Völner Pált két nappal Schadl György letartóztatása előtt figyelmeztethették a Karmelitában

ZS 7213
2024.03.22. 18:25
Újabb fejlemények jelentek meg a Völner–Schadl-ügyben, amellyel kapcsolatban szerdán Magyar Pétert, Varga Judit igazságügyi miniszter volt férjét is meghallgatta az ügyészség.

Schadl György letartóztatása előtt két nappal, 2021. november 3-án rendelték be Völner Pált a Karmelitába, ahol jelezhették neki, hogy nyomozás zajlik Schadl György ellen – értesült a Telex.

A lap úgy tudja, erre enged következtetni az is, hogy az államtitkár ezután megpróbálta megszakítani a kapcsolatot a végrehajtói kar vezetőjével.

Mint arról korábban beszámoltunk, szerda délelőttre idézte be a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Magyar Pétert két Facebook-posztja miatt. Varga Judit egykori igazságügyi miniszter volt férje azt állítja: hangfelvételekkel tudja bizonyítani, hogy „Rogán Antal emberei belenyúltak a Völner–Schadl-ügy nyomozati irataiba”.

Magyar Péter azt is elmondta, hogy a bizonyítékokat akkor azért nem vitte magával, mert nem tudta, melyik ügyben fogja meghallgatni a hatóság, ám állítása szerint jövő héten átadja azokat az ügyészeknek.

Varga Judit volt férje a meghallgatáson három állítást fogalmazott meg:

  1. Schadl György Rogán Antalnak, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének embere volt.
  2. A kormány már a meggyanúsítás és az őrizetbe vétel előtt tudott arról, hogy büntetőeljárás és titkos megfigyelés zajlik, és erről Völner Pált is tájékoztatták.
  3. Rogán Antal és/vagy Rogán Antal emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták, átírták, megmásították az ügyészségi iratokat.

Magyar Péter már kedden beszélt erről az ATV-ben, akkor azt is mondta, az információi részben volt feleségétől, az akkori igazságügyi minisztertől, részben Gulyás Gergelytől származnak.

A Telex most arról ír, hogy értesülései nagyrészt egybevágnak Magyar Péter kijelentéseivel, egy részletet kivéve. Varga Judit exférje ugyanis korábban azt mondta: Völner Pálnak már a meggyanúsítása előtt fél évvel szóltak a kormányból a nyomozásról. Völner Pált végül 2021 decemberében gyanúsították meg.

A lap megkereste Magyar Pétert, hogy az információk fényében miért mondta azt, hogy Völner Pálnak már a gyanúsítás előtt szóltak a nyomozásról, ám ezzel kapcsolatban a jogász nem akart részletekbe bocsátkozni. Mint fogalmazott, a pontos időpontot nem tudja, csak annyit erősített meg, hogy ő tudja, 

Völner Pált a gyanúsítás előtt értesítették a nyomozásról.

Telex azt is megjegyzi cikkében, hogy információik alapján Völner Pált nem fél évvel, hanem Schadl György őrizetbe vétele előtt két nappal, 2021. november 3-án értesítették a nyomozásról.

Ezt igazolja, hogy a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint ettől a naptól változás állt be Völner Pál és Schadl György addigi viszonyában. Völner Pál Karmelitában tett látogatása utáni első telefonbeszélgetésükben az államtitkár igyekezett lerázni Schadl Györgyöt, aki nem is értette, miért váltott hirtelen hangnemet a politikus.

Mint ismert, a Völner–Schadl-per 2023. február 17-én kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken. Az első három előkészítő ülésen a huszonkét vádlott nyilatkozott arról, lemond-e a tárgyalásról, és elfogadja-e az ügyészség javaslatát. Tíz vádlott – köztük hat bírósági végrehajtó – döntött úgy, hogy beismeri bűnösségét.

Az ügyvéd, Schadl György és a Fidesz frakcióvezetője is reagált az állításokra

Csütörtökön Magyar Péter ügyvédje, Bárándy Péter leszögezte: Varga Judit volt férje sok feltételezést feltárt, de három tényt is előadott. Ezek közül az első, hogy a kormányban dolgozó vagy ahhoz közeli személy (megnevezte, hogy ki) a bűnügy irataiból eltüntette az őt kompromittáló adatokat.

AZ ÜGYVÉD SZERINT MAGYAR PÉTER NEM AZ ÜGYÉSZSÉGRŐL ÁLLÍTOTT ILYET.

A tanúmeghallgatás a büntetőeljárási törvénynek megfelelő, kiegyensúlyozott hangulatú volt, semmi olyan nem történt, ami kifogásolható lenne – tette hozzá Bárándy Péter.

Bárándy Péter az RTL-nek azt mondta: ha Magyar Péter úgy dönt, akkor nyilvánosságra is hozhatja a hangfelvételeket.

„Hogy esetlegesen valamilyen személyiségi jogsértés egy ilyennek a felhasználása, az elképzelhető. Itt a felhasználónak el kell azt döntenie, hogy politikailag ez értékesebb számára, hogy esetleg egy enyhébb jogsértést megvalósít, vagy pedig azt nem vállalja” – összegezte Magyar Péter ügyvédje.

Bárándy Péter emlékeztetett, a felvételek akkor is felhasználhatóak, ha az azon szereplők nem tudták, hogy felvétel készül. „Szabad bizonyítékfelhasználás van.”

Az rtl.hu megkereste az ügyben Schadl Györgyöt, és arról kérdezte, hogy mit gondol Magyar Péter állításairól. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke rövidre zárta válaszát:

Egy számomra ismeretlen személy ámokfutásával kapcsolatban nincs mondanivalóm

– nyilatkozta Schadl György, akinek ügyvédje, Morvai Attila azt is hozzátette, hogy az ügyben semmilyen bizonyíték manipulálására utaló jelet nem tapasztaltak.

Magyar Péter állításaira az ügyészség is reagált, mint írták: „Magyarország Ügyészsége képtelen állításnak tartja, hogy a megnevezett ügyben bizonyítékot tartott vissza, vagy bárki az ügyészségen lévő bizonyítékot semmisített volna meg.”

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a Hír TV Napi aktuális című szerdai műsorában arról beszélt, hogy Magyar Pétert „elhagyta a felesége, és elvesztette a kormányzati megbízásait”, ez pedig „láthatóan bosszúállásra sarkallja”. Az államtitkár úgy látja, hogy a Diákhitel Központ volt vezetője ezt egy „baloldali közegben” teszi, „meg kell nézni a jogi segítőit” és azt, hogy ki ad visszhangot a megnyilvánulásainak.

A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a parlamentben már hónapokkal ezelőtt – Jámbor András ellenzéki képviselő kérdésére – nyilvánvalóvá tette: soha nem találkozott a végrehajtói kar volt vezetőjével, Schadl Györggyel, és nem is beszélt vele.

Kovács Zoltán szerint Magyar Péter

képtelenségeket állít, mendemondákra alapozva próbál politikai karriert építeni. A valóság majd meg fogja mérni az ő tetteit és kijelentéseit, ezért én azt gondolom, hogy következmények nélkül nem lehet hosszú távon ezt művelni.

Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Magyar Péter „bosszút akar állni, a kormányt és annak tagjait okolja azért, mert elhagyta a felesége és elveszítette a felesége által szerzett munkahelyeit”.

A történtekért a kormányt és annak egyes tagjait okolja, ezért vádaskodik, de amit csinál, az végső soron csak üres locsogás-fecsegés, nem más, mint egy sértett ember vagdalkozása

– fogalmazott az atv.hu-nak a Fidesz frakcióvezetője.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója úgy fogalmazott , hogy Magyar Péternek szerinte nem a politikusokon kellene bosszút állnia. Azt is kijelentette, hogy Magyar Péter szerinte mindenféle bizonyítékok nélkül, alaptalanul vádaskodik, és az egész fellépése nem több egy médiahekknél. 

Az Index Facebook-oldalán ezzel kapcsolatban megosztott cikkünk alatt később megjelent Magyar Péter is, aki a kommentszekcióban szóváltásba keveredettOrbán Balázzsal.

(Borítókép: Völner Pál 2024. január 11-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)