A Schadl-ügy egyik tanúja halhatott meg az Árpád hídon történt balesetben
További Belföld cikkek
- Vérre van szüksége Lehoczki Lászlónak, a Spider Mentőcsoport vezetőjének
- Esztergom után rögtön Berlinbe utazik Orbán Viktor
- Változnak a szabályok a HÉV-en a bicikliszállítást illetően
- Dömötör Csaba szerint az EP hamarosan döntést hoz Magyar Péterrel kapcsolatban
- Az Energiaügyi Minisztérium szerint jelentősen javult a levegő minősége
Június 27-én tanúként hallgatta meg a törvényszék B. Ervint Schadl György és Völner Pál korrupciós perében, szerda éjjel azonban az Árpád hídon történt balesetben életét veszíthette. A HVG információi szerint ugyanis
a végrehajtó-helyettesként dolgozó férfi és élettársa ült abban a Suzuki Ignisben, amivel másodjára ütközött az ámokfutásba kezdett férfi.
A lap az értesülésével kereste a férfi testvérét, de az nem kívánt nyilatkozni.
Schadl biztatta, hogy pályázzon
A balesetben meghalt B. Ervin nem dolgozott Schadl Györggyel, és a tárgyaláson elhangzott állítása szerint még a vádlottakat is csak felszínesen ismerte. Az ügy egyes számú tanúja, akinek a monogramját sem lehet közölni, egy korábbi ülésen többször is hivatkozott B. Ervinre mint informátorára. B. Ervin akkor elmondta, hogy diákként ismerte meg az egyes számú tanút, amikor is pénzügyi gondjai akadtak, és az oktató segített egyengetni az útját az egyetemen. Cserébe amikor a férfi lett munkanélküli, akkor ő tanácsolta neki, hogy tegye le a végrehajtási szakvizsgát.
B. Ervin maga is próbálkozott a végrehajtói karrierrel, az elmúlt két évben négy pozícióra is jelentkezett, eredménytelenül.
Schadl György egy alkalommal közölte vele, hogy rendben vannak a papírjai és a pontjai is, így buzdította, hogy pályázzon a továbbiakban is, mert egyszer meghozza a gyümölcsét.
Egykori barátját óva intette attól, hogy az ügyészségen vallomást tegyen az ő jegyzeteire hivatkozva, mert azzal súlyos bűncselekmények elkövetésével vádolná Schadl Györgyöt. Ő csak véleményt vagy pletykát mondott el a kollégájának.
Aznap már a rendőrök látószögében volt
Mint megírtuk, egy elvett taxival a forgalommal szemben hajtott fel az Árpád-hídra egy férfi, majd frontálisan ütközött egy Suzukival. Az ütközésben hárman haltak meg. A balesetet okozó férfit szerda reggel egyszer már előállították, akkor kábítószer-birtoklás miatt. Csekély mennyiséget találtak nála, emiatt eljárást indítottak vele szemben, de az őrizetbevétel feltételei nem álltak fenn.
Csécsi Soma a BRFK szóvivője csütörtök délelőtt egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a harmadik kerületben, a Tavasz utcában parkolt az a taxi, amellyel a balesetet okozhatták. Amíg a taxi női sofőrje cigarettázott, addig a férfi bepattant az autóba, dulakodni kezdtek, de a férfi végül becsukta az ajtót és elhajtott. Az Árpád híd lehajtójánál ment fel a hídra, ekkor történt az első baleset, amelyben egy szürke autóval ütközött. Az ütközésben senki nem sérült meg, csupán anyagi kár keletkezett.
A lopott taxi ezt követően egy Suzukival és egy másik taxival ütközött, itt a balesetet okozó férfi, valamint a Suzuki sofőrje és annak utasa halt meg.
Csécsi Soma közölte, szakértők bevonásával vizsgálják, hogy a taxit vezető férfi fogyasztott-e kábítószert vagy alkoholt, illetve hogy mennyivel hajthatott. A szóvivő tájékoztatása szerint a másik taxiban négy ember sérült meg, őket kórházba vitték.