Verőcei hajóbaleset: továbbra is keresik az eltűnteket
Mint beszámoltunk róla, egy buliból hazafelé tartó társaság utazott azon a kishajón, amely szombat éjjel balesetet szenvedett a Dunán, miután összeütközött egy szállodahajóval Verőce közelében. A hajó tulajdonosa és a húga, a szomszéd lány és annak szerelme, valamint még három barátjuk ment közösen szórakozni. Egy férfi kijutott a partra, két embernek a holttestét találták meg, öt embert pedig még jelenleg is keresnek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a közösségi médiában számolt be arról, hogy továbbra is keresik az eltűnteket, sok kollégájuk gyakorlatilag alvás nélkül kutat.
Maximálisan megértjük, hogy mindenki szeretné tudni, hogy mi történt pontosan, azonban most egy nagyon komoly vizsgálat, nyomozás folyik, ami felülír mindenféle kíváncsiságot. Mindig annyit fogunk mondani, amennyit lehet. Eddig is ezt tettük
– jegyezték meg. Hozzátették, hogy kiváló szakemberek dolgoznak az ügyön, és nekik továbbra is a hozzátartozók a legfontosabbak.
A vízről, a szárazföldről és a levegőből is keresik a Dunában eltűnteket. Verőcétől délre a teljes magyarországi folyószakaszt a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság jelenleg összesen 95 emberrel, 25 hajóval, valamint drónokkal kutatja át. A keresésben részt vesz a Készenléti Rendőrség helikoptere, a Pest Vármegyei Kutató-mentő Szolgálat és több önkéntes mentőszervezet. A part menti területeket szárazföldi egységek fésülik át.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt kéri a Dunán és a part közelében közlekedőktől, sportolóktól, horgászoktól, kirándulóktól, hogy amennyiben bármit észrevesznek, ami a balesettel esetleg összefüggésben hozható, hívják azonnal a 112-t.