- Belföld
- madách imre gimnázium
- budapest
- mészáros csaba
- igazgató
- felmentés
- mobiltelefon
- rendelet
- tiltakozás
Nagy port kavart a Madách Gimnázium igazgatójának felmentése, tüntetést szerveznek a Belügyminisztériumhoz
További Belföld cikkek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
- Ellepi a karácsonyi vásárokat a TEK a magdeburgi támadás után
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
Mint korábban írtuk, a fővárosi gimnázium augusztus 19-én közölte honlapján, hogy a digitális eszközöket nem veszik el a tanulóktól a nap elején, a kormány hetekkel ezelőtt megjelent rendelete ellenére sem.
Az intézmény közölte, hogy az iskola pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás, és bármelyik órán sor kerülhet az eszközök (oktatási célú) alkalmazására, így életszerűtlen lenne a rendelet alkalmazása.
Erre reagálva a Belügyminisztérium szerdán közölte, hogy azonnali hatállyal felmentik Mészáros Csabát, a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatóját.
A tárca a döntést egy kétmondatos közleménnyel tudatta: „Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt. A Belügyminisztérium 2024. augusztus 28-án azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját.”
Tüntetést szerveznek a Belügyminisztérium, és az iskola elég is
Nem sokkal a belügyminisztériumi közlemény megjelenése után egy magánszemély már tüntetést is hirdetett a Facebookon a Belügyminisztérium épülete elé, szeptember 2-án (vagyis a tanév első napján, hétfőn) reggel 9 órára.
Cikkünk megjelenésekor az eseménynek még nem volt leírása, viszont több százan jelezték, hogy részt vesznek rajta, vagy érdeklődnek az esemény iránt.
Frissítés: időközben frissült a Facebook-esemény, a leírásban idézték a gimnázium tantestületének azóta szintén megjelent nyilatkozatát is.
Valamint azt írták: „A szisztematikusan alulfinanszírozott és leépített oktatási rendszerünk teljesen elveszi az abban dolgozók szabadságát és megbecsültségét. Igazgatónk nem értett egyet azzal a félmegoldással, ami a telefonok és egyéb digitális eszközök kitiltására vonatkozó kormányrendelet, és kijelentette, hogy a Madáchban ez nem lesz így.”
„Mészáros Csaba 2000 óta iskolánk igazgatója, és 1993 óta dolgozik a gimnáziumban. Ne hagyjuk, hogy negatív példát statuáljanak belőle! Ne hagyjuk, hogy bármit megtehessenek! Ne hagyjuk!” – fogalmaztak, majd azt kérték a tüntetés résztvevőitől, hogy
- „Készítsetek táblákat, transzparenseket
- -Ne legyen jelen a tüntetés alatt semmilyen pártszimbólum/pártjelkép
- Ne gyújtsatok tüzet, ne rongáljatok, tartózkodjatok minden szabálysértéstől
- Senki ne jöjjön olyan ruhában, ami eltakarhatja az arcát, mindenki legyen felismerhető
- Ne hozzatok semmilyen veszélyes vagy fegyverként használható tárgyat”
„Maradjon meg ez egy békés demonstrációnak, ami után csak a Belügyminisztérium neve fog még csúnyábban kinézni” – fogalmaztak.
Mindeközben az is kiderült, hogy egy másik tüntetés is lesz, már ma este is.
Ezt a spontán demonstrációt szerdán 19 órára szervezik a Madách Imre Gimnázium elé.
„Most kellene az összes tantestületnek azt mondania, hogy tényleg elég”
A közösségi médiában is aktív író és történelemtanár, Balatoni József (vagyis Jocó bácsi) a Facebookon mondott véleményt a történtekről. Mint írta, a Madách „tantestülete úgy döntött, hogy nem tartja be az új, mobiltelefont tiltó rendeletet, hanem ahogyan eddig is, használják az oktatásban, és megtanítják a gyerekeket jól használni és kezelni ezt”.
Az ország egyik nagyon erős gimnáziumáról beszélünk, remek eredményekkel, szuper tantestülettel, diákokkal. Szerintem ennek így kellene működnie
– fogalmazott, majd hozzátette, hogy erre reagálva mentette fel a belügy Mészáros Csabát, „aki 24 éve vezeti az intézményt”.
„Azért, mert ellenszegült. Tette mindezt úgy, hogy egy komplett terv volt arra, hogyan kezeljék ezt a helyzetet. Ez pedig senkit sem érdekel fent, csak az, hogy mindenki mindent betartson, kussban, ellenvetés nélkül” – írta Balatoni József, hozzáfűzve:
Döbbenet. Most kellene az összes tantestületnek azt mondania, hogy tényleg elég. Szakmailag kiváló embert nem lehet kirúgni csak azért, mert ellenszegül egy kidolgozatlan és kivitelezhetetlen rendeletnek.
„Nem, nem és nem. Én kiállok Mészáros Csaba mellett, a szabad oktatás mellett!” – zárta Facebook-posztját.
Orbán Viktor politikai igazgatója ezért látja helytelennek a Madách lépését
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója még korábban mondott véleményt a Facebookon a Madách Gimnázium döntéséről, miután megjelentek az arról szóló hírek. Mint írta, „a gimnázium döntését azért tartom helytelennek, mert az új szabályozás célja nem valamiféle technikaellenesség kinyilvánítása, mint azt a szabályozás kritikusai gondolják, hanem éppen a gyermekek védelme, jó iskolai teljesítményük feltételeinek biztosítása”.
Mára ugyanis világossá vált, hogy a kezdeti optimista várakozásokkal ellentétben nem az okoseszközök tanórai használatától javulnak a diákok digitális képességei. A modern technológia a mindennapi életünk része, amit természetesen tudni kell használni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az okostelefonoknak helyük van a tanórákon, vagy hogy az ilyen jellegű alkalmazásuk a várt eredményeket hozza
– fogalmazott Orbán Balázs.
Mint írta, az okostelefonok megjelenésekor mindenki a pozitívumokkal szembesült, és a Madách nevelőtestülete is ehhez hasonlóan érvelt, „hiszen álláspontjuk szerint a döntésükkel csupán a digitális eszközök helyes használatára irányuló nevelésre szeretnék helyezni a hangsúlyt”. Hozzátette: „Mára viszont ott tartunk, hogy az okostelefonok gyermekekre, valamint az iskolai teljesítményükre gyakorolt hatása kapcsán jóval többet tudunk, mint korábban, s tisztában vagyunk a hátrányokkal is. Kutatások és tanulmányok bizonyítják, hogy a készülékek használata növeli a szorongást, fokozza a depresszió kialakulásának kockázatát, s rontja az iskolai teljesítményt.”
Az órákon való telefonhasználatot tiltó magyar szabályozás nem tesz mást, mint levonja a kutatásokból származó következtetéseket, és tesz egy lépést a helyes irányba. Eközben a kritikusok sokszor maradi módon ragaszkodnak a tiltással kapcsolatos liberális dogmához
– írta a miniszterelnök politikai igazgatója, aki tudományos kutatásokat és állásfoglalásokat is megosztott a Facebook-posztja alatt azzal kapcsolatban, hogy miért kellene betiltani az okostelefonok iskolai használatát.
Orosz Anna szerint nem lehet kitiltani az okostelefonokat
A Momentum országgyűlési képviselője szintén kommentálta a gimnázium igazgatójának felmentését aki – megfogalmazása szerint „nem értett egyet a kormány legújabb agymenésével, az okostelefonok iskolákból való kitiltásával”.
A politikus úgy fogalmazott: „2024-ben már nem tilthatjuk ki az okoseszközöket a gyerekek életéből. Ehelyett az iskoláknak segíteniük kellene abban, hogy a diákok megtanulják a helyes használatukat, hogy ne károsítsa a mentális egészségüket, hogy minél jobban tájékozódjanak a digitális térben.”
Attól még, hogy Pintér Sándor kirúgja az autonóm, felelősen gondolkodó iskolaigazgatókat, továbbra is tudni fogja mindenki, hogy ez a rendelet ostobaság és nem a gyerekek érdekeit szolgálja. Az elégedetlenség pedig csak tovább nő
– tette hozzá Orosz Anna.
Vásárhelyi Mária szerint a tanároknak, szülőknek és diákoknak is ki kell állnia az igazgató mellett
„Feltételezem, hogy a Madách Gimnázium igazgatója a tanártársaival, a szülők és a diákok képviselőivel egyeztetve hozta meg a döntést, hogy nem tiltják ki az iskolából a digitális oktatást segítő eszközöket, és belső szabályzatukban döntik el, hogy mikor, milyen célból, kinek az engedélyével lehet használni tanórákon ezeket az eszközöket” – írta Vásárhelyi Mária szociológus, az MTA tudományos főmunkatársa. Majd azt is hozzáfűzte:
Így most, hogy emiatt az iskolai autonómiát védő döntése miatt Pintér Sándor kirúgta az igazgatót, remélem, hogy a teljes tantestület, a diákok és a szülők egy emberként állnak ki az igazgató és az intézmény autonómiája mellett!
„És abban is bízom, hogy a többi állami középiskola vezetője, tanára és diákja, valamint a szülők közössége is szolidáris lesz a Madách Imre Gimnázium igazgatójával, aki döntésével nemcsak saját iskolája, hanem az oktatás szabadsága mellett is kiállt. Olyan jó lenne, ha nem maradnának mindig magukra azok, akik megpróbálják védeni intézményük szuverenitását és szabadságát, mielőtt teljesen bedarál minket az önkényes hatalom” – fogalmazott.
A Tanítanék mozgalom szerint Pintér Sándor nem ismeri a kormány rendeletét, le kell váltani
A korábbi pedagógustüntetésekben részt vevő szervezet közösségi oldalán azt írták, hogy a belügyminiszter „láthatóan nem ismeri még a saját kormánya kreálta rendeleteket sem [...] hiszen a Madách Imre Gimnáziumot 2000 óta irányító Mészáros Csaba csak azt tette, amire a rendelet lehetőséget ad (a telefonok elvétele nem kötelező, az igazgató pedagógiai okokból azok megtartását engedélyezheti)”.
„Miközben még mindig iszonyú a tanárhiány a közoktatásban, a hatalom a kicsinyes és cinikus büntetésekkel van elfoglalva: kirúgják a polgári engedetlenségben részt vevő tanárokat, a státusztörvény miatt felmondott pedagógusokat feketelistára teszik, a tankerületek tisztelt és elismert igazgatók pályázatait utasítják el. Pintér és végrehajtói gyermekeink jövőjével játszadoznak kicsinyes hatalmi érdekek miatt” – írták, majd hozzátették: „A hatalom most már azokat az igazgatókat is eltávolítja, akik nem lojálisak feltétel nélkül a kormányhoz. Ezt nem tűrjük tovább. A Tanítanék Mozgalom szolidaritását fejezi ki Mészáros Csaba és az összes eltávolított igazgató felé. Követeljük Pintér Sándor azonnali leváltását!”