Halálos hajóbaleset történt Verőcénél
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A köztelevízió tájékoztatása szerint Verőcénél egy kisgéphajó ütközött egy szállodahajóval. Ketten meghaltak – egy férfi- és egy női holttestet sodort partra a víz Verőcénél és a megyeri hídnál –, öten eltűntek a balesetben.
Szombat éjszaka, néhány perccel éjfél előtt jelzés érkezett a katasztrófavédelemhez, hogy Verőce közelében esetleges hajóbaleset történt, a szentendrei, a váci és fővárosi hivatásos és önkéntes tűzoltókat is a helyszínre riasztották a Pest vármegyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint.
Egy vérző fejű, olaszul beszélő férfit találtak a 12-es főút mellett, verőce magasságában, onnan gondolták, hogy hajóbaleset történhetett.
Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kisgéphajón, amellyel a szállodahajó ütközött, összesen nyolcan utaztak. Ők mind felnőttek, közülük ketten meghaltak, és öten eltűntek. Három férfi és két női utast jelenleg is keresnek.
Az eltűnteket motorcsónakokkal és drónokkal is keresik, a szállodahajót Komáromnál állították meg, a jármű oldala sérült volt. A kisgéphajót a Megyeri hídnál vontatták partra.
A rendőrség több ember halálát okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. 87 egységgel és 31 technikai eszközzel keresik jelenleg az eltűnteket.
A köztévé helyszíni tudósítója közölte, hogy a Komáromban megállított hajó egy 109 méteres, 110 ember befogadására képes svájci szállodahajó, amelynek a végső úti célja nem Komárom volt, nagy valószínűséggel elhagyta volna az országot.
Nem hivatalos információk szerint senki nem sérült meg az utasok közül – azt nem erősítették meg, hogy hányan utaztak a fedélzeten –, a szakemberek ugyanakkor dolgoznak a helyszínen.
Drónokkal keresik az eltűnteket
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat a közösségi oldalán tájékoztatott, hogy szolgálatuk a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság koordinációja mellett vesz részt az eltűntek kutatásában.
Hajnalban drónokkal és hajóval kapcsolódtunk be a már akkor zajló és most is folyamatban levő személykeresési feladatokba
– olvasható a bejegyzésben, melyhez egy videót is csatoltak, amelyen az éjszakai keresési munkálatok láthatók.
A Verőcétől délre található teljes magyarországi folyószakaszt a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság jelenleg összesen 95 emberrel, 25 hajóval, valamint drónokkal kutatja át – ezt már a Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte vasárnap délután. A keresésben részt vesz a Készenléti Rendőrség helikoptere, a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat és több önkéntes mentőszervezet. A part menti területeket szárazföldi egységek fésülik át – közölték.
A kutatást operatív törzs hangolja össze a Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Kopaszi-gáton található épületéből.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt kéri a Dunán és a part közelében közlekedőktől, sportolóktól, horgászoktól, kirándulóktól, hogy amennyiben bármit észrevesznek, ami a balesettel esetleg összefüggésbe hozható, hívják azonnal a 112-t!
Az OMSZ is megszólalt
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) vasárnap az MTI megkeresésére azt közölte: a mentőket szombat este egy Verőce és Vác közötti helyszínre riasztották, ahol egy partra jutott férfit láttak el. A férfi fejsérülést, kulcscsontsérülést, sebeket, zúzódásokat szenvedett, helyszíni ellátás után sürgősségi osztályra szállították.
Ezen a helyszínen egy férfi halálát is megállapították
– tudatta az OMSZ.
A rendőrség tájékoztatása szerint Verőcétől délre a Duna-parton egy férfi-, majd órákkal később a Megyeri hídnál egy női holttestet, továbbá egy sérült kisgéphajót találtak. A rendőrök megállapították, hogy az érintett időszakban a térségben egy szállodahajó tartózkodott, amelyet Komáromnál megállítottak, és megállapították, hogy az oldala sérült.
Dóka Imre, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője vasárnap délben közölte az MTI-vel, hogy a vasárnap reggeli adatok szerint a fővárosból, Pest vármegyéből (Vác, Szentendre, Szigetszentmiklós, Érd, valamint a FER tűzoltóság kishajója) és Bács-Kiskun vármegyéből (Baja), valamint az OKF állományából a hivatásos katasztrófavédelem csaknem 90 emberrel és 31 technikai eszközzel vesz részt a keresésben.
A hivatásos egységek munkáját önkéntes tűzoltó-egyesületek és önkéntes mentőszervezetek támogatják. A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat, Bács-Kiskun vármegyéből a Petőfi Mentőcsoport két búvára, a Leányfalu Önkéntes Tűzoltó Egyesület, illetve a Lupai Önkéntes Tűzoltó Egylet több tagja is részt vesz a kutatásban – ismertette a szóvivő.
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóhajója vasárnap kora reggel a Megyeri híd közelében megtalálta a vízen úszó roncsot, amelyet az újpesti kikötőbe vontatott. A jármű maradványait a rendőrség és a közlekedési hatóság vizsgálja
– tudatta Dóka Imre.
A kutatás-mentés során eddig két áldozatot emeltek ki a vízből. A katasztrófavédelem a Dunán vasárnap délelőtt 12 kishajóval és 3 drónnal keresi az eltűnteket. A mentőegységek váltásokban folyamatosan dolgoznak – olvasható a közleményben.
Fiatalok utazhattak a kishajón
A Tények szólaltatta meg a kishajón bulizó társaság egyik ismerősét, aki úgy tudja, a járművön egy 19, két 20, egy 40, valamint egy 26, 28 és 32 éves ember volt. A híradónak egy szemtanú azt mondta, hogy a hajón bulizhattak, és ittasan összeszólalkozhattak, ez vezethetett a tragédiához.
Az RTL Híradó úgy tudja, a keresést holnapig folytatják, és egészen Dunaújvárosig fésülik át a folyó környékét.
Az eltűnt személyekről továbbra sincs hír, mindössze annyit tudni, hogy a társaság olasz állampolgárságú tagja élte túl a balesetet, és egy nő, illetve egy férfi életét vesztette. A hatóságok három férfit és két nőt keresnek.
(Borítókép: Rendőrök helyszínelnek egy sérült szállodahajónál 2024. május 19-én a Dunán, amelyet a rendőrök állítottak meg Komáromnál. Május 18-án éjjel Verőcénél egy motorcsónak szállodahajóval ütközött. A kisgéphajóban nyolcan utaztak, egyet közülük súlyos sérülésekkel kórházba vittek, két holttestet találtak. Fotó: Krizsán Csaba / MTI)