Illegális gyorsulási versenyre csaptak le a rendőrök Budapesten
További Belföld cikkek
-
Orbán Viktor újabb levelet írt az Európai Tanács elnökének, ezúttal Donald Trumpról
- Tiltakoznak a katonák iskolába vezénylése ellen a szülők
- Égő házból mentettek ki egy férfit a készenléti rendőrök Békéscsabán
- Egyre több a panasz a gödöllői HÉV-en uralkodó helyzetre, a MÁV azonnali lépéseket tett
- Egy világhírű könyvsorozat szerzője is feltűnik az MCC Feszten
A rendőrségi közlemény szerint az akció fő célja a bűncselekmények megelőzése, illetve a többi közlekedőre veszélyt jelentő járművezetők kiszűrése volt. Külön figyelmet fordítottak a közterületi garázdaságok, a kábítószerekkel, a fake drogokkal és az illegális prostitúcióval összefüggő bűncselekmények visszaszorítására. A rendőrök és a társszervek ellenőrizték a belváros forgalmas közterületeit, a szórakozóhelyek környékét, valamint két szórakozóhelyet is.
743 igazoltatást hajtottak végre, elfogtak vagy előállítottak 25 embert, köztük három körözött személyt, három embert kábítószer birtoklása, kettőt garázdaság, kettőt önbíráskodás, egyet lopás elkövetése miatt. Megtaláltak hét, gyermekvédelmi intézetből szökött fiatalt is. 119 járművezetőnél negatív eredményt mutatott az alkoholszonda, három embert állítottak elő mintavételre, egy-egy ember ellen ittas, illetve bódult járművezetés miatt indult eljárás.
Ellenőriztek 118 taxit is, engedély nélküli személyszállítás, nem megfelelő tarifahasználat, illetve drosztengedély hiánya miatt három gépkocsinak vették el a rendszámát és forgalmiját. Egyéb szabálytalanságok miatt további hat taxisofőr ellen indult eljárás.
Az egyik szórakozóhelyen tapasztalt szabálytalanságok miatt a katasztrófavédelem indított hatósági eljárást.
A belvárosi akció közben a Hősök terén tucatnyi gépkocsi, illetve motorkerékpár gyűlt össze, feltehetően illegális gyorsulási versenyre. A rendőrök érkezésére a járművek távoztak, a verseny nem jött létre, amit a térfigyelő kamerákon keresztül is ellenőriztek az éjszaka hátralévő részében.
Budapest V., VI., VII. kerületében a rendőrök folyamatosan, de különösen csütörtök, péntek és szombat éjszakánként megemelt létszámmal vannak jelen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ezenkívül minden hónapban tart nagy létszámú, komplex bűnügyi-rendészeti ellenőrzést a Belváros, Erzsébetváros és Terézváros biztonsága érdekében.