Kizárta alapító tagját a pártból a DK, mert Gyurcsány Ferenc lemondását követelte
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Ahogy arról beszámoltunk több ízben, Leel-Őssy Gábor, a Demokratikus Koalíció egyik alapítója és (volt) békési képviselőjelöltje Gyurcsány Ferenc lemondását követelte a júniusi önkormányzati és európai parlamenti választásokon elért eredmények után. Lee-Őssy Gyurcsány Waterloojának nevezte a júniusi „vereséget”, de ez nem volt elég ahhoz, hogy a pártelnök lemondjon. A képviselő etikai beadványát Gyurcsány ellen az Etikai Bizottság visszautasította, majd később fel is függesztették a tagságát. Szerdán viszont új fordulat érkezett az ügyben, ugyanis Leel-Őssy továbbra is kitartott azon elképzelése mellett, hogy Gyurcsányt le kell váltani, mert vele már a DK nem nyerhet a hazai politikában.
Leel-Őssy Gábort ezzel a lendülettel egy etikai „izé” útján ki is zárták a pártból.
Többségi döntéssel elfogadta az eljárásra kijelölt helyi etikai bizottság határozatát, és kizárta a Demokratikus Koalícióból Leel-Őssy Gábor párttagot a Békés megyei 3. számú választókerületi szervezet tagsága – derült ki a DK sajtóközleményéből.
A helyi etikai bizottság a kizárásra vonatkozó határozatát azzal indokolta, hogy Leel-Őssy Gábor magatartása súlyosan sértette a párt politikáját, működési elveit, normáit.
A helyi etikai bizottság döntése ellen Leel-Őssy Gábor 15 napon belül fellebbezhet az Országos Etikai Bizottsághoz az írásba foglalt határozat kézhezvétele után.
„Muppet-show, tragikomédia”
A volt képviselő a Facebook-oldalán számolt be a kizárásáról. „Véget ért egy időszak. Kizárt, hogy az ember megtagadja az elveit. Még akkor is, ha ő maga kizárt. Mondjuk, egy pártból” – kezdte írását Leel-Őssy. Leírta, hogy nem hitte, hogy egy pár hónappal ezelőtti véleménye ekkora hullámokat fog generálni és ennyi támogatót, valamint szidalmazót fog vonzani. A szidalmazókra kitérve leírta, hogy
meg sem fordult a fejükben, hogy nincs hátsó szándék, mindössze van itt egy szivar, aki ragaszkodik az elveihez, az igazsághoz, és hangot ad a véleményének.
A volt képviselő szerint „mára Magyarországon hihetetlen és gyanús, ha valakinek véleménye van”.
Amint kijött az általa csak „etikai izének” nevezett ülésről, hangüzenetet vett fel a támogatói csoportja, a „Lázadók” részére, amit az egyszerűség kedvéért inkább a saját oldalán is megosztott. Ebben elmondja, hogy az egész egy „Muppet-show” volt, olyan rendeleteket és szabályokat fogadtak el, hogy ne tudja elmondani a véleményét, tragikomikus, hogy ilyesmire vetemedtek. Továbbra is tartja, hogy a DK-nak vége, legalábbis Békés vármegyében mindenképpen.
Az egész felvétel alább hallgatható meg: