Próbaidővel megúszta a vádemelést a Biodómból lézereszközöket ellopó férfi
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Fénydóm névvel megnyílt a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómja a nagyközönség előtt, ahol 2024. március 1-től március 17-ig fényművészeti alkotásokat csodálhattak meg az érdeklődők, amiket több száz intelligens lámpával, projektorral, nagy teljesítményű diavetítő berendezéssel keltettek életre.
Sajnos azonban nem kellett sokat várni arra, hogy valaki kárt tegyen a kedvelt látványosságban, ugyanis két nappal a megnyitó után már el is lopták a Fénydóm egyik kedvelt látványelemét, a lézerpadlót. A Fővárosi Állat- és Növénykert feljelentést tett az ügyben, aminek eredményéről most számolt be a Fővárosi Főügyészség.
Egy év próbaidőre elhalasztotta a vádemelést a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség annak a férfinak az ügyében, aki ellopott két lézereszközt a budapesti Fénydóm művészeti kiállításról – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.
A határozat szerint a 40 éves férfi egy társaság tagjaként a XIV. kerületi fényművészeti kiállítás területéről március 3-án este, 1 órával a zárás előtt leszedte a két, összesen 300 ezer forint értékű lámpát rögzítő szalagokat, majd hazavitte azokat a zsebében.
A férfit a rendőrség a kamerafelvételek és az online jegyvásárlás alapján azonosította, majd lopás vétsége miatt kihallgatta, mely során a gyanúsított beismerte tettét és önként visszaadta az eltulajdonított eszközöket, amivel megtérült a lopás okozta kár.
A nyomozás lezárását követően a kerületi ügyészség a büntetlen előéletű férfival szemben a büntetőeljárás 1 év próbaidőre történő feltételes ügyészi felfüggesztéséről határozott
– olvasható a közleményben.
A Fővárosi Főügyészség hozzátette, hogy a döntés a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a próbaidő eredményesen eltelik – azaz más bűncselekmény elkövetése miatt az elkövetkező egy évben nem hallgatják ki gyanúsítottként –, akkor a férfi büntethetősége megszűnik.