A fél világ Budapestre figyelt – véget ért a Budapest Influencer Trip
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Az összesen 26 millió Instagram- és 27 millió TikTok-követővel rendelkező tartalomgyártó, Hannah Stocking posztjai alatt több rajongója is jelezte, hogy biztosan el fog utazni Budapestre. Az Instagramon 10 millió, TikTokon nagyjából 27 millió követőt magáénak tudó podcaster David Dobrik amellett, hogy megjegyezte, a saját bakancslistáján is fontos helyen szerepelt Budapest, rajongóit is arra sarkallta, hogy mindenképpen látogassák meg a fővárost.
Karen Wazen, libanoni–brit divatvállalkozó és digitális influenszer az Operaház, a Halászbástya és a Parlament előtt készített fotósorozatát több mint 100 ezer követője like-olta, ami azt jelenti, közösségéből több millióan is megcsodálhatták Budapest építészeti remekműveit. A Budapest Influencer Trip a Magyar Turisztikai Ügynökség tavaszi kampányának részeként valósult meg. Az esemény hatására egyszerre több száz millió felhasználó követhette több platformon keresztül is a budapesti ikonikus helyszíneken rendezett programokat – erről részletesen az alábbi linken írtunk.
Mindent felforgatnak a véleményvezérek
A nemzetközi influenszerek kiválasztásakor elsődleges szempont volt, hogy a magyar turizmus számára fontos küldőországok piacain nagyszámú követővel rendelkező véleményvezérek érkezzenek hazánkba. A Budapest Influencer Trippen külföldről végül 50, világszinten is jelentős influenszer vett részt, 14 országból.
Könnyid László, az MTÜ vezérigazgatója most az Indexnek elmondta, ez a 14 ország adta 2023-ban a budapesti vendégéjszakák közel 60 százalékát. A legintenzívebben elért küldőország az Amerikai Egyesült Államok volt.
A rendezvényen részt vevő véleményvezéreknek több mint 75 millió követőjük van Amerikában. Az esemény kezdete óta eltelt 5 napban a tavalyi év azonos időszakához képest az Amerikai Egyesült Államokból 41 százalékkal több lefoglalt vendégéjszakát regisztráltak az NTAK-ban a hazai szálláshely-szolgáltatók. Emellett kiemelkedő növekedést látunk az Öböl-menti országokból, így az Egyesült Arab Emirátusokból is. Innen 40 százalékkal több foglalás érkezett be ebben az 5 napban az előző éves időszakhoz képest.
A vezérigazgató szerint Amerikán kívül kiemelt célpiacot jelentett még Olaszország, ahol több mint 17 millió követőt érnek el a rendezvénnyel együttműködő influenszerek, míg az Egyesült Királyságban több mint 15 millió, Kanadában 8,5 millió, Németországban 8 millió, Franciaországban pedig 6 millió Instagram- és TikTok-felhasználó találkozhat a véleményvezérek budapesti élményeivel.
„A közösségi média térnyerése és az influenszerek megjelenése forradalmasította a turisztikai szektort. Ebben a gyorsan változó környezetben az agilis alkalmazkodás elengedhetetlen. A véleményvezérek új dinamikát adnak az utazások népszerűsítésére, az influenszerkommunikáció pedig alapvető részévé vált a turizmus marketingstratégiájának is. Ezáltal szélesebb közönséghez juthatnak el a desztinációk, befolyásolhatják megítélésüket, miközben hiteles kapcsolatokat építhetnek ki az utazókkal” – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a Budapest Influencer Trip kapcsán.
A vezérigazgató szerint a turisztikai marketing digitális fejlődése olyan sebességgel halad, amit a desztinációknak használniuk és kihasználniuk kell. Amerikában például az Expedia online utazásiplatform- és technológiai óriás tavaly indította el elsőként Travel Shops néven a megvásárolható influenszerélmények platformját, kezdetben csak Amerikában és csak 14 szerződött influenszerrel, mert ugyanezt látta, hogy
a jövő generációja elhagyja részben a hagyományos keresési felületeket, online adatbázisokat és élmények és benyomások alapján dönt egy vásárlásról.
„Egy-egy Instagram- vagy TikTok-sztoriban bemutatott, a tartalomgyártó által hitelesített terméket, azaz éttermi élményt, szállodát, turisztikai attrakciót, fürdőt, a néző egy kattintással befoglalhat” – tette hozzá. A fejlesztés az elején jár, folyamatosan bővül a platform együttműködő partnereinek száma az influenszerek körében, ugyanakkor a vezérigazgató szerint egyértelműen ez a jövő.
„A desztinációk hamarosan becsatlakoznak ebbe a vásárolható élmény termékbe, szerte a világon, a budapesti esemény ennek előfutára volt, a most képezett termékek mintájára a jövőben vásárolható élményeket is kínálhatnak a desztinációk, benne éttermek és szállodák” – összegezte az Indexnek, majd Könnyid László kiemelte:
A Budapestre érkező véleményvezérek többsége – azt hiszem, hogy nyugodtan mondhatom így – el volt ájulva Budapest szépségétől. Szinte mindannyian kiemelték épített és kulturális örökségünk gazdagságát és a vendégszeretetet, amivel nálunk találkoztak. Jól látható ez abból is, hogy többségük a szerződéses kereteken messze túllépve posztolt. Ez a fajta lelkesedés, a posztjaikban is megjelenő igazi, őszinte, nem AI-generálta élmények azok, amik a Budapest Influencer Trip lényegét adják. Ez az a hitelesség, ami valóban utazásra készteti a követőiket is.
Az influenszermarketingnek egyre nagyobb szerepe van a turizmusban, hiszen a Z generáció számára az első kézből kapott, hiteles információ meghatározó egy-egy úti cél kiválasztása esetén. Ők nagyban támaszkodnak a barátok, családtagok véleményére és tapasztalataira, egyúttal 35 százalék hagyatkozik nemzetközi, valamint 40 százalékuk hazai influenszerek ajánlásaira.
Kérdezze meg influenszerét az út előtt!
A Post For Rent vezetője, Csiszár Gergely tapasztalatai szerint többről van szó, mint hogy csak megtekintik a kedvenceik által készített tartalmakat, a követők akár 40 százalékának utazási döntéseit is nagyban meghatározzák a közösségi médiában látottak. Emiatt a Z generáció és a millenial korosztályban például a felhasználók közel fele tudatosan figyeli az utazással kapcsolatos influenszeri tartalmakat és eszerint tervezi útjait is. Sőt, nemcsak a desztinációt választja ki, hanem a programokat is a véleményvezérek hatására.
Csiszár Gergő, a Post for Rent alapítója az Indexnek úgy fogalmazott, dedikált tartalom készült minden influenszerrel, akik Instagram- és TikTok-felületeiken posztolnak, tesznek közzé storyt, reels videókat. Az eseménysorozathoz kapcsolódó tartalmak azonosításához felhasználják a hashtageket, a tageket és geotageket is. Még nem telt el sok idő, a tartalmak még valószínűleg temérdek felhasználóhoz fognak eljutni a következő időszakban.
Majd hozzátette: ezekben a napokban az influenszerek Budapest több arcát is megismerhették. Többek között belekóstolhattak a legkülönbözőbb magyar ízekbe is, például a kürtőskalács vagy épp a lángos ízvilágába. Előbbi David Dobrik tetszését nyerte el, míg utóbbit Johan Papz és Karen Wazen próbálta ki. Haley Baylee is szívesen kísérletezett, ő a pörkölttel ismerkedett meg, a gasztrokalandok mellett pedig leginkább Budapest építészete varázsolta el, legalábbis főként erről árulkodtak posztjai, amelyeket 6 millió követő kísérhetett figyelemmel.
Míg Maria Riera a Budapesti Óriáskerékről fedezte fel fővárosunkat, addig Roxie Nafousi egy dedikálást szervezett új könyvének megjelenése alkalmából, a hazai közönségének. Devon Rodriguez szintén felfedezőtúrára indult, útközben pedig portrét készített az arra járókról a metrón, a budai várnál vagy épp a Váci utcán, a projekteket pedig közel 9 millió követője számára is megörökítette.
Az Index több szereplőt is megkérdezett a szektorban a témáról:
- Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint minden Magyarországról szóló, pozitív megjelenés aranyat ér a hazai turizmus számára, de különösen akkor, ha az olyan valakinek a véleménye, akit milliók követnek világszerte. „Hiszem, hogy a magyar vendéglátás képes világszintű gasztronómiai élményt nyújtani a vendégeinek. De igazán akkor hiteles ez az állítás, ha nem mi mondjuk magunkról, hanem rólunk mondják. Ezért is fontos a Budapest Influencer Trip, mert a rendezvénynek köszönhetően gyakran utazó, világszerte ismert véleményvezérek saját élményeiket oszthatták meg Budapestről, ami többet ér bármilyen médiakampánynál” – tette hozzá Kovács László.
- Hamvas Zoltán, a Bocuse d’Or Akadémia elnöke kitért arra, hogy a kezdetektől fogva felismerte az akadémia, hogy a világszínvonalú megjelenéseknek és az azokat övező médiavisszhangnak mekkora szerepe van az országimázs alakításában és hazánk gasztronómiájának meg- és elismertetésében. „A Bocuse D’or versenysorozat segítségével Magyarország felkerül a világ gasztronómiai térképére. Az ilyen típusú influenszermegjelenések pedig azt támogatják, hogy a magas szintű vendéglátói élményre nyitott turisták körében Budapest is a top úti célok között szerepeljen. A véleményvezérek tartalmain keresztül egész Magyarország vonzóvá tud válni a prémiumszolgáltatásokat keresők körében is.”
- Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség elnöke pedig a rendezvény kapcsán hangsúlyozta, hogy a hazai turizmus számára az elsődleges feladatot a forgalom területi és szezonális koncentrációjának ellensúlyozása jelenti. Jelentős forgalomösztönző erején túl ebben is komoly hatása lehet a Budapest Influencer Tripnek. Hiszen míg a nyári főszezon alatt a Balaton az elsődleges desztinációja hazánknak, a Magyar Turisztikai Ügynökség által szervezett rendezvény elsősorban a tavaszi és őszi utazásokat jellemző városlátogatások, kulturális utazások iránt érdeklődők figyelmét keltheti fel sikeresen.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)