Elrendelték Gyárfás Tamás bűnügyi felügyeletét
További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
Az emberölés bűntette miatt Gyárfás Tamás és társa (Portik Tamás – a szerk.) ellen folyamatban levő büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla június 4-én meghozott végzésével az elsőfokú bíróság határozatát megváltoztatva elrendelte Gyárfás Tamás elsőrendű vádlott bűnügyi felügyeletét a másodfokú eljárás befejezéséig.
A bíróság keddi közleménye szerint Gyárfás Tamás engedély nélkül Magyarország közigazgatási területét nem hagyhatja el, és lakó- és tartózkodási helyét nem változtathatja meg. Köteles hetente egy alkalommal a lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon személyesen jelentkezni.
Azt is kiemelték, hogy „az elérhetetlenné válás veszélye jelenleg megállapítható az elsőrendű vádlott esetében. A nem jogerősen kiszabott hét év szabadságvesztés olyan büntetési tartam, amely a vádlott szökési, elrejtőzési szándékát kétségtelenül kiválthatja, annak elhatározását megerősítheti”.
Ahogy arról beszámoltunk, a törvényszék hét év börtönbüntetésre ítélte Gyárfás Tamást, amiért a döntés szerint bűnsegéd volt a Fenyő János ellen elkövetett merényletben, majd az ügyészség kezdeményezte Gyárfás Tamás letartóztatását.
Kiderülhet az igazság
Gyárfás Tamás védője, Zamecsnik Péter nemrég úgy nyilatkozott, hogy hamarosan kiderülhet az igazság a Fenyő-gyilkosság ügyében. A védő szerint ugyanis rettentően téves ítélet született február 8-án. Ismert, Póta Péter első fokon Gyárfás Tamást hét év, míg Portik Tamást életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte.
Az ügyészség szerint Gyárfás Tamás és Fenyő János között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc és erős személyes ellentét alakult ki. A vádirat szerint Gyárfás 1997-ben elhatározta, hogy megöleti Fenyőt. Emiatt 1997 szeptemberében megbízta Tasnádi Pétert, hogy ölesse meg vetélytársát.
Tasnádi Péter a megbízást 12 millió forintért vállalta, azonban miután átvett 6 millió forint előleget, nem teljesítette a feladatot.
A vád szerint Gyárfás Tamás megbízta Portik Tamást, akit 1994 óta ismert, hogy ölesse meg Fenyő Jánost. Portik a feladatot Jozef Rohácnak adta ki, aki végrehajtotta a gyilkosságot.
Másodfokú döntés a gyilkossági ügyben nem várható, az ügyészség Gyárfás Tamás esetében hosszabb idejű szabadságvesztés kiszabását, míg társánál a feltételes szabadságra bocsátás későbbi időpontban történő megállapítását indítványozta.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblához benyújtott indítványával az ügyészi fellebbezést mindkét elkövetőnél fenntartotta, egyben indítványozta Gyárfás Tamás letartóztatásának elrendelését az ítélőtábla ügydöntő határozatának kihirdetéséig.