Ezúttal Rómában ragadtak a Wizz Air magyar utasai, étlen-szomjan egy teljes napra

DSC9315
2024.06.23. 13:50
Egy szombati, Liszt Ferenc repülőtéri incidens után Rómában is gondjaik akadtak a magyar utasoknak, ezúttal a Wizz Airrel – értesültünk egy olvasónktól. Ő azt írta, hogy a szombat esti járat több mint 200 utasa még vasárnap délben is azt várja, hogy a hazafelé tartó gépe felszálljon. A reptéren éjszakáztak szállás és fürdési lehetőség nélkül, a reptértől pedig egy pár eurós kupont kaptak reggelire, és egy félliteres vizet, hogy ne elégedetlenkedjenek.

Egy olvasónktól tudtuk meg – amit a Wizz Air is feltüntetett a saját oldalán –, hogy a szombat este 21 óra 35 perckor induló budapesti járat háromórás késéssel indul. Olvasónk szerint, aki ezzel a géppel utazott volna haza, „ezen meg sem lepődtek”, hiszen számítottak rá a szombati események után.

Viszont mikor 23 óra 35 perckor már ott voltak a kapunál Rómában, akkor üzenetben közölték az utasokkal, hogy végül az egész járatot törölni kellett – ám egy dolgozó sem volt a közelben, aki felvilágosítást adhatott volna a helyzetről.

Annyit írtak mindössze, hogy a járat csak vasárnap délután 4-kor indul.

Elmondása alapján 30 perccel később jött oda a várakozó tömeghez – tele kisgyerekesekkel, várandósokkal és idősekkel – egy reptéri alkalmazott, aki elmondta, hogy a pilóta betegsége miatt kellett törölni a járatot, így vissza kell menniük a feladott poggyászokat visszakérni. Mindezt csaknem éjjel 1-kor. Ezután visszavitték őket az egyes terminálhoz – ahonnan a gép indult volna – a check-in szekcióba, és mindezt étel és ital nélkül.

Ezután egészen reggel 6 óráig próbálta elintézni a személyzet, hogy szállást tudjanak biztosítani a repülőtéren ragadt utasoknak – amiről biztosították őket, hogy meg fog történni –, de olvasónk szerint mindössze 20 embert tudtak elszállásolni, főként az időseket, gyerekeseket és várandósokat.

Közben arra panaszkodott a személyzet, hogy a légitársasággal nem tudja felvenni a kapcsolatot, szálláslehetőség nincs a közelben, transzfert sem tudnak biztosítani, úgyhogy talán gyorsabb és egyszerűbb lenne, ha mindenki magának foglalna szállást.

A többi utas viszont maradt, ahol volt, a reggeli nyitásig – csaknem egy napja ébren, fáradtan és izzadtan, hiszen 35 fok volt szombaton Rómában –, miközben mindenki csak egy-egy üveg félliteres vizet kapott az egész éjszakás várakozás közben –  részletezte olvasónk a történteket. Hozzátette: reggel 6 óra körül kaptak egy 16 eurós kupont, hogy tudjanak ételt vásárolni maguknak, hiszen éjjel csak az automaták működtek, úgyhogy nem volt lehetőségük normális ételt venni.

Olvasónk beszámolója szerint ezután visszaküldték őket a benti váróba, hogy csekkoljanak be újra, és ne odakint várakozzanak, ahol egész éjszaka voltak, hanem a reptér belső területén, ahol le tudnak kényelmesebben ülni, amíg várakoznak a délután 4 órai indulásra – az ugyanis nem változott semmit. 

Délután hazaérkezhetnek

Jelen állás szerint a Liszt Ferenc reptér weboldalán is az az információ szerepel, hogy

délután 17.45-kor várhatóan landolni fog egy Rómából érkező Wizz Air-járat budapesten.

A menetidő alapján ez egyértelműen az említett, Rómából délután 4-kor felszálló gép lehet. 

Megszólalt a Wizz Air

A Wizz Air az Utazómajom megkeresésére közölte, hogy „A Wizz Air június 22-i, Budapest-Róma, valamint a Róma-Budapest között közlekedő járatait, a légiirányítás kapacitáshiánya miatt kénytelen volt átütemezni június 23-ra. A járatok átütemezésére azért volt szükség, mert a személyzet, a résidők miatti késések eredményeként kifutott volna a munkaidejéből”. 

A Rómában tartózkodó utasokat nem hagyta magára a légitársaság: a Wizz Airrel szerződéses kapcsolatban álló földi kiszolgáló cég segített az arra igényt tartó utasoknak szállást foglalni az éjszakára. Ez a szokásosnál hosszabb időt vett igénybe, ugyanis telítettek voltak a közeli szállodák. Voltak olyan utasok is, akik a reptéren tartózkodást választották

– írták.

Hozzátették, hogy a járatra várakozók a jogszabályokban előírtaknak megfelelően a repülőtéren levásárolható kupont is kaptak. Ezenfelül a légitársaság értesítette az érintett utasokat arról is, hogy térítésmentesen átfoglalhatják jegyüket egy másik járatra, illetve, ha az számukra megfelelőbb, a légitársaság visszatéríti számukra a jegyár 100 százalékát vagy a jegyár 120 százalékának megfelelő összeget WIZZ kreditet.

„Bár a nemzetközi légi irányítás döntései felett nem rendelkezik a Wizz Air, a légitársaság ezúton is szeretne minden érintettől elnézést kérni a kellemetlenségekért, és megköszönni türelmüket” – fogalmazott a légitársaság.

(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Kaszás Tamás / Index)