Először a bíróság előtt Schadl György, amióta nyilvánosságra került Magyar Péter hangfelvétele

DSC6871
2024.04.03. 11:04 Módosítva: 2024.04.03. 11:48
Egy héttel ezelőtt tette közzé Magyar Péter azt a hangfelvételt, amelyen egykori feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga Judittal a Schadl–Völner-ügyről beszél. A rögzített hanganyag nyilvánosságra hozatala óta először állt a bíróság elé a végrehajtói kar egykori elnöke. A Fővárosi Törvényszéken nem került szóba az ominózus hangfelvétel, helyette menetrend szerint Schadl György siófoki nyaralójával kapcsolatban hallgatott meg tanúkat a bírónő. Ebből kifolyólag engedélyezett volt mára Völner Pálnak a távolmaradás.

Először állt bíróság elé a végrehajtói kar volt elnöke, Schadl György, amióta Magyar Péter nyilvánosságra hozta azt a hangfelvételt, amelyen exfeleségével, Varga Judit volt igazságügyi miniszterrel beszélget a Schadl–Völner-ügyről. A tárgyaláson jelen volt még a vádlottak padján édesapja és a harmadrendű vádlott R. Róbert is. Völner Pál ezúttal hiányzott, ennek oka az lehetett, hogy a mai tanúmeghallgatás nem érinti őt, így engedélyezhető volt számára a távolmaradás. A Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében a hangfelvétel nem került szóba, helyette Schadl György nyaralójával kapcsolatban tartott tanúmeghallgatást a bíróság.

Szerda reggel a Somogy Vármegyei Kormányhivatal egyik munkatársát kérdezte Tóth Erzsébet bírónő. A vád szerint ugyanis Schadl György úgy alakított át egy siófoki nyaralót még 2021-ben, hogy az több szabályt is sértett, ezért az egykori végrehajtó fizetett a kérelmet elbíráló személyeknek. Legutóbb az e-naplót vezető személyt hallgatta meg a bíróság, aki állította, nem tudta, hogy probléma merült volna fel az ingatlannal kapcsolatban. 

Most az a férfi válaszolt a tanácselnök kérdéseire, aki először csak a használatbavételi engedély elbírálásakor járt a helyszínen. Elmondta, végigjárták a nyaralót minden irányból, de nem tudták, hogy kinek az ingatlanát vizsgálják meg tüzetesebben. Olyasmiről nem tud, hogy már az építési engedély kiadása sem volt szabályos, utólag értesült csak arról, hogy a ház Balaton felőli oldalán nem az engedélyek szerint épült be a nyaraló.

Legálisan épülhetett be a terasz

A tárgyalóteremben hozzátette, hogy a tetőszerkezet változott a nyaralón, ami engedélyköteles, de a vitatott terasz bezárása már nem. Így azt anélkül is megcsináltathatta volna Schadl György, hogy engedélyt kér az illetékes kormányhivataltól.

A szakember Schadl György kérdésére elmagyarázta, hogy mivel a terasz a ház kontúrvonalaiban ott van, akkor is, ha nincs körülötte az üvegfal, ezért nem kell építési engedély a munkálathoz. 

Értelmetlen lett volna bárkit is megvesztegetni ebben az ügyben, mert minden szabály szerint volt elrendezve

– mondta Schadl, majd hozzátette, hogy ő pergolát szeretett volna a teraszhoz, de nem találtak hozzá tervezőt, és ilyet még a kormányhivatal munkatársai sem voltak hajlandóak ajánlani. Többször is felhívta a figyelmet arra, hogy a nyaraló mérete nem nőtt a renoválással. 

Elítélt kormányhivatalnoknak lettek volna hálásak

A nap második tanúja különösen érdekes volt, hiszen őt már korábban elítélte a bíróság, így vele szemben jogerős ítélet született. A férfi szintén a vármegyei kormányhivatalnál dolgozott, amikor hozzá került a siófoki nyaraló ügye.

Véleménye szerint az építési engedélyt nem szabadott volna kiadni, csak fennmaradási engedély kérvényezéssel lehetett volna tovább vinni Schadlék ügyét. Ő ugyanis nem a ház balatoni részére néző felében látott problémát, hanem úgy látta, hogy Schadlék elbontották a nyaraló utcafronti oldalán a könnyűszerkezetes részét, majd téglafalazattal egy nagyobb részt beépítettek. 

Úgy látja, hogy végül nem volt bődületes túlépítés a területen, mindössze négy négyzetméterrel lépték túl a megengedett részt. A szakember szerint a tervrajzokon a tetősíkkal trükköztek, amit ő nem vett észre, és az emeleti terasszal már nem foglalkozott. 

Szóba került közöttük, hogy Schadlék hálásak lennének az ügy gyors haladásáért, de arról szó nem volt, hogy félmilliót adnának neki mindezért. Ő ezt nem jelentette a felettesének, nem tulajdonított neki jelentőséget. 

A hosszas meghallgatás alatt Schadl György védőjének, Morvai Attila kérdésére elmondta, hogy szerinte történt bűncselekmény az építkezés alatt, mert Schadlék hálásak voltak neki. De nem tudja, mit akartak megköszönni, és azt sem, hogy milyen módon akarták neki ezt a valamit meghálálni. 

Állítása szerint Schadlék építési vállalkozója vonta félre a hálálkodás miatt, nem tudta, hogy ezt jelentenie kellett volna. A vallomás szerint oda akarták hívni a helyszínre Schadl Györgyöt, ám ő ettől elzárkózott, mert tudta, hogy korrupciós bűncselekményre irányulhat ez a gesztus. Arra nem tudott válaszolni, hogy ezt miből következtette ki, korábban ugyanis nem mondott neki semmit Schadl György neve. Okot vagy helyzetet, amikor őt megvesztegette volna a végrehajtói kar volt elnöke, nem tudott mondani. 

Schadl kérdésére kijelentette, nem kapott 500 ezer forintos összeget senkitől az építkezés alatt, eközben a vádirat ezt tartalmazza.

A nap utolsó tanúja Schadlék kivitelezője volt, aki szerint nem sérült a telek beépíthetősége, és az építkezés alatt is rendben mentek a dolgok szerinte. A pergola-ügyben is csak iránymutatást kért volna, mert nem tudta, mi ennek a menete.  

A férfit szintén már jogerősen elítélték a nyaraló ügyében, akkor beismerő vallomást tett. Ezt azzal magyarázta, hogy védője tanácsára cselekedett így, miután nem volt elég anyagi fedezete arra, hogy fizesse az ügyvédet az eljárás végéig.

A tárgyalás csütörtökön folytatódik, várhatóan Schadl egy korábbi munkatársának a meghallgatásával.

Hangfelvétel miatt áll a bál

Magyar Pétert márciusban hallgatták meg először tanúként a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen, ahova jogi képviselői – többek között Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter – is elkísérték.

Meghallgatása után három állítást fogalmazott meg a Völner–Schadl-ügyről:

  • Schadl György „Rogán Antal propagandaminiszter embere volt”.
  • A kormány már a meggyanúsítás és az őrizetbe vétel előtt tudott arról, hogy büntetőeljárás és titkos megfigyelés zajlik, és erről Völner Pált is tájékoztatták. „Azt, hogy konkrétan ki mit tudott, és ki kit tájékoztatott, nem tudtam elmondani.”
  • Rogán Antal és/vagy Rogán Antal emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták, átírták, megmásították az ügyészségi iratokat.

Az ügyészség képtelenségnek nevezte, hogy „a megnevezett ügyben bizonyítékot tartott vissza, vagy bárki az ügyészségen lévő bizonyítékot semmisített volna meg”. Magyar Péter kedd reggeli meghallgatására ígért egy olyan hangfelvételt, amellyel bizonyítani tudja állításait. A hangfelvételt közzé is tette, annak leiratát itt olvashatja.

A Központi Nyomozó Főügyészség ezután közleményben reagált a felvételre, ebben úgy fogalmaztak, hogy „helytálló az a hangfelvételen szereplő megállapítás, amely szerint dr. Polt Péter legfőbb ügyész nem uralja az ügyészséget. A legfőbb ügyész vezeti és irányítja Magyarország Ügyészségét, ahol a törvények uralma érvényesül”. Az ügyészség pedig „valamennyi, a felvételen és dr. Magyar Péter tanúkihallgatásán elhangzott állítást elemzi, értékeli, és további bizonyítási cselekményeket végez”. Hozzátették, hogy az ügyészségi iratok eltüntetése, átírása nem csupán jogi, hanem fizikai képtelenség, és valamennyi, az ügyészségen megjelenő adat és annak sorsa keletkezésétől kezdve dokumentálva van.

Fürcht Pál főügyész nemrég sajtótájékoztatón számolt be a hangfelvétellel kapcsolatos nyomozásról, ahol kiderült, hogy tanúként hallgatták meg a volt igazságügyi minisztert, Varga Juditot, majd hozzátette, tudják, ki az a Tóni, Barbara és Ádám.

(Borítókép: Tövissi Bence / Index)