghat majd az az összeg, amit tolmácsokra és utazásra költenek.

Pénzgyűjtésbe kezdett a 2023-as antifa támadások elsőrendű vádlottjának, Ilaria Salisnak családja. Az olasz nő szerettei kitartóan próbálják elérni, hogy Ilaria Salis szabadulhasson a magyar börtönből, ehhez viszont súlyos összegekre lesz szükségük.

Összesen nagyjából 60 ezer eurós, vagyis több mint 23 millió forintos számlát várnak az elsőfokú ítéletig, ami tartalmazná a jogi képviseletet egyszerre két országban, a hivatalos fordításokat, tolmácsolást és az utazási költségeket.

Az összegyűjtött pénzösszegeket tehát a jogi és eljárási költségekre, valamint a per lefolytatásához szükséges és a járulékos költségek fedezésére fordítjuk,

– írják a közleményben, hozzátéve, hogy a jogi költségeket eddig egy olyan önkéntes szervezet támogatta, amelynek Ilaria is a tagja.

A számláló szerint eddig nyolcvan személy több mint 2400 eurót, azaz közel 950 ezer forintot adományozott a cél érdekében.

Az antifa támadásokkal kapcsolatos büntetőügy tárgyalása még januárban kezdődött a Fővárosi Törvényszéken. Azelőkészítő ülésen csak a másodrendű vádlott Tobias fogadta el a vádban vele kapcsolatban megfogalmazottakat, ám az ítélet ellen már fellebbezéssel élt a védőjével együtt. Ilaria és a harmadrendű vádlott német nő viszont tagadja a vádakat, vallomást nem akartak tenni.

Folytatás májusban várható, amikor tanúként hallgatja meg a törvényszék a banda áldozatainak vallomását.

Addig viszont nem csitulnak a kedélyek, az első tárgyalás után komoly botrány robbant ki Olaszországban, amiért bilincsben vezették elő az olasz nőt a tárgyalóterembe. Később már attól volt hangos a sajtó, hogy Salis volt zárkatársa az olasz lapoknak arról nyilatkozott, hogy áldatlan állapotok uralkodnak a magyar börtönökben. Ezt a BvOP egy rendhagyó sajtótájékoztató keretein belül cáfolta meg.

Nemrég a volt zárkatársa ismételten nyilatkozott az olasz sajtónak, ahol bemutatta Ilaria börtönben készített rajzait, majd továbbra is fenntartotta az állításait a börtönnel kapcsolatban. 

Mindenütt poloskák voltak, a szalámi, amit adtak nekünk, úgy nézett ki, mint a kutyaeledel, azoknak, akik nem tudtak tampont venni a menstruációjukra, vattát adtak, és néha arra kényszerítettek, hogy válasszunk a levegőzés és a zuhanyzás között

– fogalmazott.

Tizennégy támadó továbbra is szökésben van

A magyar rendőrök három szélsőségest fogtak el, de tizennégy személyt még mindig keresnek a hatóságok. A német rendőrök egyikükre 10 ezer eurós (körülbelül 3,8 millió forintos) vérdíjat tűztek ki.

Ahogy az Index beszámolt róla, tavaly februárban horrorisztikus támadássorozat vette kezdetét Budapesten. Az első incidens február 9-én, csütörtökön történt a belvárosi Fővám téren, ahol három lengyel állampolgárra támadt rá egy hét-nyolc fős banda: lerohanták, majd viperákkal, illetve más eszközökkel ütni kezdték őket. A támadás csupán egy percig tartott, a csoport tagjai ezután elfutottak a helyszínről.

A HÁROM SÉRTETT KÖZÜL KETTEN SÚLYOS, TÖRÉSES SÉRÜLÉST SZENVEDTEK.

A következő atrocitás másnap, február 10-én történt, akkor Gazdagréten egy magyar férfira rontottak rá hátulról. Ugyanezen a napon az esti órákban az V. kerületi Bank utcában egy magyar, az I. kerületben pedig egy német párt bántalmaztak. A nyomozás szerint a támadók mindegyik sértettet hosszan követték, volt, akivel tömegközlekedéssel, több átszállással is együtt utaztak. 

A német Bild korábbi beszámolója szerint a támadás hátterében az állhat, hogy azon a hétvégén több ezer neonáci gyűlt össze a „becsület napjára” Budapesten, ezért vadásztak általuk neonácinak vélt emberekre.