Mukics Dániel azt írta, csütörtökön kora délután érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez arról, hogy Szolnokon kigyulladt egy lakóház – adta hírül az MTI. A Törteli utcában lévő romos családi házhoz három járművel vonultak ki a tűzoltók. A 60 négyzetméteres, egyszintes családi ház teljes terjedelmében égett, az épület tetőszerkezete is lángolt, sőt be is omlott. A ház udvarán felhalmozott lomok háromszáz négyzetméteren égtek, a tűz még a szomszéd telken lévő, öt négyzetméteres tűzifatárolóra is átterjedt – ismertette a tűzoltó alezredes.
A tűz keletkezési okának feltárása érdekében a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indít. A szóvivő kitért arra, hogy a lakástüzek tíz százaléka hozható összefüggésbe szeméttel, általában a házban vagy a kertben felhalmozott lomok miatt keletkezik tűz.
Az épületben és környékén lévő hulladék nemcsak a tűz keletkezésének veszélyét növeli, hanem a menekülés lehetőségét is rontja – írta Mukics Dániel, hozzátéve, hogy otthonunk tisztán tartása tűzvédelmi szempontból is fontos.