Az anyjára és a feleségére is rágyújtotta a házat, mégsem indul ellene eljárás
Nem vonják felelősségre azt a férfit, aki nemrég felgyújtotta a házát egy vita hevében Kemecse közelében. A szabolcsi tanyán a férfi feleségével és édesanyjával élt, az idősebbik nő elmondása szerint fia dühösen és részegen tért haza, majd törni és zúzni kezdett.
A nő aTV2 Tények kamerájának arról számolt be, hogy fiában fékezhetetlen düh tombolt, több bútort is összetört.
Végül megfogott egy kanna benzint, végiglocsolta az épületben, majd egy gyufa segítségével másodpercek alatt tűzbe borította a házat, benne a két nővel. Utóbbiak sikeresen még időben ki tudtak menekülni a lángok elől, holmijuk nagyrésze viszont hamuvá lett.
A helyszínre azonnal értesítették a tűzoltókat, akik több gázpalackot is kimenekítettek az épületből, mert félő volt, hogy a hőtől berobbanthatják a házat.
A rendőrség a csaorna megkeresésére úgy reagált, hogy még a helyszínen őrizetbe vették a férfit, de mivel a rendőrök szerint a saját házát gyújtotta fel és mások életét nem veszélyeztette, szabadon engedték és nem indítottak ellene eljárást.