Műtétek százezreit ismerő sebészeti robot áll szolgálatba Magyarországon
További Belföld cikkek
Az ortopédiai ellátásokra szakosodott, nemzetközi protokollokat alkalmazó EMINEO Magánkórház augusztus végén nyitja meg az ország első Ortopéd Robotsebészeti Centrumát. Egy speciálisan erre a célra kialakított műtőben 20 fős, ortopéd sebészekből és szakdolgozókból álló robotsebészeti csapat fog térdprotézis-beültetést végezni az amerikai fejlesztésű ROSA sebészeti robottal. A technológiát Európában mindössze 80 helyen alkalmazzák.
„A robotasszisztált protézisműtétek teljesen új sztenderdet honosítanak meg a szakmában. A ROSA még a legtapasztaltabb sebészeink számára is olyan átfogó támogatást biztosít, amely a műtéti eredményekben kézzelfogható betegelőnyként jelenik meg, nem kell kompromisszumot kötni a stabilitás és a mozgásszabadság között” – mutatott rá dr. Knoll Zsolt PhD, az EMINEO Magánkórház alapító orvosigazgatója, a Robotsebészeti Centrum vezetője. Régiós oktatásközpontként lehetőséget nyújtanak az új eszköz használatának elsajátítására.
Robotizált térdműtétek
Knoll Zsolt elmondta: a térdprotézis-beültetés az ortopéd sebészet egyik legbonyolultabb protetikai eljárása. A térdízület összetettsége miatt rendkívüli tapasztalatot és precizitást követel meg a beavatkozást végző orvostól. Az új sebészeti robot jelentőségét a műtét közben végzett 3D képalkotás, a tökéletes pontossággal felmért, páciensenként egyedi anatómiai jellemzőkre épülő szövetértékelés, illetve a sebész számára teljes pontosságot biztosító vágási útmutató adja.
A beavatkozás és a protézis elhelyezkedése ezzel precízebb lesz, mint a hagyományos protetikai műtéteknél, és a páciens számára is kisebb műtéti terhelést jelent. Az ortopéd sebész elmondása szerint az új térdízület kényelmes, kevesebb kockázattal járó, tartós használata, illetve a gyorsabb felépülés és a hatékonyabb rehabilitáció.
A nemzetközi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a hagyományos lépésekkel végzett térdprotézis-beültetés sikerrátája 90-92 százalék világszerte, ehhez a robotasszisztált műtéti technika további 5 százalékot ad hozzá. Az életminőséget tekintve ez azt jelenti, hogy a térd mozgástartománya megnő, a mozgás teljesebbé és természetesebbé válik
– ismertette a centrumvezető az Indexszel.
ROSA nem vág
Az angol Robotic Surgical Assistant kifejezés alapján elnevezett ROSA semmilyen beavatkozást nem végez önállóan. A robotasszisztens feladata a protézisek rendkívül precíz beépítését szolgáló műtét közbeni adatalapú javaslatok kidolgozása, a képalkotás és az orvos teljes körű támogatása.
A robotok tudása naprakész, a multicentrikus adatgyűjtéssel állandóan frissül, mert egymással, illetve a több száz műtéti tapasztalatra alapozó központi adatbázissal is folyamatosan kommunikálnak
– részletezte Knoll Zsolt. A beavatkozás során minden műtétet a vezető sebész hoz meg, akár felül is bírálhatja a robot javaslatát. Az orvosigazgató leszögezte: egy gyakorlott sebész akár 2-3 ezer hasonló operációt vezetett már le. „Ez a kombinált tudás és technológia biztosítja, hogy a beavatkozások a lehető legprecízebbek legyenek, javítva ezzel a páciensek műtéti kimenetelét és felépülési folyamatát” – jegyezte meg.
Az eddigi, műtéti asszisztenciára kifejlesztett robotokhoz képest a ROSA előnye, hogy teljes körű szövetértékelést végez a műtét előtt, közben és után.
Ezzel elősegítve a lehető legkisebb szöveti sérüléssel elérhető térdszalagegyensúlyt, a műtéti regenerációt követően pedig a természetes mozgás érzetét
– fejtette ki az ortopédus. A gép ezenfelül kétdimenziós képekből 3D modelleket és vágási útmutatót hoz létre, amivel pontosabb tervezést, műtéti precizitást és magasabb szintű orvosi kontrollt tesz lehetővé.
Ebből adódóan a rendszer a korábbiaknál jobban reprodukálható eredményeket kínál, miközben figyelembe veszi a páciensek egyedi jellemzőit. „Ez alapján garantálja azt is, hogy a beépített protézisek ezen egyedi értékek alapján alacsony szövődményaránnyal, magas pontossággal és kényelemmel szolgálják a protetikai beavatkozáson átesett ügyfelek felépülését, illetve mozgásuk szabadságát” – értékelte a szakorvos.
Műtéti előnyök a robotsebészetben
A térdműtétek sikerességének egyik legfontosabb mutatója az úgynevezett műtét utáni HKA (csípő-térd-boka) szögeltérés, amelyik azt mutatja meg, hogy a comb- és sípcsont, valamint az úgynevezett ugrócsont milyen módon igazodik egymáshoz.
Az úgynevezett anatómiai célzási stratégia ezen alapul, amellyel jó anatómiai tengelykorrekció alakítható ki azzal együtt, hogy a hagyományos műtéti technikákkal és képalkotással előkészített és elvégzett protézisbeültetések mintegy negyedénél ez a szögeltérés akár a 3-5 fokot is elérheti.
A ROSA robotot és a hozzá kapcsolódó térdprotézisrendszert kifejlesztő és gyártó Zimmer Biomet cég által végzett klinikai tesztek szerint a robotsebészeti rendszer segítségével ez az eltérés átlagosan 1 fokra csökkenthető.
Azzal, hogy a gép a műtét előtt és közben is végez képalkotást, szükségtelen azt megelőzően sugárterheléssel járó előkészítő vizsgálatokat elvégezni.
A pontos szövetértékelésnek és a személyre szabott vágási tervnek köszönhetően nemcsak a térdprotézis illeszkedése jobb, de műtét közben minimalizálható a lágyrészek sérülése, a műtét közbeni vérzés is
– sorolta az előnyöket a szakorvos. Az anatómiainál modernebb kinematikai célzási stratégia a lágyrészek és a szalagok feszülését és lazulását is figyelembe veszi a beültetés síkjának pontos meghatározásakor.
A páciensek számára ez alacsonyabb műtéti kockázatot, gyorsabb, kisebb fájdalommal járó felépülést és természetesebb mozgást jelent.
„Az egyedi anatómiai-kinematikai jellemzők figyelembevételével kiválasztott és beültetett protézisek csökkentik a korai kilazulás kockázatát. A korszerű beültetési technikának köszönhetően a térdízület stabilitása és mozgási tartománya egyszerre maximalizálható. Az anatómiai célzási stratégia nem tudja biztosítani a mozgás szabadságát, csak a stabilitás kárára, vagy épp fordítva” – magyarázta Knoll Zsolt.
Nyár végén áll szolgálatba ROSA
Az Ortopéd Robotsebészeti Centrumnál lassan végéhez ér az új eljárásra történő felkészülés időszaka, amely során lezajlott a sebészeti specialistáinak robotasszisztencia-fókuszú képzése, a műtő kialakítása, és folyamatban van a ROSA robot telepítése. Augusztus végétől már elérhető lesz az új szolgáltatás a klinikán, kezdetben térdprotézis-beültetésnél, de az orvosigazgató tájékoztatása szerint mivel a gép alkalmas váll- és csípőprotézis-műtétek elvégzésére, 2025-től bővülhet ezzel robotasszisztált terápiás palettájuk és oktatási tevékenységük.
Rövidítheti a várólistákat
Az EMINEO Magánkórház évente átlagosan 180-200 térdprotézisműtétet végez, a jelenlegi várakozási idő 1,5-2 hónap. „Ez a hosszú idő főként az egyedi sablonok 6 hetes gyártási idejének és az előkészítő vizsgálatoknak tudható be” – árulta el kérdésünkre az orvosigazgató.
A robotasszisztált eljárásban nincs szükség sablonokra és a műtéthez használható képalkotó diagnosztikára, ezért a várakozási idő akár 2-3 hétre is rövidülhet. Ennek eredményeként a műtétek száma jelentősen nőhet, elérve akár az évi 500-600-at
– jegyezte meg az ortopéd sebész. Kérdésünkre, hogy kik választhatják a robotsebészeti eljárást, elmondta, hogy akik egészségileg alkalmasak az operációra, beleértve azokat, akiknek kilazult a korábbi protézise.
Azt illetően, hogy a robotasszisztált térdprotézis-beültetésnél a magánklinikán milyen költségekkel kell számolni, közölte, hogy ennek ára a hagyományos műtéteknél 25 százalékkal magasabb, az egyedi protézisbeültetéshez képest pedig 9 százalékkal többet kell ezért fizetni.
Az összes pre- és posztoperatív vizsgálatot és ellátást magában foglaló, robotasszisztált térdprotézisműtét ára 3,8 millió forint
– ismertette a centrumvezető. Mint megjegyezte, ez transzparens, rejtett költségek nélküli ár, amely a robotasszisztált műtét és a protézis mellett teljeskörűen tartalmazza a műtétet megelőző góckutató vizsgálatot, a szükséges kontrollokat a varratszedés időpontjáig és a varratszedést, a bent tartózkodás alatti gyógytornát, a teljes ellátást, valamint a mobilalkalmazás-alapú rehabilitációs támogatást. A klinika közlése szerint részletfizetési konstrukciók is rendelkezésre állnak a betegek számára, illetve rövid ideig a robotasszisztált műtétekre bevezető kedvezményt is kínálnak.
Sportteljesítmény-megőrző eljárások
A klinika az elmúlt tizenöt éve alatt olyan eljárásokat honosított itthon, mint a sportsebészetben a térd sérült meniszkuszának (gyűrűporc) megőrzése szintetikus porcváz beültetésével, vagy a keresztszalag-visszavarrás gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt. Európában hasonló műtéteket mindössze hat központban végeznek ‒ emelte ki Knoll Zsolt, hozzátéve: ezek a technikák jelentős előnyöket hoztak a felépülés utáni sportteljesítményekben. A hagyományos technológiához képest növekedett a sporthoz való visszatérés aránya. Ezek az egyénre szabott műtéti stratégiák a beteg korát, nemét és sportaktivitását is figyelembe veszik. A térdprotézis-beültetéseknél szintén egyedi sablont alkalmaztak már a ROSA-rendszer megérkezése előtt.
(Borítókép: Zimmer Biomet)