Hanyag munkát végzett két villanyszerelő Gyulán, vádat emeltek ellenük
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 57 éves és egy 52 éves büntetlen előéletű gyulai férfi ellen, akik villanyszerelőként foglalkozásuk több szabályát megszegték, és ezzel összefüggésben áramütést szenvedett egy szintén gyulai férfi – közölte a Békés Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a sértett férfi és felesége gyulai családi házukban az áramhálózat bővítését igényelte meg az áramszolgáltatótól.
A hálózatbővítéshez szükség volt a mérőhely szabványnak való megfeleltetésére, amely munkálatok elvégzésével az áramszolgáltató egy vállalkozót bízott meg, aki kiadta a munkát a két terheltnek, mint alvállalkozóknak
– írták. A két férfi a munkálatokat 2022. november 24-én végezte el, amelyben a régi csatlakozóvezetéket levágták az utcai villanyoszlopról, és annak a helyére új csatlakozóvezetéket helyeztek fel, majd elvégezték a mérőhely szabványosítását is. Mivel azonban a munkavégzés közben az időjárási viszonyok rosszra fordultak, elhatározták, hogy az utcai villanyoszlopról már levágott, azonban a ház tetőszerkezetén található kiállásról még el nem távolított csatlakozóvezetéket már nem bontják el.
Ezt követően a helyszínről úgy távoztak, hogy az ingatlan udvarán hagyták az utcai villanyoszlopról levágott csatlakozóvezetéket oly módon, hogy az a lakóház tetőszerkezetén található kiállásról lógott le az ingatlan udvarára. Amikor a ház tulajdonosa a villanyszerelők távozása után a lakóház tetőszerkezetéről az udvarra lógó csatlakozóvezetéket össze kívánta tekerni, hozzáért a vezeték szabadon álló végéhez és áramütést szenvedett.
A lakóházban és annak udvarán ekkor további három ember tartózkodott, többek között egy négy és fél éves kisgyermek is
– tették hozzá. Az ügyészség hangsúlyozta, hogy „a terheltek foglalkozási szabályszegéseikkel az ingatlanban tartózkodók egészségét, illetve testi épségét közvetlen veszélynek tették ki, a cselekményükkel közvetlen ok-okozati összefüggésben következett be az ingatlan területén az áramütéssel járó baleset, amely során a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.”
A járási ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a két férfit tárgyalás mellőzésével, az ügy iratai alapján próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje, határozott időre tiltsa el a villanyszerelői foglalkozás gyakorlásától és kötelezze őket a nyomozás során felmerült 850 ezer forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére – áll a közleményben.