2024. június 18. 18:00
Törökország
Georgia
BVB Stadion Dortmund I. forduló
2024. június 18. 21:00
Portugália
Csehország

Vízbe fulladt egy gyermek Polgáron, miután felügyelet nélkül hagyták

2024.06.11. 11:19
A nevelőanya a teraszon fürdette a gyermeket, bement a házba törölközőért, ezalatt a kisgyermek vízbe fulladt. Az ügyben most vádat emelt az ügyészség.

A ház teraszán akarta megfürdetni a gyereket a vádlott, ezért egy műanyag teknőt kivitt, azt háromnegyed részéig feltöltötte vízzel tavaly májusban. A vádirat szerint a 2 éves kisgyerek a vádlott családjában nevelkedett Polgáron – írja az ügyészség.

Az édesanya beleállította a gyermeket a teknőbe, azonban eszébe jutott, hogy nem hozott magával törölközőt, ezért bement a házba.

A kisgyerek fél percig volt felügyelet nélkül, és amikor a nevelőanya visszatért, már a víz alatt feküdt. 

A vádlott azonnal kiemelte a gyermeket, megrázta, aki sírni kezdett. Az asszony észrevette, hogy vizet nyelhetett, a hasa fel volt puffadva, ezért ráfektette a sértettet a lábára, és ütögetni kezdte tenyérrel a hátát. Időközben hazaérkezett a vádlott férje, a gyermeket azonnal orvoshoz vitték, majd kórházba szállították.

A gyermek állapota a történtek után gyorsan romlott, és olyan életveszélyes belső sérülése keletkezett, hogy két nap múlva meghalt. Az ügyben a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozott. A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség az asszony ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken.

A főügyészség a vádiratban mértékes indítványként azt rögzítette, hogy a vádlott beismerése esetén őt a törvényszék 2 év fogházbüntetésre ítélje, melynek végrehajtását 5 évi próbaidőre függessze fel.