113 találat az Indexről, és a környékéről.
Felesége is vádlott a büntetőügyben.
Két cégben is tulajdonos lett 2021-ben, noha előtte semmilyen üzleti érdekeltsége nem volt.
A Momentum EP-képviselője így véleményezte az igazságügyi miniszter lemondását.
Kiszorultak a tárgyalóteremből a végrehajtók károsultjai.
F. Vivien még csak egy teremben sem akart tartózkodni egykori munkáltatójával.
2023.06.17. 06:03 Módosítva: 2023-06-17 15:58:29
Hadházy Ákos képviselő szerint a kormány vagy az ügyészség állhat a szivárogtatás hátterében.
A végrehajtói kar egykori elnöke és a volt államtitkár is a helyszínen követi a tárgyalást.
Ez az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye, egymásnak adják a kilincset a vádlottak.
Az utolsó vádlotti meghallgatás után a tanúk következnek.
„Talán egy picit több komolyságot, azért mégiscsak a bíróság előtt van.”
Állításait semmilyen bizonyítékkal nem tudta alátámasztani.
Az elmúlt két évtizedben több mint havi 7,5 millió forintot keresett.
Sofőrje és a bűnösségét tagadó bírósági végrehajtó szerint nem követtek el bűncselekményt.
Kedden folytatódik az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye.
Nem erősíti a bizalmat a jelenleg folyó Schadl–Völner-per sem.
2023.05.25. 12:16 Módosítva: 2023-05-26 07:15:25
Schadl György szerint a pontos elszámolás a hosszú barátság titka.
Folytatódik a Fővárosi Törvényszéken az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye.
Völner Pál szerint az életvitelével, felfogásával ellentétesek a vádiratban megfogalmazott állítások.
Völner Pál látszólag rendíthetetlen, már-már sztoikus nyugalommal vett részt az eddigi bírósági eljárásban.
2023.05.18. 11:35 Módosítva: 2023-05-19 14:57:29
A Fővárosi Törvényszéken ezúttal az elsőrendű vádlott, Schadl György feleségét és édesapját hallgatták meg.
A Fővárosi Törvényszék tárgyalásán Schadl György feleségét és édesapját fogják meghallgatni a több száz millió forintot érő ékszerekről.
Schadl György továbbra is őrizetben marad, a másodrendű vádlott, Völner Pál volt államtitkár meg sem jelent a tárgyaláson.
2023.05.16. 05:59 Módosítva: 2023-05-17 06:01:08
A fővádlottak tagadják a bűnösségüket.
Nehezen helyezkedhetnek el jogászként.
A fővádlottak ügyét május 16-án kezdik tárgyalni.
Most ők jelennek meg az előkészítő ülésen.
A végrehajtási rendszer reformja is kiemelt téma volt.
Varga Judit miniszter aznap nem tartózkodott Budapesten.
A kamara rendkívüli közgyűlést hív össze.
Tovább bonyolódik az évtized korrupciós pere.
Az ügyészség gyanúja szerint bizalmas kapcsolat fűzi őket Schadl Györgyhöz.
Közérdekű adatigényléssel akarja megtudni a DK egy OBH-vizsgálat eredményét.
Ennek két oka lehet.
Már az archívum sem elérhető.
Egy jogász szerint legalább 35, frissen kinevezett végrehajtó nem is láthatná el a munkáját.
Az alkotmánybíró mindkét lánya végrehajtóként dolgozik.
Később haszonnal adott túl rajta.
A bíróság tizenkét tárgyalási napot tűzött ki, az utolsót június 22-ére.
Folytatódik az évtized korrupciós tárgyalása.
2023.02.23. 05:57 Módosítva: 2023-02-24 06:03:39
Óriási a média érdeklődése.
Schadl sofőrje is tagadott mindent.
A magyar bíróságok rendkívül kényesek erre.
2023.02.17. 09:40 Módosítva: 2023-02-18 09:51:47
Óriási médiaérdeklődés övezte a Fővárosi Törvényszéken a pénteken kezdődött előkészítő ülést, amelyben 22 vádlott állt a bíróság elé.
Kérdés, hogy a szenzitív információk publikálása sérti-e és befolyásolja-e az egyébként folyamatban lévő büntetőügy kimenetelét.
Beismerő vallomás esetén akár az első ülésen ítéletet hozhat a Fővárosi Törvényszék.
Akkora az érdeklődés, hogy előre kell regisztrálni a tárgyalásra.
2023.02.09. 14:26 Módosítva: 2023-02-10 09:52:07
Gulyás Gergely az Indexnek: A kormánynak nincs annyi pénze, hogy megvásárolja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret.
Ráadásul nem is egy, hanem tíz adagot.
A házaspár vagyonuk, ingatlanjaik lefoglalásáról is beszélt.
Újabb hangfelvételek szivárogtak ki a végrehajtói kar elnökének beszélgetéseiből.
Azt állította, hogy csak kölcsönöket kapott vissza.
Érdekes részletek láttak napvilágot.
Színes részletek kerültek nyilvánosságra a kiszivárgott telefonbeszélgetésekből.
Egy közszereplő volt látható az intim felvételen.
Az érintettek telefonon beszéltek arról, hogy bajban vannak.
A „hármas”, és a szatyorba mellé tett „valami viszonylag normális pia” is elhangzik.
2022. december 21., 19:23
Üléseztek, de nem volt ilyen napirendi pont.
2022. december 16., 20:36
Nem szabadulhat ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke.
2022. november 27., 22:00
Fürcht Pál Zsolt szerint a Központi Nyomozó Főügyészség akkor lép, ha van elegendő bizonyíték.
2022. november 23., 09:13
Megtették, ezért most ellenük is vádat emeltek.