Medián: több támogatója lett Magyar Péternek, de még mindig a Fidesz vezet
Mint megírtuk, a Medián közvélemény-kutató áprilisi 26-29 között végzett ezer fő megkeresésére épülő reprezentatív felmérését a HVG hozta nyilvánosságra. Már az akkor közzétett jelentésből kiderült, hogy Magyar Péter pártjának támogatottsága megelőzte a DK-t.
„Ennek feldolgozását a május 1-jei előrehozott lapzárta miatt 970 főnél meg kellett szakítani, hogy az olvasók még az e heti számban megkapják az eredményeket. Szerdán pedig megérkezett a frissített adatsor” – írják hírportálukon.
Mint megjegyzik a kiegészített adatok többnyire tizedszálakékokkal különböznek. Az alábbi pártoknál érték el az 1 százalékpontos eltérést az egy nappal korábban közöltekhez képest:
- A Fidesz a választani tudó biztos szavazóknál 45-re csökkent ( 46 százalék helyett),
- A Tisza Párt 25-re nőtt (24 százalék helyett),
- A DK-MSZP-Párbeszéd 9,
- az MKKP 6,
- a Momentum 4 (5 százalék helyett),
- a Mi Hazánk 4,
- a Mindenki Magyarországa Néppárt 2,
- a Jobbik 1,
- és az LMP 1 százalékon áll.
A teljes választókorú lakosság körében 32 százalékon áll a Fidesz és ( a korábbi 16 százalék helyett) 17 százalékon a Tisza Párt támogatottsága.