Megszólalt a riporter, aki elsőként tárta fel a bicskei gyermekotthonban történteket
![PAP 1932](https://kep.index.hu/1/0/5500/55001/550019/55001965_1b1c82391637764b4d92c48aa8c5a368_wm.jpg)
További Belföld cikkek
- Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
- Fáklyákkal tüntetett az aHang budapesti csoportja a Szabadság-szobornál csütörtök este
- A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
- Az MNB elárulta, mi most a helyzet az ötforintosok bevonásával
- Elfogták a külföldieket lehúzó bandát a budapesti bulinegyedben
Moskovics Judit a 444-nek adott interjújában elmondta:
- „Megkeresett egy közeli ismerősöm barátja, egy számomra akkor ismeretlen nő, hogy el akar mesélni egy történetet, amitől képtelen szabadulni. 2014 tavasza volt. Végső elkeseredésében döntött úgy, hogy a nyilvánossághoz fordul. […] Elmesélte nekem, hogy ebben a gyermekotthonban – ahol külsősként, heti rendszerességgel tartott foglalkozásokat – az igazgató rendszeresen molesztálja a rábízott gyerekeket.”
- Azt is tőle tudta meg, hogy „több gyerek 2011-ben már feljelentést tett az igazgató ellen, de a nyomozás eredménytelenül zárult, miután többen visszavonták a vallomásukat”.
- Moskovics Judit az első pillanatól rendkívül furcsának találta, hogy „az igazgató maga is életvitelszerűen az épületben él. Kezdettől fogva ez volt a legnyugtalanítóbb részlet. Nem tudtam elképzelni, ennek milyen szakmai indoka lehet”. A riporter a másik szokatlan körülménynek azt nevezte: ahogy a megszólaló ismertette „a zárt világ szereplőit, úgy vált világossá előttem, hogy ebben a történetben mindenki ismer mindenkit”.
- Moskovics Judit kifejtette: „Mivel a gyerekek jelentős része szerhasználó volt, sokan nem vették komolyan azt sem, amikor egyesek panaszokat fogalmaztak meg. Pedig előfordult olyan, Erika elmondásából tudom, hogy egy gyerek mindenki előtt azt ordítozta az igazgatói előtti folyosón röhögcsélve, hogy »pedójános, pedójános«. Az ilyen elszólásokat a dolgozók inkább elengedték a fülük mellett azzal, hogy »drogos hülye gyerekek, összevissza beszélnek«. A mindennapos megélése az volt ezeknek a helyzeteknek, hogy nem kell ezt nagyon komolyan venni.”
- „Testnevelőként, programszervezőként a legtöbb gyerek jó embernek tartotta »Endre bácsit«, szerették és tisztelték őt. Izgalmas programokat szervezett: táborozni, síelni vitte őket. Egyértelműen pozitív szereplő volt az intézmény életében. »János bácsival« kapcsolatban is ambivalens érzése volt a legtöbb gyereknek, ideértve az áldozatokat is. Nem egy állította közülük, hogy »János bácsira« kvázi apjukként tekintettek” – fogalmazott K. Endréről és V. Jánosról a riporter.
- Moskovics Judit úgy látta, „az áldozatok megélése az volt, hogy kiválasztottak. Zsebpénzt és időnként ajándékokat kaptak. Nagyobb »atyai« odafigyelést, nagyobb szabadságot, nagyobb védelmet. Volt, aki sílécet kapott ajándékba, de a legtöbben pénzt vagy akár munkát. Mindig meg voltak jutalmazva valamilyen formában. Vagy egy problémájuk lett elsimítva: kisebb lopás, drogfogyasztás, vandálkodás, verekedés. Az igazgató bácsi, keresztény ember lévén, mindig megbocsátott, és elintézte a dolgokat”.
A bicskei gyermekotthonban történtek, majd az ügyben elítélt K. Endrének adott elnöki kegyelem után mondott le államfői tisztségéről Novák Katalin, valamint távozott a közéletből Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor
A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.
február 6., 15:01
- Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget
Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.
február 6., 15:41
- Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
február 6., 14:53
- Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
- Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
- Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
- Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
- Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
- Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak
Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.
február 6., 17:04
- Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban
A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.
február 6., 08:09
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg
Friss adatokat közölt az NNGYK.
február 6., 12:58
- Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk
Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.
február 6., 13:07
- Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti
A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.
február 6., 16:40
- Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban
Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.
február 6., 10:57
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke
A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.
február 6., 11:41
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek
A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.
február 6., 11:06
- Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség
Fontos információkat közöltek.
február 6., 12:12
- Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
9 perce
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Belföld
Segíteni akart, erre leütötték és kirabolták a kiskunhalasi férfit
Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.
február 6., 13:25
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Belföld
Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten
A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.
február 6., 16:09
- Belföld
A nyílt utcán próbálta meg elrabolni volt élettársát egy férfi
A nő a dulakodásban 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
február 6., 12:47
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben
A vádlott másoknak is továbbküldte a képeket egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül.
február 6., 12:39