![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Meggyilkolták Szőkéden a kedves férfit
Szőkéden szombat reggel találták meg egy 68 éves férfi holttestét a saját kertjében. A rendőrség a Pécstől húsz kilométerre lévő településen megkezdte a nyomozást az ügyben, és gyilkosságra gyanakszanak. Popovics Dejan, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta:
A kollegáim a szemle során megállapították, hogy a 68 éves helyi férfi halálát idegenkezűség okozta, ezért a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.
A faluban senki sem akart nyilatkozni az ügyről az RTL Híradójának, kivéve a település polgármesterét. Ő elmondta, hogy az áldozat nehezen mozgott, járókerettel közlekedett, rokkantnyugdíjas volt, régebben pedig esztergályosként dolgozott. Állítása szerint a faluban mindenkit megviselt az eset és elképzelésük sincs, hogy ki és miért támadhatott az idős férfira.
Nagyon megdöbbentett bennünket ez a szörnyű tragédia, hisz ez a jó ember szőkédi születésű volt, az egész életét itt élte le. Egy nagyon jámbor, egy segítőkész ember volt
– nyilatkozta Bunyavecz Mátyás polgármester. Állítása szerint az áldozat kiegyensúlyozott életet élt, feleséggel, két gyermekkel, unokákkal.
A rendőrség „jelentős számú rendőri erő bevonásával” keresi a tettest, nemcsak Szőkéden, de a környékbeli településeken is.