Újraindul Ungár Péter az LMP társelnöki székéért

2024.08.23. 10:58
Az LMP hétvégén tartja tisztújító kongresszusát, mivel az előző elnökség mandátuma augusztus végén lejár. Közleményük szerint változás várható az ellenzéki párt élén.

Az LMP társelnöki rendszerben működik, eddig Ungár Péter és Schmuck Erzsébet töltötte be a párt vezető tisztségeit.

A férfi társelnöki posztra Ungár Péter, a párt eddigi társelnöke, a női társelnöki posztra Szabó-Kellner Katalin, az LMP önkormányzati képviselője a jelölt

– közölte az Index kérdésére válaszolva a párt.

Ungár Péter egy friss lapinterjúban az ellenzék és az LMP jelenlegi állapotáról, illetve az újraindulásáról is beszélt.

Nem éreztem volna tisztességesnek, ha félúton kiszállok, és valaki másnak kell vállalnia a felelősséget, miközben nagyon sok stratégiai döntést én hoztam meg. Másrészt több olyan ember mondta a pártban, hogy maradjak, akinek hallgatok a véleményére

– nyilatkozta az LMP-s politikus.

A június 9-i választások óta több ellenzéki pártnál is tisztújításra került sor: a Momentum és a Jobbik is új elnökséget választott, a Párbeszéd megerősítette posztján az eddigi vezetést, az MSZP-ben októberben lesz tisztújítás, a Demokratikus Koalíció továbbra is Gyurcsány Ferenc vezetésével folytatja a munkát.