Orbán Viktor elmondta, hogy kik reszkethetnek

D KOS20240424009
2024.04.24. 10:46 Módosítva: 2024.04.24. 11:02
Orbán Viktor miniszterelnök nyitóbeszédet tartott a Szakma Sztár Fesztiválon. A kormányfő négy dolgot garantált a fiataloknak.

Orbán Viktor azzal kezdte beszédét, azért jön a fesztiválra örömmel minden évben, mert azt gondolja, hogy a jövő Magyarországát az ilyen helyeken rajzolják meg.

Mi, idősebbek, tudjuk, mindig a tehetséges fiatalok írják Magyarország jövőjét. 15-20 éve még azt gondolták Magyarországon is, hogy a jövőt inkább a diplomás, szellemi foglalkozású emberek határozzák meg, de az elmúlt 15 évben felépítettük a munkaalapú gazdaságot, és mindenki tudja: munka és szakmunka, szakmunka és szakmunkás nélkül nincs jövő.

A kormányfő hangsúlyozta, ma a magyar gazdaság gerincét a szakmunkások, a szakiparosok adják. Ha a szellem emberei is kihozzák magukból a legtöbbet, és a két világ jól kapcsolódik össze, abból lesz a sikeres Magyarország.

A kormányfő szerint olyan korban élünk, amikor nehéz előre látni a jövőt, a trendek és a divatok napról napra váltják egymást, emlékszik, hogy az évtized elején még az a hír járta, hogy az új technológiák hamarosan kiváltják a kétkezi munkát, aztán kiderült, hogy számítógéppel a kétkezi munkát nem lehet kiváltani.

Reszkethetnek az irodisták, a jogászok, a fogalmazók és a programozók.

Orbán Viktor négy dolgot garantált

A kormányfő szerint korábban azt sem gondolta senki, hogy kitörhet a háború, vagy az Európai Unió, „amit jólétünk zálogának láttunk, utat téveszt, és lemaradt a világ nagy gazdasági versenyfutásában Amerika és Ázsia mögött”.

Orbán Viktor hangsúlyozta, a kiszámíthatatlan világban a kormány feladata segíteni a fiatalokat, hogy saját lábukra állhassanak, és megkezdhessék önálló, saját életüket. Nehéz kisilabizálni, hogy mit hoz a jövő, de a kormánynak az a dolga, hogy időtálló és korszerű képzést adjon mindenki számára, ezért állapodtak meg a Kereskedelmi és Iparkamarával, közösen újítják meg a szakképzést, és befektetnek a jövőbe.

Ami korszerű, az időtálló is, ami időtálló, az a jövőben is megállja a helyét, versenyképes marad egy változó világban is

– mutatott rá a miniszterelnök.

Orbán Viktor kifejtette: nagyobb hangsúlyt helyeztek a gyakorlatra, „régi igazság, hogy gyakorlat teszi a mestert, ha tapasztalattal érkezel a munkaerőpiacra, nyert ügyed van”. Közelebb hozták az egyetemi világot és a szakképzést, összekapcsolták a katedrák emelkedettségét a gyakorlati tudással, a szakképzésben utolsó év már kreditként beszámítható az egyetemi tanulmányok során, tehát akinek szakmája van, és még több tudásra szeretne szert tenni, az már előnnyel indul, sőt aki a legjobban teljesít, azt kapásból felveszik a felsőoktatási intézményekbe.

A miniszterelnök szerint behozták a legmodernebb felszereléseket és eszközöket, hogy a lehető legkorszerűbb tudást szerezhessék meg. Ennek látszik az eredménye: a népességet nézve Magyarország a világon a 96. helyen van, a gazdaság méretét nézve 49. vagyunk, de ennek ellenére Magyarország a világ 200 országa közül a 33. leginnovatívabb ország, a gyártási csúcstechnológiában az ötödik legjobbak vagyunk.

A magyar ember általában a legmagasabb színvonalon akar dolgozni, mert Magyarországon a munka még valóban becsület dolga. Azt tanították, ha csinálsz valamit, akkor csináld világszínvonalon, ez rám éppúgy igaz, mint rátok, a tanáraitokra és mestereitekre. Ezt a munkamorált kell továbbadni a jövő szakembereinek is

– hangsúlyozta Orbán Viktor, aki úgy látja, „jó pályán vagyunk, a szakképzés egyre vonzóbb”. Úgy döntöttek, hogy aki belép a szakképzésbe, az kapjon anyagi biztatást is, rendszeres ösztöndíj, munkabér és életkezdési támogatás is elérhető. 2020 óta megduplázták a tanárok bérét, azt akarják, hogy ne csak a tanulás, hanem a szakoktatás is vonzó legyen, és a legjobb emberek képezzék a fiatalokat.

Orbán Viktor négy dolgot garantált:

  • Mindenkinek lesz szakmája, a technikum kapui mindenki előtt nyitva állnak.
  • Akinek van szakmája, annak lesz munkája is.
  • Aki dolgozik, annak lesz tisztességes fizetése.
  • Aki a szakma mellé családot is vállal, annak lesz otthona, és számíthat a kormány családtámogatására.

A kormányfő végül kiemelte, hogy „a magyar szakképzés ott van Európa élvonalában, önök tehetséges fiatalok, itt az ideje, hogy benevezzenek a világbajnokságra is”.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a XVII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján a Hungexpo Kongresszusi Központban 2024. április 24-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.

február 26., 13:14

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

A döntés még nem jogerős.

február 26., 15:53

  • Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.

február 26., 16:34

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

2 órája

  • Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.

február 26., 12:10

  • Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

A rapper a határon túlra is ellátogat majd.

február 26., 16:57

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.

február 26., 12:08

  • Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban

A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.

február 26., 08:14

  • Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.

február 26., 12:59

  • Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.

február 26., 17:40

  • Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.

február 26., 07:43

  • Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.

február 26., 18:09

  • Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.

február 26., 08:06

  • Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.

február 26., 10:04

  • Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.

február 26., 10:12

  • Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.

február 26., 12:02

  • Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.

február 26., 08:35

  • Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten

Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.

február 26., 11:20

  • Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.

február 26., 10:20

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

1 órája