Megszökött egy pedofil a házi őrizetből, körözi a rendőrség

2024.02.19. 07:36

Az 54 éves Nemes László ellen még tavaly novemberben rendelt el körözést a rendőrség. A rendőrségi honlapon mindössze az látható, hogy a körözés jogalapja „fogolyszökés”.

A tarpai fociakadémián edzőként dolgozó férfinak nagyon súlyos vádakkal kell szembenéznie, ugyanis

TÖBB KISKORÚVAL SZEMBEN IS NEMI ERŐSZAKOT KÖVETHETETT EL EGY DIÁKSZÁLLÁSON.

Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője azt mondta a Blikknek Nemes Lászlóról, hogy„a megalapozott gyanú szerint az edzőként dolgozó férfi munkakörébe tartozott az is, hogy éjszaka felügyelje az externátusként működő diákszálláson elhelyezett gyerekeket. Egyik éjszaka a gyanúsított egy alvó kiskorú fiúval szexuális cselekményt végzett  2022 novemberében. Néhány nap múlva egy másik kiskorú fiúval ugyanígy tett. Ezek a cselekmények ismétlődtek is 2022 novemberében” – közölte. Úgy tudni, a férfira összesen 42 ukrán állampolgárságú, kárpátaljai gyermek felügyelete, kísérése volt rábízva a diákszálláson. 

A fentiek miatt a rendőrség Nemes Lászlót 18. életévét be nem töltött, a felügyelete alatt álló személy sérelmére, védekezésre képtelen állapotát felhasználva elkövetett szexuális erőszak miatt hallgatta ki gyanúsítottként korábban. A lap szerint

az áldozatai éppen csak betöltötték a 14. életévüket.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője azt is közölte, a férfi majdnem egy éven át, „2022. december 6-tól 2023. november 7-ig letartóztatásban volt, majd akkor a bíróság elrendelte a bűnügyi felügyeletét azzal, hogy a számára kijelölt ingatlant nem hagyhatja el. Ezt a gyanúsított nem tartotta be, mert 2023. november 19-én ismeretlen helyre távozott. Jelenleg fogolyszökés miatt is nyomozás folyik ellene. Az ügyészség határozatával távollévő terheltté nyilvánította a gyanúsítottat, az eljárás a távollétében folytatódik majd.”

Ha elítélik, akkor Nemes László akár 15 év börtönt is kaphat, ehhez azonban először meg kell találniuk. A gyanúsított a kárpátaljai Beregszászról származik, és Tarpán olyan ingatlanban lakott a házi őrizet idején, amelyet a testvére bérelt neki. Nem kizárt, hogy Tarpáról a mindössze 17 kilométerre lévő szülőfalujába menekült vissza.

A diákszállás gondnoka a Blikknek azt mondta, hogy félreismerte a férfit. „Néhány éve jött ide Laci dolgozni. Én úgy láttam, gondoskodott a gyerekekről, takarított, mosogatott rájuk. Úgynevezett felcserként, orvossegédként is dolgozott a klubnál: szükség esetén ellátta a gyerekeket gyógyszerekkel, vagy ha megsérült valaki a pályán, tudta, mit kell csinálni, de masszírozta is őket” – mesélte a gondnok, aki szerint a gyerekeket azóta máshova helyezték át onnan.

„Azt hittük, már régen a börtönbüntetését tölti, megdöbbentő, hogy kiengedték és megszökött. Nyilván hazamehetett Ukrajnába, ahol most a háború miatt besorozzák, hacsak nem bujkál valahol” – mondta egy másik helybéli. Tarpa polgármestere eközben azt közölte a lappal, hogy az önkormányzati ingatlanok nagy részét bérbe adják a gyerekeket elszállásoló egyesületnek, és ezért nincs tudomása a történtekről.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport