Gyurcsány Ferenc egyszerre ment neki Bajnainak, Vonának, Schiffernek és Lendvainak
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
„Gyurcsánynak köszönhetjük a négy kétharmadot, ugye hallották már ezt, sőt, talán maguk is ezt gondolják, én is hallottam. Na, akkor álljunk neki ennek a kérdésnek ma” – kezdte videóját Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke az első kétharmados Fidesz–KDNP-győzelemről, 2010-ről úgy fogalmazott, hogy sok vitával és konfliktussal teli időszak volt, három évig ő kormányzott, de a választás előtt egy évvel lemondott.
„Amikor lemondtam, 2009. január–március időszakban nézzük meg, hogy hol tartott a kormánypártok támogatottsága. A Tárki szerint az év elején az MSZP-nek 30 százaléka van. Legalább másfél millió szavazó, de kétségtelen, hogy ezért a kétharmadért én is felelős vagyok. De ki még? A választási időszakban és az azt megelőző utolsó évben a miniszterelnök Bajnai Gordon. Bajnai két dolgot csinál, illetve nem csinál, ő maga mondja azt 2010 februárjában a parlamentben, hogy abban a küzdelemben, ami a kormánypárt és a Fidesz között van, nem vesz részt. A kormányfő távol tartja a mögötte álló kormánypárt küzdelmétől magát. Van valami, ami ennél rosszabb. Ugyanebben a beszédben azt állítja, hogy Orbán Viktor éppúgy hazafi és demokrata, mint Mesterházy Attila. Ezzel valójában Orbán Viktort a politikai küzdelemben a demokratikus politikai térbe helyezi, nem figyelmeztet, hogy baj is lehet belőle, mi több, ha úgy tetszik, azt mondja, mindegy, hogy kire szavaztok” – fejtette ki Gyurcsány Ferenc, hozzátéve:
Ha a választáskor hivatalban lévő miniszterelnök szerint mindegy, hogy kire szavaztok, és mi nyilván a magunk szempontjából tekintünk a választásra, akkor nem kétséges, abban, hogy a Fidesznek jó eredménye, kétharmada lett, ő felelősséget visel, csak nem szoktak önök erről beszélni, talán még nem is tudnak erről.
Gyurcsány Ferenc a harmadik felelősnek az akkori kormánypártot, az MSZP-t, valamint annak miniszterelnök-jelöltjét, Mesterházy Attilát és elnökét, Lendvai Ildikót tartja a következő érveléssel: „Lehet sok vita és konfliktus volt a 2010-et megelőző négy évben, de volt más is, fantasztikus dolgok történtek, épült autópálya, kórház, egyetem, egy sor dolgot megcsináltunk. Ha visszanézik a kampányt, látni fogják, hogy a kormánypárt lényegében elfelejtette elmondani a választóknak, hogy mi történt a megelőző négy évben. Valójában nem elfelejtette, letagadta, elhallgatta, mert távol akarta helyezni önmagát korábbi elnökétől, miniszterelnökétől, tőlem.”
Gyurcsány Ferenc Vona Gábort és Schiffer Andrást is hibáztatja
A DK elnöke a 2014-es választást úgy foglalta össze, hogy a Fidesszel szemben három nagy tömörülés indult, az MSZP, az Együtt, a DK, a Párbeszéd és a Liberálisok szövetsége, a Jobbik, valamint az LMP.
„Ők hárman messze többet kaptak, mint a Fidesz–KDNP. Ha együtt indultak volna, megértették volna, hogy csak így, valamilyen együttműködésben lehet megverni a Fideszt, akkor nem a Fidesznek van kétharmada, hanem nekünk van jelentős többségünk. Nem azért, mert a Gyurcsány akart külön indulni. A Jobbik vezetőjét Vona Gábornak hívják, az LMP vezetőjét Schiffer Andrásnak hívják” – emlékeztetett Gyurcsány Ferenc, aki négy olyan körzetet felsorolt, ahol ha csak az LMP együttműködik velük, szerinte nincs kétharmada a Fidesznek.
Legyen világos, hogy 2014-ben kétharmada volt a Fidesznek, azért teljesen egyértelműen első helyen az LMP és akkori vezetője, Schiffer András a felelős, második helyen pedig a Jobbik és akkori vezetője, Vona Gábor
– fogalmazott Gyurcsány Ferenc.
A politikus a 2018-as választásról elmondta, a DK és az MSZP megértette az együttműködés fontosságát, majd megjegyezte: „Budapesten összesen 6 választókerületet veszítettünk el, mert az LMP – két társelnöke nevét jegyezzük meg: Szél Bernadett és Hadházy Ákos –, illetve a Momentum elnökét akkor Fekete-Győr Andrásnak hívják, nem volt hajlandó visszaléptetni saját, sokkal esélytelenebb jelöltjét.”
Ez a két párt megmakacsolta magát, fontosabb volt neki nyilvánvalóan elbukó saját jelöltjének versenyben tartása, mint hogy az ellenzéké legyen az a győzelem. Ha a Jobbikkal is sikerült volna valamilyen fajta koordináció 8–10 helyen, akkor győztünk volna Nyíregyházán, Komlón, Miskolcon, Szigetszentmiklóson, Szolnokon, Tatabányán, Érden, Budakeszin. Legyen világos, 2018-ban azért veszítettünk, mert az akkori LMP, az akkori Momentum és az akkori Jobbik nem volt hajlandó együttműködni a DK-val és az MSZP-vel. Ki volt a hibás a harmadik kétharmadért? Nem a DK, nem a Gyurcsány
– vélekedett a DK elnöke.
„Ha valamiért, akkor 2022-ért végképp nem én, nem Gyurcsány a hibás”
Gyurcsány Ferenc áttérve a 2022-es választásokra rögtön leszögezte: „Ha valamiért, akkor 2022-ért végképp nem én, nem Gyurcsány a hibás.” A pártelnök összefoglalta, „végre megértette az ellenzék, együtt kell működnie, ha jól akar szerepelni. A DK tudja leültetni a pártokat 2020 nyarára, hogy induljunk együtt, hagyjuk már ezt abba.”
A politikus arra emlékeztetett, hogy 2021 októberében voltak olyan közvélemény-kutatások, amelyek alapján az ellenzéki összefogás vezetett, „aztán győz Márki-Zay Péter az előválasztáson. Februárig nem sok minden történik a kampányban, ha csak nem két dolog: azt kéri a miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter, hogy Gyurcsány Ferenc tűnjön el a kampányból. Nem is mutatkoztam. Dobrev Klárát sem hívja fel, hogy segítse a kampányt, ő is alig látható a kampányban. Ennek ellenére a miniszterelnök-jelölt vezetésével 2022 februárjában már érdemben újra a Fidesz vezet. Aztán jött a háború, amely még inkább felforgatja a viszonyokat, nem megyek bele, hogy ez mit okozott a kampányban, de az eredményt ismerjük.”
Nem Gyurcsány a felelős a négy kétharmadért, hanem a felelősséget nem látó, azt elhárító ellenzéki pártok és pártvezetők sokasága, rajtunk kívül, de megépült ez a hamis mítosz, mert így lehetett elhárítani ezen ellenzéki pártvezetők felelősségét
– foglalta össze álláspontját Gyurcsány Ferenc.
Gyurcsány Ferenc a választás után az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában fejtette ki, hogy a várakozásoktól elmaradó európai parlamenti választási eredmény után miért nem mond le a pártelnökségről.
(Borítókép: Gyurcsány Ferenc 2023. október 22-én. Fotó: Hegedüs Róbert / MTI)