Tiszta vizet öntött a pohárba a Belügyminisztérium a kínai rendőrökkel kapcsolatban
További Belföld cikkek
„Tájékoztatom, hogy a kínai rendőröknek Magyarországon intézkedési, rendőrségi jogkörei nem lesznek, továbbá önállóan nem járőröznek majd, csak magyar rendőrrel járőrpárban” – áll Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárának válaszában, amelyet Tordai Bencének, a Párbeszéd – Zöldek frakcióvezetőjének Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez „Miről állapodott meg a miniszterelnök és Vang Hsziahong kínai közbiztonsági miniszter?” címmel benyújtott kérdésére illetékességből adott.
A belügyi államtitkár arról is tájékoztatott, hogy a kínai rendőrök a nyelvi nehézségek leküzdésében is segítséget nyújtanak majd.
Rétvári Bence felidézte, hogy Magyarország Belügyminisztériuma és a Kínai Népköztársaság Közbiztonsági Minisztériuma két együttműködési megállapodást írt alá 2024. február 16-án: az egyik a már fennálló rendészeti együttműködés megerősítéséről, a másik pedig a közös járőrszolgálat ellátásáról szól.
Megerősítette a Belügyminisztérium: hamarosan kínai rendőrök járőrözhetnek Magyarországon
Államközi megállapodást kötöttek erről Kínával.
A közös járőrszolgálat ellátásáról szóló együttműködési megállapodás célja a két ország idegenforgalmi területei biztonságának javítása a turisztikai főszezonban, csúcsidőszakokban és általában a nagyobb tömegeket vonzó események alkalmával. Mind a kínai turisták biztonságának védelme érdekében Magyarországon, illetve a magyar turisták védelme érdekében Kínában
– fogalmazott Rétvári Bence, hozzátéve, hogy a két ország rendőrei közösen láthatnak el a jövőben járőrszolgálatot, segítve a két ország közötti hatékonyabb kommunikációt, javítva a belbiztonságot és a közrendet.
Az államtitkár kiemelte, hogy négyszeresére nőtt a vendégforgalom Kínából 2023-ra az előző évhez képest. idén további növekedés várható.
Rétvári Bence felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar rendőrök segítik a horvát kollégáik munkáját a horvát tengerparton, osztrák rendőrök is láttak már el szolgálatot a Balatonnál, emellett a magyar rendőri együttműködések nagyon széles körűek: a magyar rendőrök francia, holland, német (vasúti ellenőrzés), román, szlovák, szlovén, szerb, török rendőrökkel és az amerikai FBI-jal is dolgoztak már együtt.
Az állami megfigyelőrendszerről, a Szitakötő-projektről is kérdezték a tárcát. Rétvári Bence tájékoztatása szerint a projektben a kínai fél nem működött közre.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle
A főpolgármester szabadságolása is szóba került.
február 27., 15:09
- Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért
Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.
február 27., 13:44
- Belföld
Magasabb fokozatba kapcsol a Mohu, zsákos beöntéssel gyorsítják fel a palackok visszaváltását
Folyamatosan fejlesztik a DRS-t.
február 27., 12:39
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
27 perce
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
2 órája
- Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál
Vádat emeltek ellenük.
február 27., 12:48
- Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására
Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.
február 27., 12:42
- Belföld
Magyar Péter: A rezsicsökkentés egy humbug
A Mandiner kiszámította, mennyit fizetne egy család más országokban a rezsiért.
11 perce
- Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.
február 27., 14:41
- Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon
Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.
5 órája
- Belföld
Tovább romlott a levegő minősége az országban
Több városban a levegőhigiénés index legrosszabb fokozatát kellett megállapítani.
február 27., 12:28
- Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost
Már tízezer fölött jár az aláírók száma.
február 27., 12:36
- Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét
Nagy bajban az ipari termelés.
6 órája
- Belföld
Megnyitja kapuit Magyarországon az élményközpont, amelyhez hasonló Közép-Európában sincs
A Star Wars világát idézi meg a technológia, íme a jövő első fejezete.
február 27., 16:28
- Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik
A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.
5 órája
- Címlapon
Donald Trump titkos tárgyalásokba kezdett, már Volodimir Zelenszkij utódját keresi Ukrajnában
9 órája
- Címlapon
Csaknem 700 millió forintos büntetést kapott Magyarország az Európai Unió Bíróságától
További négy tagállamot bírságoltak meg.
3 órája
- Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye
Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.
február 27., 06:09
- Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban
Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.
február 27., 07:32
- Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat
Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.
február 27., 10:31
- Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója
Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.
14 perce
- Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben
A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.
február 27., 08:47
- Mindeközben
Robert Pattinson kis híján ideg-összeroppanást kapott, amikor Jennifer Lawrence-szel kellett forgatnia
6 órája
- Címlapon
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt
Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.
3 órája
- Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek
A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.
február 27., 10:39
- Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális
Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.
február 27., 07:41
- Belföld
Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában
A miniszterelnök vejének klubjában állítólag illegális szerencsejáték folyik, a BDPST Group azonban cáfol.
február 27., 10:06
- Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné
A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.
február 27., 08:55
- Belföld
Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus
Közleményt adott ki a Zalaegerszegi Törvényszék.
február 27., 11:55
- Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás
A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.
február 27., 15:27
- Belföld
Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon
Az ügyben nem tudni még, hogy ki követhetett el hibát.
február 27., 07:56