Szijjártó Péter: Olyan embert nem tudunk támogatni, aki térdre akar kényszeríteni minket
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Minél erősebb a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselete a romániai politikában, annál jobban lehet támaszkodni a pártra a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Sepsiszentgyörgyön az MTI szerint.
A tárcavezető az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral közös sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy a két ország együttműködésében az erdélyi és a székelyföldi magyarság a legbiztosabb és legfontosabb alapot tudja adni.
Nekünk, magyaroknak az érdekünk tehát, hogy minél jobb legyen a kapcsolatunk Romániával
– húzta alá a külgazdasági és külügyminiszter.
Stratégiai jelentőségű az együttműködés
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a két ország együttműködésének praktikus okai is vannak, például az, hogy tavaly ismét megdőlt a kétoldalú kereskedelmi forgalom rekordja, és mára a szomszédos ország vált a magyar gazdaság harmadik legfőbb exportpiacává.
„Ha azt nézem, hogy az elmúlt tíz esztendő során több mint a duplájára tudtuk növelni a kereskedelmi forgalmunkat és a Romániába irányuló kivitelünket is, akkor az világosan mutatja, hogy gazdasági szempontból is stratégiai jelentősége van a két ország együttműködésének” – mondta.
Érdekünk az, hogy ezt időről időre továbbfejlesszük. Nekünk érdekünk az, hogy Magyarország és Románia minél több ponton kapcsolódjon egymáshoz, értem ezt a szó átvitt, de szoros értelmében is
– tette hozzá.
Szijjártó Péter közölte, Magyarországnak is érdeke, hogy Románia minél előbb beléphessen a schengeni övezetbe, a kormány ezért az európai uniós soros elnöksége idején is megad ehhez minden támogatást.
„Ez részben gazdasági érdekünk, részben pedig a magyarországi és az Erdélyben és Székelyföldön élő magyarság közötti kapcsolattartást is jelentős mértékben meg fogja könnyíteni” – mutatott rá.
Kitért arra is, hogy Románia részleges, repülőterein keresztüli schengeni csatlakozását kihasználva, és az RMDSZ kitartó szorgalmazása nyomán, a magyar kormány és a Wizz Air együttműködésével júniustól közvetlen légi járat köti össze Budapestet és Brassót.
Romániában választási szuperév az idei
Emlékeztetett arra, hogy az idei választási szuperév lesz Romániában, amelynek során négy választást is rendeznek.
„Természetesen Magyarország részéről semmifajta beavatkozási kísérletre nem kell számítani, de azt a jogot azért fenntartjuk magunknak, hogy szurkolhassunk. És szurkolni is fogunk az RMDSZ-nek és az RMDSZ jelöltjeinek is, mégpedig azért, mert minél erősebb az RMDSZ képviselete a romániai politikai életben, annál nagyobb mértékben tudunk támaszkodni az RMDSZ-re abban, hogy Magyarország és Románia kapcsolatai még jobbak, még inkább stratégiai jellegűek, még stabilabbak legyenek” – közölte.
Ezért arra kérem nagy tisztelettel a Székelyföldön, Erdélyben és egész Románia területén élő magyarokat, hogy minél nagyobb arányban vegyenek részt a romániai választási szuperév szavazásain
– fűzte hozzá.
A miniszter végül reményét fejezte ki, hogy a kampányban minden politikai párt és minden politikai szereplő meg tudja őrizni a méltóságát, és nem kell a nemzeti közösségekkel, különösképpen a magyarokkal szembeni uszítással találkozni.
„Mi, magyarok a kölcsönös tiszteletre alapítjuk a külpolitikánkat, a kölcsönös tiszteletre alapítjuk más országokkal, más közösségekkel való viszonyunkat, és őszintén remélem, hogy ez a tisztelet az idei évben is kölcsönös lesz” – fogalmazott.
„Ha a többségi nemzet megadja a nemzeti közösségeknek, a kisebbségeknek a tiszteletet, akkor azzal a saját maga méltóságát is meg tudja őrizni. És hogyha a nemzeti közösségek, kisebbségek megélhetik, megőrizhetik önazonosságukat, identitásukat, akkor azzal erősítik, és nem gyengítik azt az országot, ahol élnek” – vélekedett.
„Ezért sok sikert kívánunk Romániának az idei esztendőre, négy választást lebonyolítani nem kis dolog. Ezzel együtt pedig szurkolunk az RMDSZ-nek és az RMDSZ jelöltjeinek, hogy egy minél erősebb magyar képviselet a romániai politikában hozzá tudjon járulni Magyarország és Románia még jobb együttműködéséhez” – összegzett.
Közép-európai NATO-főtitkárjelölt
Szijjártó Péter a Klaus Iohannis román elnök NATO-főtitkári jelöltségével kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a választás eredményét ma nagyjából akkora eséllyel lehetséges megjósolni, mint a hétvégi lottósorsolás számait.
Kiemelte, a magyar kormány egészen biztosan nem támogatja Mark Rutte jelöltségét, miután a leköszönő holland miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy Magyarországot térdre kell kényszeríteni.
Egy ilyen, bizalomra épülő védelmi szövetségben mi olyan embert nem tudunk támogatni, aki térdre akar kényszeríteni minket
– szögezte le.
„Ugyanakkor annak örülünk, hogy van végre egy közép-európai jelölt. A NATO-nak korábban soha nem volt Közép Európából származó főtitkára. Most van egy közép-európai jelölt, ez jó hír. Hogy ebből majd mi jön ki, még nem tudjuk, most így állunk” – közölte.