Visszatérhet a Jobbikba a párt korábbi meghatározó politikusa

2024.06.12. 10:11
Az atv.hu információi szerint visszatér a Jobbik – Konzervatívokhoz Szabó Gábor, akinek sokan az egykori szélsőjobboldali párt sikereit tulajdonítják. Gyöngyösi Márton pedig ismét versenybe száll a pártelnöki pozícióért, pedig sokan inkább a leváltását szeretnék.

Mint ismert, a vasárnapi választásokon a Jobbik – Konzervatívok egyszázalékos eredményt ért el, így nem szerzett mandátumot az Európai Parlamentben. Ezt követően a párt bejelentette, hogy teljes tisztújítást ír ki

Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerda reggel az ATV Start című műsorában pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy tragikus eredményt értek el az EP-választáson, de a megyei és helyi önkormányzatokat illetően is leszerepeltek. 

Az atv.hu információi szerint teljesen új alapokra akarják helyezni a Jobbikot, és úgy tudják, visszatér hozzájuk Szabó Gábor, akinek sokan az egykori szélsőjobboldali párt sikereit tulajdonítják. A csatorna azt írja, a politikus korábban úgy fogalmazott, hogy „ebben a hálóban én vagyok a pók”, és soha nem volt a Jobbik „kirakatembere”, de pártigazgatóként ő mozgatta a szálakat. 

Gyöngyösi Márton arra kérte Szabó Gábort, hogy mondjon le

Szabó Gábor akkor sodródott el a párttól, amikor Gyöngyösi Márton pártelnök kérésére tavaly augusztusban lemondott a párt választmányi elnöki tisztségéről. Gyöngyösi Márton korábbi sajtóközleményében úgy fogalmazott:

Meglehetősen eltérően ítéljük meg a Jobbik elmúlt egy évben véghez vitt politikáját és annak sikerességét, valamint az előttünk álló önkormányzati választáson történő megmérettetésének módját is, így arra kértem Szabó Gábort, hogy mondjon le a Jobbik – Konzervatívok Országos Választmányának elnökségéről.

Az ATV szerint Szabó Gábor visszatérése a jelenlegi pártelnök meggyengülését vetítheti előre. A pártra rálátó forrásuk szerint „a Jobbikban mindenki Gyöngyösi Márton leváltása mellett van”. 

Gyöngyösi egyébként közölte hétfőn, hogy ismét versenybe száll a pártelnöki pozícióért a közelgő választáson. Az MTI a Jobbik vezetésének több tagjától úgy értesült: június utolsó hétvégéjén tarthatják meg a tisztújítást.