Megérkeztek a MÁV újabb ellenségei: vihar, szél, eső, jégeső
További Belföld cikkek
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
Keddre megérkezett a vihar Magyarországra, amely orkánerejű széllel, jégesővel és néhol – például Alsónemesapátiban – egyhavi csapadékkal (55 milliméter) csapott le. A nyugati, délnyugati országrész már kedden reggel megkapta a magáét, délutánra pedig a keleti országrész felől kúszott egyre beljebb és beljebb, a főváros felé az enyhülést nemigen, ellenben károkat annál inkább okozó vihargóc.
A vasútközlekedés sem úszta meg szárazon, több helyen is kidőlt fák, meghibásodott biztosítóberendezések és leszakadt vezetékek nehezítették meg a Keleti pályaudvari, majd később a Déli pályaudvarnál történt balesetből épphogy csak kikászálódó MÁV-ot. Probléma akadt többek között
- a Nyíregyháza–Záhony szakaszon, ahol kábelvágás miatt csaknem félórával nőtt meg a menetidő,
- Hatvan és Füzesabony között feszültségkimaradás miatt állt a forgalom szinte egész délután,
- Őrbottyán és Vácrátót között fakidőlés miatt szünetel a forgalom, a veresegyházi vonalon hosszabb menetidőre kell számítani estig,
- Maglód és Gyömrő között szintén fa dől a sínekre, ezért csak egy vágányon közlekedtek a vonatok, estére távolították el az akadályt a szakemberek, a Budapest–Újszász–Szolnok vonalon 10-20 perccel hosszabb menetidőre kell számítani,
- a Balassagyarmat és Drégelypalánk közötti pályára ugyancsak fa dőlt, kedd éjszakára állhat csak helyre a menetrend, a szakemberek 45-50 perces késést írnak.
A katasztrófavédelem sem unatkozik
A katasztrófavédelem Heves, Nógrád és Pest vármegyében is megállás nélkül dolgozik a viharkárok elhárításán.
Heves vármegyében a viharos időjárás okozta károk elhárításán dolgoznak a tűzoltók, 17 órakor több mint húsz helyre várták a segítséget az egységektől. Gyöngyöshalászon, a 3204-es úton fa dőlt egy arra közlekedő gépkocsira, amely az árokba hajtott. A gyöngyösi hivatásos tűzoltók teljes útlezárás mellett dolgoztak a helyszínen, eltávolították a veszélyes fát a járműről. Domoszlón, a Hunyadi János utcában villám csapott egy lakóházba, a gyöngyösi és a pétervásárai hivatásos tűzoltók már elindultak a helyszínre. Hatvanban, a Kodály Zoltán utcában fa dőlt egy ház tetejére, a városi hivatásos tűzoltók eltávolították a tetőről a veszélyt képező ágakat.
Boldogon, a Zrínyi úton háztetőre dőlt egy villanyoszlop, a Zrínyi utat és a Hunyadi János utat lezárták a hatósági munkálatok idejére. A Kossuth Lajos úton fa dőlt az úttestre, az aszódi hivatásos tűzoltók dolgoztak a helyszínen. Turán, a 3104-es úton több fa is kidőlt, elzárva mindkét forgalmi sávot. A tűzoltók eltávolították a faágakat, és ellenőrzik az utat további fakidőlések után kutatva. Az egységek folyamatosan számolják fel a károkat. Amint az egyik helyszínen végeztek, azonnal indulnak a következő káresethez.
Heves mellett Nógrád és Pest vármegyében, valamint Budapesten kérik a legtöbb segítséget a tűzoltóktól. Nógrádban főként Balassagyarmaton és Karancslapujtőn dolgoznak az egységek, utakra, vasúti sínre, járművekre dőlt fákat távolítanak el, huszonöt helyszínen várják a károk elhárítását. Pest vármegyében harminc címre szintén kidőlt fák eltávolításához kérik a tűzoltók segítségét. Budapesten leginkább Dél-Pesten és Dél-Budán pusztított a vihar, mintegy húsz helyszínen dolgoznak jelenleg a tűzoltók kidőlt fák eltávolítása miatt.