Egy részeg férfi olyan erővel rúgta fejbe haragosát, hogy az illető majdnem belehalt

2024.04.08. 10:47
A Nógrád Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 24 éves varsányi férfivel szemben, aki az utcán olyan erősen fejbe rúgta ismerősét, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett – számolt be a főügyészség lapunknak elküldött sajtóközleményében.

A vádirat szerint az ittas férfi 2022. december 31-én este 8 óra körül Varsányban összetalálkozott 34 éves ismerősével, és egy korábbi nézeteltérés miatt minden előzmény nélkül fejen rúgta.

Áldozata a rúgástól az aszfaltra esett, koponyacsonttörést szenvedett, és eszméletét vesztette.

A főügyészség azt írta, az elkövető ittas állapota súlyosító körülménynek számít, „hiszen az alkohol hatása közismert, ezért aki szeszes italt fogyaszt, számolnia kell azzal, hogy lerészegedve nem ura magának”.

A büntetlen előéletű elkövető elismerte tettét. Az ügyben a Nógrád Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat, vádiratában felfüggesztett szabadságvesztésre kiszabására és a 90 ezer forint bűnügyi költség megfizettetésére tett indítványt. Az ítéletről a Balassagyarmati Törvényszék dönt.