Kutyapártos játék pénzzel fizetett, nem vették be, így kést rántott
A police.hu beszámolója szerint március 31-én reggel egy 29 éves férfi bement egy VIII. kerületi panelházban lévő vegyesboltba, majd ott különféle termékekért 5000 forintos címletre hasonlító játék pénzzel fizetett. Ezt követően sietősen távozott.
Az eladó azonban résen volt, és kiszúrta a hamis bankót. A ház gondnokával utánaeredtek a férfinak, akit az utcán kérdőre vontak.
A férfi kést rántott, és közölte: „ez az enyém, kifizettem!” Majd A késsel tovább fenyegetőzött, és elmenekült a helyszínről – a bűncselekmény elkövetésekor nem sérült meg senki.
A BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a bejelentés után azonosították a feltételezett elkövetőt, és pár óra múlva a VIII. kerületben, a Kálvária téren elfogták és előállították.
A 29 éves Cs. Dezsőt felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását – összegezték közleményükben.