Miniszterek is csatlakoztak „a jobboldal nemzetközi gyors reagálású hadtestéhez”
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Az Alapjogokért Központ július végén jelentette be, hogy elindítja a Wokebusters kezdeményezést. Szánthó Miklós a projekttel kapcsolatban lapunk kérdésére úgy fogalmazott, hogy „a Wokebusterst maga a woke hívta életre: az újrahasznosított kommunizmus, amely ugyanúgy támad a haladás nevében istent, hazát, családot, mint szocialista elődei. Az egyetlen különbség, hogy míg a 20. század ideológiái a fizikai terror és elnyomás eszközeivel léptek fel, a 21. században mindezt már szoft, puha eszközökkel teszik: szépelgéssel, a toleranciára, kényelemszeretetre, a befogadásra való hivatkozással. Nem »világproletariátust« építenek hivatalosan, hanem »nyílt társadalmat«, de a lényeg ugyanaz: az egyént elszakítani hitétől, nemzetétől, családjától – és most már teremtett nemiségétől is. Csak most az osztályharcot »társadalmi igazságküzdelemnek«, a cenzúrát »politikai korrektségnek«, a propagandát »érzékenyítésnek« hívják”.
A Wokebusters ezzel az Európát is újra bejáró kísértettel szemben jött létre, normális nyugati életmódunk, a józan ész védelme érdekében
– húzta alá az Alapjogokért Központ főigazgatója.
A Wokebusters „a jobboldal nemzetközi gyors reagálású hadteste: egyfelől online kommunikációs riadólánc, másfelől – ami talán még fontosabb – személyes kapcsolatteremtésre szolgáló események sorozata”. Szánthó Miklós szerint az online térben mindennap harcba szállnak „a woke pökhendi arisztokráciájával”.
A magyar jobboldal kapcsolatrendszerére – például az Alapjogokért által szervezett CPAC Hungaryre – alapozva nemzetközi hálózatba szerveződnek, amely ha kell, együtt mozdul akár a közös ügy érdekében, akár akkor, ha támadják őket, „legyen szó migrációról, multikulti-mániáról, a gyerekek szexualizálásáról vagy éppen a háborús pszichózisról, mert az is a woke terméke. A woke és a háborús pszichózis között ugyanis átjárás van: ha politikusok lényeges társadalmi ügyekben évtizedeken át ideológia- és érzelemvezérelt döntéseket hoznak, egy kíméletlen háború esetében sem lesznek képesek a valóság és a józan ész alapján dönteni”.
Az ellenségnek éreznie kell, hogy nem elszigetelt kis csoportocskákkal áll szemben, hanem egy profi módon szervezett globális, de antiglobalista közösséggel. Minden körülmények között kiállunk egymásért, és ezt az ipari kamerába is belemondjuk – mindemellett pedig konferenciák, workshopok, de ifjúsági táborok és ösztöndíjak révén is bővíteni fogjuk a közösséget. Ősszel nemzetközi túrára indulunk, és a virtuális jelenlét is még kiterjedtebb lesz
– árulta el Szánthó Miklós.
„A patrióták reguláris alakulatai mögött jól szervezett szabadcsapatok”
„A woke alapvető sötét erejét a jóemberkedő propagandába burkolt hazugságkultusz adja: szerintem erre világított rá a »nyitottság« nevében szervezett olimpiai megnyitó vagy az algériai bokszoló esete is. Ha nagyon tömören akarom megfogalmazni, akkor a woke valójában az, amikor férfiak vernek nőket sportból, és ezért még érmet is kapnak! Ez az ideológia mindent a feje tetejére fordít, az abnormálisból normálist, a kivételből főszabályt kreál – és ez ellen csak a nyilvános térben lehet és kell fellépni” – vélekedett a főigazgató, aki azzal már most elégedett, hogy a CPAC Hungaryn és a projekt elindítása után is nagyon sokan csatlakoztak, hogy „a patrióták reguláris alakulatai mögött jól szervezett szabadcsapatokként vonuljunk fel”.
Szánthó Miklós arra számít, így válik majd lehetővé, hogy lerántsák a leplet az „összes balliberális boszorkányságról, ármánykodásról”, és szabadon beszéljenek „ennek az eszmének a kulturális és fizikai veszélyeiről”. „Egyféle »visszaérzékenyítés« a cél, hogy világos legyen: jó és rossz között igenis van különbség, attól, hogy vannak a világon »kivételes helyzetek«, azokat nem lehet és szabad általános normaként beállítani. Persze, az emberi történelemben mindig létezett migráció, de ez nem indok arra, hogy azt mesterségesen felerősítve megváltoztassák Európa kulturális és társadalmi stabilitását. Persze, szexuális másság az ókortól fogva regisztrált jelenség, de ez nem ok arra, hogy óvodásokat drag queenek »szórakoztassanak«, ahogy arra sem, hogy a »nemi identitások sokszínűsége« jegyében gúnyt űzzenek a kereszténységből egy olimpiai megnyitón. És ahogy a háborúskodás is az emberiség veleszületett bűne, az mégse járja, hogy ma az kap büntetést, aki szájára veszi a »béke« szót” – mondta a főigazgató.
Wokebuster miniszterek
Az Alapjogokért Központ kezdeményezéséhez több külföldi és hazai politikus is csatlakozott már. A CPAC Hungaryn aláírták a Wokebusters-nyilatkozatot „a nemzetközi jobboldali erők igazi nagyágyúi, a bolsewoke-ok rémei”.
A Wokebusters nagykövete és nemzetközi szóvivője Gavin Wax, az Egyesült Államok legrégebbi és legnagyobb republikánus ifjúsági szervezetének vezetője. „És – reményeim szerint – a következő amerikai elnök, Donald Trump embere, ami kiemelt lehetőséget jelenthet majd a novemberi választást követően is” – jegyezte meg Szánthó Miklós. Csatlakozott a Wokebustershez többek között
- Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője,
- Santiago Abascal, a spanyol Vox elnöke,
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter,
- Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter,
- Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter,
- Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter,
- Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője,
- valamint olasz, belga, amerikai és izraeli konzervatív politikusok is.
- A projekthez csatlakozott többek között Bárdosi Sándor olimpikon, Nagy Feró zenész, és Rákay Philip producer is.
- A Wokebusters soraiban van több megafonos is, például Bohár Dániel és Déri Stefi.
A woke jelentéséről korábban Rod Drehert, a Danube Institute vendégkutatóját és a Network Project vezetőjét kérdeztük.
(Borítókép: Alapjogokért Központ)