Gulyás Gergely azzal kezdte a Kormányinfót, hogy a kormány az előző heti két ülésén foglalkozott a háború jelenlegi állásával, lehetséges kimeneteleivel és azzal is, hogy mit tudnak tenni a békéért. A legfontosabbnak azt tartják továbbra is, hogy az elhúzódó háború rendkívüli veszélyeket rejt magában Európa egészére nézve és Magyarországra is. Magyarország azon országok közé tartozik, amelynek a veszteségei nemcsak a gazdaság területén fejezhetők ki, hanem emberéletekben is a kárpátaljai katonák miatt.
Európai és magyar szempontból is helyes, hogy a magyar miniszterelnök az uniós elnökség kezdetén békemissziót indított. Európában a nagy országokat háborús propaganda uralja, az európai kormányok nagy többsége is ennek jegyében foglal állást, valakinek képviselnie kell a vesztesek, az áldozatok, a megcsonkított családok hangját is
– fogalmazott Gulyás Gergely, hozzátéve: a háborús felekkel való közvetlen párbeszéd nélkül béke nem érhető el.
A miniszter hangsúlyozta, a békéhez elsősorban a nagyhatalmak tudnak hozzájárulni, a magyar miniszterelnök a háborús felekkel való találkozókat követően ezért utazott Kínába. Magyarország minden olyan politikai vezetővel párbeszédet kíván fenntartani, akik tehetnek azért, hogy tűzszünet legyen. Magyarország ennek ellenére tudja, hogy hol a helye, nincs konkrét béketerv, mert azt csak a felekkel együtt lehet kidolgozni.
Gulyás Gergely szerint a magyar békemissziót sokan ellenzik Európában, az elmúlt hónapokban viszont azt is tapasztalják, hogy politikai, jogi és pénzügyi zsarolásnak vannak kitéve annak érdekében, hogy Magyarország is álljon a háborút támogató országok sorába, de a kormány nem változtat az álláspontján.
Hétfőre virradóra érkezett meg Pekingbe Orbán Viktor miniszterelnök, de előtte még kormányülésen tartott eligazítást a minisztereknek. A kormányfő ezután Washingtonba utazik.
Váratlan időpontban, már hétfő kora reggel tájékoztatót tart Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A témák között feltehetően a soros elnökség és Orbán Viktor békemissziója áll, de feltehetően kitérnek majd az otthonfelújítási programra is a Kormányinfón.