Verőcei hajóbaleset: őrizetben a szállodahajó kapitánya, nem tett vallomást

DKRCS20240519003
2024.05.20. 11:40 Módosítva: 2024.05.20. 11:47

A rendőrök az érintett motorcsónaknál és a szállodahajónál is szemlét tartottak, valamint az utóbbi jármű kapitányát a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály beosztottjai gyanúsítottként hallgatták ki kétrendbeli, halált eredményező segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint hatrendbeli segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt.

A rendőrök gyanúja szerint a kapitány a balesetet követően a saját hajójának személyzetét nem riadóztatta, a mentési protokoll előírásait nem hajtotta végre, és semmiféle intézkedést nem tett arra vonatkozóan, hogy a mentésre szoruló személyeket kimentse, továbbá a hajót sem állította meg.

A cseh férfit őrizetbe vették, érdemi vallomást azonban nem tett a terhére rótt bűncselekményekkel kapcsolatban – közölte honlapján a rendőrség.

A rendőrök továbbra is vizsgálják az eset körülményeit, ami során már 25 tanút hallgattak ki, köztük a szállodahajó személyzetének tagjait, az utasokat és külső tanúkat is. 

Mint megírtuk, halálos hajóbaleset történt Verőcénél szombat éjjel, ahol egy szállodahajó ütközött egy másik kisgéphajóval. A rendőrség tájékoztatása szerint a szállodahajónak ütköző motorcsónakban nyolcan utaztak, közülük egy férfi kijutott a partra, két embernek a holttestét találták meg, öt embert jelenleg is keresnek.

A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője arról számolt be hétfő reggel, hogy a kutatásban több százan dolgoznak, a mentési munkálatokat nehezítette, hogy korlátozott látási viszonyok között kellett megkezdeni a kutatást, amit tovább bonyolított a Dunában lévő uszadék és a vízben úszó sok hajóalkatrész.

Akiket még keresnek

A rendőrség az őrizetbe vétel után nem sokkal a Facebook-oldalán tette közzé, hogy még öt embert keresnek. 

Akiket még keresünk: egy 18 és egy 28 éves nő, egy 19 éves, egy 30 éves és egy 39 éves férfi. Ma is kint vannak a mentőcsapatok. A hajón nyolcan voltak. Egy 35 éves férfi partra úszott. Egy 39 éves férfi és egy 20 éves nő holttestét megtaláltuk

– írták röviden a bejegyzésben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt kéri a Dunán és a part közelében közlekedőktől, sportolóktól, horgászóktól, kirándulóktól, hogy amennyiben bármit észrevesznek, ami a balesettel esetleg összefüggésbe hozható, hívják azonnal a 112-t!

(Borítókép: Rendőrök egy sérült szállodahajónál 2024. május 19-én. Fotó: Krizsán Csaba / MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport