Fákat tépett ki az orkánerejű szél több vármegyében, megbénult az M3-as autópálya
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Az Index egyik olvasója arról számolt be kedd délután, hogy a Heves vármegyei Boldog községben délután 4 óra körül hatalmas erejű szél keletkezett, amely egy 70-80 év körüli diófát a kapuhoz lökött, amelyben kár keletkezett. Az esetről fotókat is küldött.
Jelenleg a zivatargóc Budapest felett van, az Index időjárás-előrejelzése szerint a délutáni, esti órákban számíthatunk zivatarokra, nagyobb számban a középső országrészben, illetve részben keleten, legkisebb eséllyel pedig a Dunántúl nyugati felében.
A zivatarokat délután, este átmenetileg viharos széllökés (60–80 kilométer per órás, kora délután lokálisan 80 kilométer per órás), jellemzően kisebb méretű jég (2 centiméter körül vagy alatt) és lokálisan intenzív csapadék (10–25, egy-egy helyen több mint 25 milliméter) kísérheti. Az éjszakai órákban csökken a zivatarhajlam.
A Blikk értesülése szerint
az M3-as autópálya szinte járhatatlanná vált a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső miatt. Egyes részeken villámárvizek alakultak ki.
Az Útinform pedig arról írt, hogy az M0-s autóúton, az M5-ös autópálya csomópontjánál erős felhőszakadás alakult ki, emiatt a járművek nagyon lassan haladnak, alkalmanként meg is állnak főként az M3-as autópálya felé vezető oldalon. Az ellenkező irányban, Pécel térségében hasonló okból torlódik a forgalom. Fokozott óvatosságra intik a sofőröket.
Egyre több a kidőlt fa
A katasztrófavédelem arról tájékoztatta az MTI-t, hogy viharkárok elhárításán dolgoznak a tűzoltók Heves vármegyében: az egységeknek villámcsapások, valamint autókra, házakra, utakra dőlt fák adnak munkát.
Azt írták, zivatarok miatt több járásban is elsőfokú riasztás van érvényben; az elsődleges veszélyforrás a villámlás, de erős szél és jégeső is előfordulhat. A kísérő jelenségekből leginkább a szél okozza a legtöbb kárt.
- Heves vármegyében délután öt órakor több mint húsz helyre várták a segítséget a tűzoltóktól.
- Gyöngyöshalászon, a 3204-es úton fa dőlt egy arra haladó gépkocsira, amely ennek következtében az árokba hajtott. A gyöngyösi hivatásos tűzoltók teljes útlezárás mellett dolgoztak a helyszínen.
- Domoszlón, a Hunyadi János utcában villám csapott egy lakóházba, Hatvanban, a Kodály Zoltán utcában fa dőlt egy ház tetejére, Boldogon, a Zrínyi úton háztetőre dőlt egy villanyoszlop, a Kossuth Lajos úton pedig egy fa az úttestre dőlt.
- Turán, a 3104-es úton több fa is kidőlt, elzárva mindkét forgalmi sávot. A tűzoltók eltávolították a faágakat, és ellenőrzik az utat.
- Heves mellett Nógrád és Pest vármegyében, valamint Budapesten kérik a legtöbb segítséget a tűzoltóktól.
- Nógrádban főként Balassagyarmaton és Karancslapujtőn dolgoznak az egységek, utakra, vasúti sínre, járművekre dőlt fákat távolítanak el, huszonöt helyszínen várják a károk elhárítását.
- Pest vármegyében harminc címre szintén kidőlt fák eltávolításához kérik a tűzoltók segítségét. Budapesten leginkább Dél-Pesten és Dél-Budán pusztított a vihar, mintegy húsz helyszínen dolgoznak jelenleg a tűzoltók kidőlt fák eltávolítása miatt.
Az egységek folyamatosan számolják fel a károkat. Amint az egyik helyszínen végeztek, azonnal indulnak a következő káresethez.
Az Extrém időjárás – Észlelések Facebook-csoportban érdekesebbnél érdekesebb videók keringenek az időjárásról, az alábbi felvételen például a vízibiciklizés egészen más értelmet nyert. A helyszín Balassagyarmat környéke. A városra légzuhatag is lecsapott.
Debrecen-Józsa környékén pedig mintha havazott volna. A MetFigyelő osztott meg fotókat a különös jelenségről.
Az Időkép szerint Hatvanban jeges víz hömpölygött az utakon, de villámárvíz máshol is előfordulhat a térségben.
Az ország számos pontján kiadós felhőszakadást hoztak a zivatarok, van, ahol 20–30 milliméter is esett. Alsónemesapátiban az Időkép automatája 55 millimétert mért, ami majdnem egyhavi mennyiség.