A Gazprom lehet a Ferencváros főszponzora, megszólalt a külügyminisztérium is

2024.04.23. 06:15
Jelentős összeggel támogathatja az FTC labdarúgócsapatát az orosz energiacég, a Gazprom. A szakértő szerint főszponzorként évi több milliárd forintot hozhatna a Ferencvárosnak a világ legnagyobb földgázkitermelője.

Először a Nemzeti Sport írta meg, hogy egy világvállalattal, a Gazprommal tárgyal a Ferencváros. A világ legnagyobb földgázkitermelője korábban a német Schalke futballcsapatának szponzora volt.

Szabados Gábor sportközgazdász az RTL Híradónak elmondta, hogy ezen kívül a labdarúgó Bajnokok Ligájának és az UEFA-nak is az egyik legnagyobb szponzora volt a Gazprom,

mindaddig, amíg ki nem tört az ukrajnai háború.

Ezt követően azonnal szerződést bontottak az energiacéggel. Szerinte logikus, hogy most olyan országban próbálkozik a Gazprom, amely barátságosabb Oroszországgal, mint a többi európai állam. Ezt a Ferencváros politikai beágyazottságával magyarázta, hiszen, mint kiemelte, az egyesület elnöke Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója és alelnöke.

Szabados Gábor úgy véli, ha sikerül megállapodniuk, a Gazprom főszponzorrá válna,

és évente több milliárd forintot hozhatna a Ferencvárosnak, amelynek éves költségvetése 20 milliárd forintra tehető.

A Ferencváros egyelőre nem kommentálta a híreket, a Külgazdasági és Külügyminisztérium azonban azt közölte: „Minél több nagy nemzetközi vállalat fektet be a magyar sportba, az annál jobb, és a Gazprom nem szerepel a szankciós listán.”

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A legnépszerűbb belvárosi rendezvényeken is tilos tűzijátékozni és petárdázni

A legnépszerűbb belvárosi rendezvényeken is tilos tűzijátékozni és petárdázni

Szigorított az V. kerületi önkormányzat.

2024. december 30., 17:15

  • Belföld
Bayer Zsolt beleszállt Fábry Sándorba: Aljas sz*rember

Bayer Zsolt beleszállt Fábry Sándorba: Aljas sz*rember

A publicista szerint a humorista „beb...va hülyeségeket beszél” Kötcsén.

tegnap, 21:33

  • Belföld
Jelentősen nő a Magyar Posta dolgozóinak fizetése 2025-ben

Jelentősen nő a Magyar Posta dolgozóinak fizetése 2025-ben

Vitályos Eszter jelentette be a hírt.

2024. december 30., 19:12

  • Belföld
A rendőrök előtt hajtott át a piroson egy ittas sofőr

A rendőrök előtt hajtott át a piroson egy ittas sofőr

A férfinak még jogosítványa sem volt.

2024. december 30., 20:57

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc: Aki mer, aki tud, aki fiatal, aki az elején tart, lázadjon

Gyurcsány Ferenc: Aki mer, aki tud, aki fiatal, aki az elején tart, lázadjon

Bejelentkezett a DK elnöke.

2024. december 30., 16:45

  • Címlapon
Így lehetne egész Magyarország egyetlen metropolisz

Így lehetne egész Magyarország egyetlen metropolisz

A jövő városai hatalmas versenyt futnak a tehetségekért és élhetőségért.

tegnap, 20:20

  • Címlapon
Donald Trumpék ultimátumot akarnak adni a Coca-Colának

Donald Trumpék ultimátumot akarnak adni a Coca-Colának

Robert F. Kennedy Jr. az ötletgazda.

tegnap, 19:07

  • Belföld
Menczer Tamás: Magyar Péter egy agresszív buldózerstílust hozott be a politikába

Menczer Tamás: Magyar Péter egy agresszív buldózerstílust hozott be a politikába

A Fidesz kommunikációs vezetője arról is beszélt, mi volt 2024 legfontosabb eseménye.

2024. december 30., 07:41

  • Belföld
Durva videóval adott ki részletes figyelmeztetést a rendőrség

Durva videóval adott ki részletes figyelmeztetést a rendőrség

Sok baleset történhet, ha nem vigyázunk.

2024. december 31., 08:36

  • Belföld
Így tömegközlekedik az ország szilveszterkor és az új év első napjaiban

Így tömegközlekedik az ország szilveszterkor és az új év első napjaiban

Több változásra is készülhetnek az utasok.

2024. december 31., 07:21

  • Belföld
A tűzijátékok használatával kapcsolatban figyelmeztetett a rendőrség

A tűzijátékok használatával kapcsolatban figyelmeztetett a rendőrség

Sajtótájékoztatót tartottak a témában.

2024. december 30., 14:37

  • Címlapon
„Oroszország azt kapja, amit megérdemel” – Ukrajna újabb intenzív támadást indított Kurszk ellen

„Oroszország azt kapja, amit megérdemel” – Ukrajna újabb intenzív támadást indított Kurszk ellen

Több irányból indított támadást az ukrán hadsereg.

tegnap, 17:51

  • Címlapon
Tűz ütött ki egy kőbányai szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Tűz ütött ki egy kőbányai szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Az egyik emeleti szobából csaptak fel a lángok.

tegnap, 20:25

  • Belföld
Olyan időjárás közeleg, aminek nem örülhetünk: több vármegyében is vigyázni kell

Olyan időjárás közeleg, aminek nem örülhetünk: több vármegyében is vigyázni kell

Kiadták a figyelmeztetéseket.

2024. december 30., 06:19

  • Belföld
Újabb Mol-kutakra helyeznek ki kutyachip-leolvasókat

Újabb Mol-kutakra helyeznek ki kutyachip-leolvasókat

Az állatok azonosítását több száz töltőállomás segíti.

2024. december 30., 16:10

  • Belföld
A MÁV vezérigazgatója szerint jövőre is a megszokott módon járnak a HÉV-járatok

A MÁV vezérigazgatója szerint jövőre is a megszokott módon járnak a HÉV-járatok

Vitézy Dávid is reagált.

2024. december 30., 15:48

  • Belföld
Magyar orvos, aki a világ élvonalához tartozik robotsebészetben

Magyar orvos, aki a világ élvonalához tartozik robotsebészetben

A műtétek adatai a felhőbe kerülve lehetővé teszik a gépi tanulást.

2024. december 30., 06:48

  • Belföld
Idén 1234 katona földi maradványait exhumálták

Idén 1234 katona földi maradványait exhumálták

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum 16 vármegye 34 helyszínén végzett munkálatokat.

2024. december 30., 13:43

  • Címlapon
A család szerint rendőri túlkapás történt a zagyvarékasi igazoltatáskor

A család szerint rendőri túlkapás történt a zagyvarékasi igazoltatáskor

A rendőrség szerint jogszerűen és arányosan jártak el.

tegnap, 20:52

  • Címlapon
Múzeumigazgatói pozícióért lobbizott Magyar Péter szövetségese, kiakadt a momentumos politikus

Múzeumigazgatói pozícióért lobbizott Magyar Péter szövetségese, kiakadt a momentumos politikus

Aztán 2024-ben ráindult az ellenzék jelöltjére Hajdúszoboszlón.

tegnap, 20:33

  • Belföld
Így alakul a közlekedés Budapesten szilveszterkor és az új év első napján

Így alakul a közlekedés Budapesten szilveszterkor és az új év első napján

Több járat menetrendje is változik a fővárosban.

2024. december 30., 11:01

  • Belföld
Kiderült, mi lett 2024 szava

Kiderült, mi lett 2024 szava

Meghozta döntését a Montágh Testület.

2024. december 30., 09:30

  • Belföld
Így vált politikai sztárrá Magyar Péter az elbulvárosodott hazai politikában

Így vált politikai sztárrá Magyar Péter az elbulvárosodott hazai politikában

Pék Szabolcs szerint van párhuzam Magyar és Trump között, ha botrányokról vagy a médiáról van szó.

2024. december 30., 10:04

  • Belföld
Új helyettes államtitkár felel a szakképzésért

Új helyettes államtitkár felel a szakképzésért

Feladata a magyar szakképzés sikereinek erősítése lesz.

2024. december 30., 12:49

  • Belföld
Amikor Budapesten a jég az úr

Amikor Budapesten a jég az úr

2024. december 31., 05:56

  • Belföld
Felgyújtotta magát, majd több száz métert gyalogolt otthonáig egy dél-békési férfi

Felgyújtotta magát, majd több száz métert gyalogolt otthonáig egy dél-békési férfi

A mentők 95 százalékos égési sérülésekkel vitték kórházba.

2024. december 30., 17:42

  • Belföld
Rátörte az ajtót a szerelmespárra az apa, így megmentette az életüket

Rátörte az ajtót a szerelmespárra az apa, így megmentette az életüket

A 20 éves férfi jelenleg is lélegeztetőgépen van.

2024. december 30., 13:33

  • Belföld
Csoportos rablás miatt emeltek vádat hat férfival szemben

Csoportos rablás miatt emeltek vádat hat férfival szemben

Négy vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozták.

2024. december 30., 13:39

  • Belföld
Kigyulladt egy családi ház Balatonfüreden, egy idős nőn már nem tudtak segíteni a tűzoltók

Kigyulladt egy családi ház Balatonfüreden, egy idős nőn már nem tudtak segíteni a tűzoltók

Hétfőn délelőtt érkezett jelentés a katasztrófavédelem ügyeletére.

2024. december 30., 13:19

Neked ajánlott