Karinthy Frigyes, Ady Endre és Babits Mihály művei is előkerültek a magyarérettségin
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
13:15 – Az Eduline már a vizsga nem hivatalos megoldásait is közzétette. Ezek itt (első feladatrész) és itt (második feladatrész) érhetők el.
13:00 – Véget ért a magyarérettségi.
10:45 – A középszinten vizsgázóknak a második részben Karinthy Frigyes Az olasz fagylaltos című novelláját kell elemezniük. Akik viszont nem műelemzést választanak, azoknak Babits Mihály költészetéről kell egy általános témakifejtő esszét írniuk.
9:33 – A Magyar Kultúra egyik szerzőjének könyvekről szóló szövegét kapták a diákok az érettségi első részében. Ebben a feladatban a tanulóknak meg kell keresniük a szövegben található megállapításokat, érveket, álláspontokat, összefüggést kell felfedezniük a cím és a szöveg vagy a szöveg grammatikai és stilisztikai jellemzői között, és értelmezniük kell a logikai, tartalmi kapcsolatokat is.
A szövegértés után egy irodalmi műveltségi tesztet kell megoldaniuk a diákoknak, ami a korábbi évekhez képest az egyik legnagyobb újdonság. Az idei tesztben feltűnt többek között az Antigoné és Ady Endre, de egy költeményt is ki kellett egészíteniük amellett, hogy szereplők nevei alapján műcímeket és műfajtákat is meg kellett adniuk – írja azEduline.
Ilyen érettségi még nem volt
Mint megírtuk, hétfő reggel a hagyományoknak megfelelően magyar nyelv és irodalommal startolt el a 2023–2024-es tanév tavaszi érettségi időszakának kötelező része. Középszinten 73 472, emelt szinten pedig 2066 tanuló ad számot tudásáról.
A mostani vizsga új korszak kezdetének is tekinthető, ma ugyanis már azok számára is elérkezett a legfontosabb középiskolai megméretés, akik 2020-ban az új Nemzeti alaptanterv szerint kezdték meg a tanulmányaikat.
A magyarérettségit tekintve a legnagyobb horderejű változások az alábbiak:
- a rövid, gyakorlati szövegalkotástól, így például a kérvényírástól is elbúcsúzhatnak a diákok, lesz azonban helyette egy irodalmi-műveltségi teszt, amelyben többek között költőkre, írókra, műfajokra, műcímekre és még memoriterekre is rákérdezhetnek;
- a hosszabb szövegalkotásnál kikerül a választási lehetőségek közül az összehasonlító elemzés, ám marad a hagyományos műelemzés, valamint a témakifejtő esszé;
- a szövegértésnél nyelvtani kérdések is lesznek;
- változik továbbá a szóbeli is, az eddigi hat kötelező életműtétel (Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, József Attila, Arany János, Petőfi Sándor, Ady Endre) újabb írókkal, költőkkel bővül, felkerül a listára Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Vörösmarty Mihály és Herczeg Ferenc is.
Az új elemeket előzetesen számos kritika érte, főként amiatt, mert a gyakorlati helyett a lexikális tudást helyezi előtérbe. Már arra sem kell sokat várni, hogy megtudjuk, a valóságban milyen visszhangja lesz a vizsgának. Arról, hogy mit kell tudni a most érettségiző generációról, itt írtunk bővebben.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)