Lázár János visszaszólt Vitézy Dávidnak, árulásról és csúsztatásokról beszél

2024.08.27. 12:21
Lázár János közlekedési miniszter először szólalt meg a MÁV helyzetével kapcsolatban azóta, hogy az előző hétvégén több incidens is hátráltatta a vasúti közlekedést.

Mint korábban írtuk, a hétvégén először a Balaton déli szakasza esett el, majd vasárnap este a Keleti pályaudvarnál is kisiklott egy vonat, ami a mai napig fennakadásokat okozott a közlekedésben. Lázár Jánost a történtek miatt már lemondásra szólították fel, és többször kritizálta őt a volt közlekedési államtitkár, Vitézy Dávid is.

Kapcsolódó
Vitézy Dávid nyilvánosságra hozott egy dokumentumot a Keleti pályaudvarnál történt balesetről

Vitézy Dávid nyilvánosságra hozott egy dokumentumot a Keleti pályaudvarnál történt balesetről

Lázár János „gyakorlatilag mindent leállított”, ami segíthetett volna megelőzni a balesetet – írta.

A közlekedési miniszter mindezek ellenére nem nyilatkozott a történtekről, egészen mostanáig. Lázár János most azzal a felütéssel tette közzé posztját, hogy „Működik a Keleti pályaudvar”, és azt írta, hogy „a MÁV-os kollégák legfrissebb tájékoztatása szerint a keleti országrész irányába, illetve Pécs és Bécs felé teljesen helyreállt a vasúti közlekedés. A teljes országra kiterjedő rendkívüli váltóvizsgálatok a nyugati irányba vezető pályaszakaszokon még tartanak, így azokon ma délre várható a menetrendszerű közlekedés visszaállása.”

„Köszönettel és elismeréssel tartozunk mindenekelőtt annak a több mint száz vasutas kollégának, akik feszített tempóban dolgoztak a helyzet megoldásán és a zavarok elhárításán. Köszönjük az utasok türelmét, megértését és közreműködését is. Köszönjük azoknak a médiatermékeknek a munkáját is, akik gyors és korrekt tájékoztatást adtak, ellentétben azokkal az orgánumokkal, akik néhány politikussal együtt a pánikkeltést és uszítást választották. Ez biztos nem segített sem az utasokon, sem a kialakult helyzeten, sem pedig a MÁV munkatársain” – írta Lázár János. 

„Árulásszámba menő csúsztatások”, „uszítás” és „hergelés”  

Nem sokkal később Vitézy Dávid kritizálásával folytatta a posztot a miniszter. Lázár János úgy fogalmazott: 

Magyarország legaktívabban facebookozó szakértője, aki egész életében a Fidesz politikai támogatásával érhetett volna el sikereket, árulásszámba menő csúsztatásokkal uszít a MÁV ellen. Közlekedési szakértőként folyamatosan elárulja volt kollégáit, a vasutasokat, azokat, akik valóban mozgásban tartják az országot. 

„Azok a fejlesztések, amelyekre hivatkozik és amelyeket a szankciós infláció miatt át kellett ütemeznünk, eddig a hétvégéig semmiképpen sem valósultak volna meg. Még akkor sem, ha Vitézy Dávid főpolgármesterség előtti másik álma, a közlekedési minisztersége megvalósul. A MÁV pályái és szerelvényei nem Vitézy hiánya vagy az én miniszterségem miatt olyanok, amilyenek, hanem az elmúlt 30 év mulasztásai miatt” – fogalmazott Lázár János.

A miniszter azzal zárta posztját: „ Ráadásul ebből is az elmúlt 15 évben történt a legtöbb fejlesztés. Sok, de nem elég. Több kell, sokkal több. Ezért hirdettem meg az 5 pontos közlekedési akciótervet. Nagy szavak és látványtervek helyett előbb sok kis tett kell. A hergelés és hőbörgés ezen nem segít! Sőt! Csak árt.”

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén

Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén

A szolgáltató köteles a lakosság számára megfelelő minőségű ivóvizet biztosítani.

tegnap, 21:57

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

tegnap, 15:55

  • Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő

Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.

tegnap, 18:58

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.

tegnap, 19:00

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.

tegnap, 21:02