Kilép az LMP-ből a párt korábbi társelnöke Ungár Péter miatt
További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
Schmuck Erzsébet a közösségi oldalán számolt be arról szombat délután, hogy 15 év után kilép az LMP-ből. Azt írta: „Ez a párt már nem zöldpárt, és ellenzéki pártként is megsemmisült. Ezt a pártot Ungár Péter teljesen leuralta. Ez a párt már az Ő pártja, Ungár-párt! Igaz, az Ungár vezette EP listára a szavazatok mindössze 0,87 százalékát kapta az LMP, de ebből semmilyen következtetést nem vont le sem a párt, sem Ungár Péter.”
Bejegyzésében arra is kitért, hogy a szombati kongresszuson Ungár Péter és csapata mindent vitt: két évre kaptak felhatalmazást, hogy vezessék a pártot, „csak éppen az nem derült ki, hogy hová, milyen irányba”.
Szerinte a szombati kongresszus egyik meghirdetett napirendi pontja szégyent hozott az LMP – Magyarország Zöld Pártja nevére, ugyanis az előterjesztés szerint az LMP kilép az Európai Zöld Pártok szövetségéből.
És ezt a kezdeményezést minden tiltakozásom ellenére az országos elnökség megszavazta. Akkor vajon hová fog tartozni az LMP, melyik pártcsaládhoz? Nem tudom a választ, de majd Ungár Péter előbb vagy utóbb megadja
– írta a korábbi társelnök, aki Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltségére is kitért.
Úgy véli, Ungár kezdeményezésére a párt dupla vagy semmit játszott, majd veszített. „Az utolsó két nap, amikor Bayer Zsolt és vezető fideszes politikusok kampányoltak Vitézy mellett, számomra rémálom volt. Az LMP mint ellenzéki párt ezzel megsemmisült” – zárta sorait Schmuck Erzsébet.
Amint arról az Index is beszámolt, teljes körű tisztújítást tartott az LMP szombaton, amelynek keretében a zöldpárt megválasztotta új Országos Elnökségét. Ungár Péter visszatért az ellenzéki tömörülés élére, új társelnöke pedig Szabó-Kellner Katalin lesz. Az utóbbi szerepelt Vitézy Dávid fővárosi listáján, továbbá a főváros XX. kerületének polgármesteri címéért is versenyben volt.
Arról is írtunk, hogy Ungár Péter nem fog többet posztolni a Facebookra, mert szerinte a platform hihetetlen módon rontja a politikai közbeszéd minőségét, és nagyon sok szempontból félreviszi a politikát. Utolsó bejegyzését itt olvashatja.