Elrendelték az osztálytársát megkéselő hatodikos lány letartóztatását
További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig minden titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
Mint arról korábban az Index is beszámolt, szívtájékon szúrta tanulótársát, és ezzel súlyos sérülést okozott egy hatodikos lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában hétfő délelőtt. Az összetűzés két, a szomszédos településről, Rétalapról átjáró kislány között tört ki.
Később kiderült, hogy az elkövető gyerek egy halállistát is írt, amelyen több, vele egy iskolába járó diák neve is szerepelt, köztük a megkéselt kislányé is. Azoknak a neveit, akiket a későbbiekben meg akart ölni, pirossal jelölte, akiket nem, azokét pedig zölddel.
„Az ügyészi indítvánnyal egyezően a gyanúsított korára tekintettel egy javítóintézetben kell végrehajtani a kényszerintézkedést, ami ellen senki nem fellebbezett” – közölte a Blikkkel Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivője.
A döntés okai, hogy az osztályközösség nagy része még nem került kihallgatásra, de a családi, otthoni körülményeit is kell vizsgálni, illetve a nála megtalált lista miatt nem lehet egészen biztosan kizárni, hogy szabadon hagyása esetén nem követne el újabb bűncselekményt
– tette hozzá a szóvivő.
A lap úgy tudja, hogy a 12 éves lány a nyomozási bíró előtt érdemi vallomást tett az üggyel kapcsolatban. Hozzátették, hogy a hatodikos lányt előre kitervelten, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével gyanúsították meg, és egy budapesti javítóintézetbe szállítják.