A BRFK nem indít nyomozást a gyermekintenzíven maszk nélkül köhögő ellenőr ellen
További Belföld cikkek
- Thürmer Gyula feltűnt a belarusz állami televízió választási műsorában
- Vitézy Dávid: Elszomorító, hogy a Fidesz és a baloldal akadályozza a budapestiek érdekeinek képviseletét
- Olyan januári hőmérsékletet mértek Magyarországon, amire 125 év alatt sem volt példa
- Az elmúlt öt évben olyan dolgok történtek a magyarokkal, amelyek példa nélküliek
- Megszólalt a magyar szakértő a Budapestre érkezett koreai influenszer evési szokásairól
Először vizsgálta az eset körülményeit, majd feljelentéskiegészítést rendelt el, ám végül nem indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) annak a kormányhivatali dolgozónak az ügyében, aki bár köhögött, mégis maszk nélkül végzett járványügyi ellenőrzést az egyik fővárosi gyermekintenzíven még júniusban – írja a Magyar Hang.
A Magyar Hang megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, amely válaszában azt írta, hogy a feljelentést elutasították. További érdeklődésükre ezt azzal indokolták, a vonatkozó törvény szerint a „feljelentett cselekmény nem bűncselekmény”. A szamárköhögés lappangási ideje több hét, július közepén viszont az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) azt közölte a lappal, hogy ez idáig nem merült fel, hogy akár az ellátottak, akár a dolgozók körében bárki megbetegedett volna.
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy egy járványügyi ellenőr erős köhögéssel végzett vizsgálatot június közepén a GOKVI intenzív osztályán, és annak ellenére nem tette fel a maszkot, hogy a kórház munkatársai felszólították erre. Az intenzíven szívsebészeti beavatkozás előtt álló, illetve a műtéten már átesett, túlnyomórészt újszülöttek vannak, akik még nem kapták meg a két hónapos korban esedékes, szamárköhögés elleni vakcinát, így védtelenek a kórokozóval szemben.
A szamárköhögés rendkívül fertőző, azok közül, akik oltás vagy megbetegedés útján nem immunizáltak ellene, 10-ből 9-en nagy valószínűséggel elkapják. Idén már két csecsemő is meghalt Magyarországon szamárköhögés és annak akkut szövődményei miatt. A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint a két haláleset az ország két különböző pontján történt, a csecsemők pedig otthon kaphatták el a betegséget.