Magyar Péter ismét beleállt a kormányba
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Magyar Péter, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férje ismét posztolt Facebook-oldalán. A jogász a bicskei pedofilügyben adott kegyelmi botrány óta mindkét állami tisztségéről lemondott, majd partizános interjúja óta rendszeresen oszt meg rendszerkritikus bejegyzéseket Facebook-oldalán.
Magyar Péter a bicskei áldozatok képviselőjével, Gál András ügyvéddel jelentkezett be hétfőn közösségi oldalán. Bejegyzése szerint az ügyvéd már több mint egy évtizede látja el kiszolgáltatott emberek jogi képviseletét.
A kormány két hét alatt odáig nem jutott el, hogy bocsánatot kérjen az áldozatoktól
– fogalmazott.
Megjegyezte, hogy „szócséplés és a politikai kommunikáció helyett” azonnali és konkrét lépésekre lenne szükség, hogy „a bicskei szörnyűséghez hasonló esetek ne fordulhassanak elő”.
A jogász szerint rengeteg magára hagyott és kiszolgáltatott áldozat van, mivel az állami rendszerek rosszul működnek, emellett alulfizetett szakemberek és hosszú évekig elhúzódó jogi eljárások vannak. Magyar Péter már a múlt héten is írt a bicskei áldozatokról, amiben kifejtette, hogy annak ellenére kér bocsánatot, hogy ezt nem neki kellene megtennie.
Magyar Péter aktívan bírálja a kormányt
Mióta volt felesége lemondott, Magyar Péter folyamatosan jelentkezik a magyar kormányt bíráló bejegyzéseivel. Többek között üzent Tiborcz Istvánnak, a miniszterelnök vejének, majd Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek is. Az elmúlt hétvégén Orbán Viktor évértékelőjéről is írt, közölve, hogy a miniszterelnöktől vár válaszokat.
Magyar Péter partizános interjúja után a DK jelezte, feljelentést tesz a „kommunikációs túlárazások” miatt, amelyekről a Diákhitel Központtal kapcsolatban beszélt. Vona Gábor pártja, a Második Reformkor elnöksége szintén feljelentést tesz az ügyben, valamint az Integritás Hatósághoz fordulnak. Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője bejelentette, hogy a párt vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Magyar Péter kijelentéseivel kapcsolatban.
Tényi István volt fideszes politikus a rendőrséghez fordult. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) megerősítette, hogy Magyar Péter ügyében több bűncselekmény miatt is nyomoznak. A jogász a feljelentésre reagálva úgy fogalmazott, hogy a nyomozással egy újabb kör indult, amellyel az ellehetetlenítését célozzák.