Lázár János reagált Simonka György vádjaira: Ha én mondok valamit, azt meg is szoktam csinálni
Lázár János építési és közlekedési miniszter pénteken sajtótájékoztatót tartott, ahol közölte, hogy új rendszer és új menedzsment kell a MÁV-hoz, így Pafféri Zoltán, a MÁV vezérigazgatója távozik posztjáról. Szeptember elsejétől Hegyi Zsolt, a MÁV–Start vezérigazgató-helyettese veszi át a vasúttársaság irányítását. A miniszter egy ötpontos akciótervet is bejelentett.
A sajtótájékoztatón szóba került Pusztaottlaka jövőbeni polgármestere, Simonka György is. A korrupciós botrányba keveredett politikus ugyanis az ellene indított büntetőügyről az ATV műsorában csütörtökön azt mondta, nagyon sok esetben lépett már Lázár János tyúkszemére, például akkor, amikor megpróbálta megakadályozni, hogy a miniszter „megszerezze a mezőhegyesi ménesbirtoknak az óriási vagyontömegét”.
„Akkor ő, amikor kikísért a miniszterelnöktől, azt mondta, hogy ha az útjába állok, akkor elvágja a torkomat” – mondta Simonka az ATV műsorában a miniszterről. Lázár János pénteken erre a mondatra reagált az eseményen újságírói kérdésre:
Biztos, hogy nem mondtam ilyet, már csak azért sem, mert ha én mondok valamit, azt meg is szoktam csinálni. Bukott politikusokkal, köztörvényes bűnözőkkel pedig nem foglalkozom
– zárta le a témát a tárcavezető.
Simonka György: Lázár János azt mondta, ha az útjába állok, akkor elvágja a torkomat
A Tisza Pártnak is segítene, ha ők nyernék a 2026-os választást.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz
Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.
március 1., 17:17
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
3 órája
- Belföld
Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül
Exkluzív interjút ad a kormányfő.
március 1., 17:09
- Belföld
Terézváros gazdasági programjának nagyobb részét mesterséges intelligencia írta
A képviselők többsége számára azonban így is elfogadható volt.
3 perce
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Belföld
Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek
Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.
március 1., 17:03
- Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog
A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.
március 1., 18:27
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
5 órája
- Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre
Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.
március 2., 05:57
- Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot
A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.
március 1., 07:57
- Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe
A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.
1 órája
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
9 órája
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
5 órája
- Belföld
Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését
Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.
március 1., 07:11
- Belföld
Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható
Megkezdődött a fagylaltszezon a tónál.
március 1., 15:43
- Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében
Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.
március 1., 08:27
- Belföld
Van olyan verseny, amelyet még Orbán Viktor sem nyerhet meg
Meglepő eredmény született.
március 1., 12:53
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
10 órája
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
9 órája
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
41 perce
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Belföld
Világvilágháborús bombákkal rögzítettek kerítésoszlopokat Heves vármegyében
Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.
március 1., 09:31
- Belföld
Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból
Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.
március 1., 09:59
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát
Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.
2 órája