Márki-Zay Péter fontolóra venné a marihuána legalizálását

2024.05.21. 07:32
Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom és Néppárt elnöke közösségi oldalán fejtette ki, hogy meggondolná a marihuána legalizálását Magyarországon. Hódmezővásárhely polgármestere az euró bevezetését is támogatná.

Márki-Zay Péter a TikTok-csatornáján osztotta meg a gondolatait a marihuána legalizálásáról és az euró bevezetéséről. 

A Mindenki Magyarországa Mozgalom és Néppárt elnöke felidézte, hogy voltak olyan ismerősei az Egyesült Államokban, akik „annak idején néhány füves cigiért” börtönbe kerültek. Véleménye szerint Amerikában sokkal szigorúbb szabályok voltak, mégsem okozott felfordulást a kannabisz fogyasztásának engedélyezése. 

Magyarországnál sokkal szigorúbb szabályok voltak az Egyesült Államokban, de néhány évvel ezelőtt legalizálták a marihuánát, és úgy látom, hogy nem lett belőle felfordulás, úgyhogy én akár meggondolnám ezt

– fejtette ki Márki-Zay Péter.  

A politikus az euró magyarországi bevezetésére is kitért, amelyet szintén támogatna. Márki-Zay Péter szerinte nagyon sok magyar családot és vállalkozást segítene, ha Magyarországnak egy viszonylag inflációálló és nemzetközileg kereskedett pénzneme lenne. 

Hozzátette, hogy a kormány már húsz évvel ezelőtt, de az utóbbi néhány évben is ígéretet tett az euró bevezetésére. Mint mondta, „nagyon jól tenné Orbán Viktor, ha szavához híven, bevezetné végre az eurót”.

@markizaypeter

Legalizálnám-e a marihuánát? Bevezetném-e az eurót? #mzp #márkizay #márkizaypéter #mmn24 #kérdezzfelelek

♬ eredeti hang – Márki-Zay Péter - Márki-Zay Péter